Sony KDL-40HX800

Mivel a 3D az idei év rongyrázós presztízs slágere, ezért a gyártók túlnyomórészt nagy képátlóval megtámogatott csúcsmodelljeikbe pakolják bele ezt a technológiát. Ami nagy, az viszont drága, így már alapból jelentősen lecsökkentik a célcsoport nagyságát. Ráadásul akadnak olyanok is, akik nem a lakás méretére költenek, hanem annak berendezésére, így előfordulhat, hogy ők egyébként is a kisebb készülékeket keresnék.

Akihabarában, Tokió tech-negyedében például léteznek tizennégy négyzetméteres "lakások", amelyek havi bérleti díja átszámolva százezer forint, és amelyekben tényleg nincs más, csak ágy, tusoló, wc, tévé, szekrény, notebook, netbook, hifi, PS3, hangfal, fülhallgató, kontroller, egér és billentyűzet. És akkor még szó se volt azokról, akik a hálószobába vagy esetleg a nagy konyhába szeretnének egy második, nem olyan nagy méretű tévét.

A Sony azonban lépett egy merészet (idén már nem először), és egy negyven hüvelyk képátlóval rendelkező terméküket is képessé tették 3D tartalmak megjelenítésére. Ez a Sony Bravia 40HX800, amelyet a vállalat hazai képviseletének köszönhetően mi is kipróbálhattunk.

Kívülről szemlélve

Az utóbbi években a Braviákat a fáradtság, kifulladás jellemezte. A cég inkább csak követte a trendeket, ám sok meglepő húzásuk nem volt. Éppen ezért ért mindenkit váratlanul az idén bemutatott új család, amelynek tagjai közt akadtak kimondottan meghökkentő darabok is. Pontosan emiatt nagyon-nagyon szerettük volna közelebbről szemügyre venni a totálisan egyedi NX800-at, ám sajnos egyelőre nem jött össze a dolog, így be kellett érnünk a némiképpen konzervatívabb kivitelű HX800-zal.

Kicsit meglepve olvastuk múltkor az egyik tévés cikkünk alatt elharapódzó vitát a dizájnról, nem gondoltuk volna, hogy ilyen szenvedélyes indulatokat képes felkorbácsolni a téma. Ez esetben egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez a készülék a puritán, letisztult kialakítás kedvelőinek szól. Sehol semmi felesleges díszítés. Szimpla, keskeny fekete káva határolja a kijelzőt, az íveket nem töri meg semmi, nincsenek más színű modulok, díszlécek, kristályüveg szegély, semmi az ég világon. Ebből következik, hogy ezt a tévét nem igazán hivalkodásra tervezték, addig biztosan nem nagyon lehet villogni vele, amíg be nem kapcsolja az ember. Legfeljebb az ujjlenyomatok tűnhetnek fel a lakkfekete káván, illetve talán a készülék "vastagsága".

A Sony korábban egyáltalán nem szállt be a Slim háborúba, nem igazán foglalkoztak azzal, hogy minél vékonyabb tévéket készítsenek. Ennek köszönhetően a Braviák sokáig kimondottan bumfordinak számítottak, ám az Edge-LED technológia megjelenésével változott a helyzet, ez az eljárás ugyanis már lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bárki előállítson a korábbinál jóval karcsúbb készülékeket. A HX800 esetében is ezt vetették be, aminek köszönhetően kimondottan vékonyka televízió született, ami azonban még mindig testesebb, mint a konkurencia direkt erre kihegyezett készülékei.

LED háttérvilágításról van szó tehát, amelynél a diódákat a készülék keretén helyezik el, fényüket pedig egy diffúzor segítségével terítik szét. Ez számos előnnyel jár a hagyományos megoldáshoz képest, például elméletileg nagyobb kontrasztarány mellett kisebb fogyasztást és magasabb betekintési szöget biztosít. Átlagban 65-66 wattot mértünk, ami egész jó számnak mondható, és tényleg lényegesen kevesebb, mint ami a hagyományos LCD-ket jellemzi.

Azonban az is tény, hogy ez nem jelenti azt, hogy egyben valamiféle gyökeresen új képelőállítási rendszerről van szó. Bár egyes gyártók szívesen nevezik ezzel a megoldással felvértezett készülékeiket LED TV-nek, ezek a valóságban továbbra is a folyadékkristályos technológiára épülő LCD-tévék, csak éppen a háttérvilágítást szolgáltató CCFL fénycsöveket cserélték LED-ekre.

Az elvárásoknak megfelelően jól telipumpálták különféle csatlakozókkal. Ennek szellemében került rá 4 HDMI bemenet, digitális optikai hangkimenet, D-Sub csatlakozó, komponens és kompozit bemenet, egy USB port, egy mini jack, RCA és RF bemenet, egy Ethernet és két Scart csatlakozó. Szemfülesek kiszúrhatnak egy eddig még nem igazán látott csatlakozót is, ami a 3D transzmitteré, ebből következően a jeladót sajnos nem építették bele.

Digitális tuner nélkül ma már nem lehet piacra dobni egy tévét, és ez így is van jól. A Sony HX800-ba is került ennek megfelelően egy DVB-T és DVB-C tuner, melyek a digitális adások vételét biztosítják mindenféle egyéb, külső segédeszköz, set-top box, miegymás nélkül. Az SD-kártyaolvasót sajnos kispórolták belőle, viszont a különböző fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI Slot megtalálható rajta. A képernyő tükröződik persze, de annyira azért nem vészes a helyzet, láttunk már sokkal rosszabbat is.

Tévé és filmek

Analóg

Az analóg televízióadásokat nem szereti ez a tévé. Ez csak azért érdekes, mert a korábban nálunk járt Sony-k kimondottan jól teljesítettek ebben a versenyszámban. Persze, a jelek minősége gyászos, de a tuner sem áll a helyzet magaslatán, sokszor zajos a kép, a fekete hajlamos beszürkülni, sőt gömb alakú objektumok mozgásánál kimondottan pixelessé váltak egyes képrészletek. És nem ám csak akkor, amikor öt centiről néztük, hanem normális vetítési távolságnál is voltak érdekes húzásai. Az mindenesetre előnyére válik, hogy brutális képhibákba nem futottunk bele, tehát például nem voltak a képernyőn átszaladó, oda nem illő vonalak. A közvetlenül egymás mellé kerülő fekete és fehér tartalommal nincs addig baj, amíg mozdulatlan a kép, ám amint meglódult a zebra a szavannán, sárgás árnyalatú foltok jelentek meg a szőrén, és ugyanezt tapasztaltuk egy Juventus meccs közben is egyébként.

Digitális

A beépített tunernek köszönhetően a készülék mindenféle egyéb periféria nélkül képes a hazánkban sugárzott digitális adások vételére. A lefedettség országos szinten 90 százalék körül mozog, és mivel a képminőség összehasonlíthatatlanul jobb, ezért a logika azt diktálná, hogy ezt nézzék az emberek. A baj az, hogy a tíz ingyenes csatorna édeskevés, aki pedig egy hűségszerződésben raboskodik, az valószínűleg nem fog duplán előfizetni még tizenpár adóra. Pedig talán megérné, hiszen sokkal nagyobb élvezetet nyújt ezt nézni, mint a mostanra idejétmúlt analóg adásokat. Az integrált digitális tunereknek köszönhetően nincs más tennivaló, mint beledugni egy bármilyen tető- vagy szobaantennát és a többi teendőt rábízni a tévére.

Nagyfelbontású tartalom

Aki ilyen tévét vesz, az akkor jár a legjobban, ha talál valami módot arra, hogy valami trükkel nagyfelbontású tartalmat teleportáljon a HX800-ra. Ma már egy Blu-ray- vagy külső médialejátszó beszerzése nem okozhat senkinek sem nagy problémát. Klasszikus közhely, de ezeket a modelleket erre találták ki, erre optimalizálták őket és ennek megfelelően itt nyújtják a legjobb teljesítményt. Monitorként is kipróbáltuk az eszközt, és úgy is teljesen jól funkcionált. Nem volt veszélyes az input lag sem, de azért láttunk már ennél jobbat is.

Hang

Két rejtett hangszóró, fejenként tíz watt kimeneti teljesítménnyel. Hát ez nem hangzik valami biztatóan... Tulajdonképpen semmi gond nem volt a megszólalással, nem tapasztaltunk idegesítő cipergést, zizegést még a mély hangoknál sem, viszont azt sem állíthatjuk, hogy mennyei hangélményben volt részünk. Négyféle előre eltárolt beállítás közül választható ki a leginkább szimpatikus, nyilván annak megfelelően, hogy milyen jellegű tartalmat nézünk éppen. Jó lenne azt állítani, hogy láttuk értelmét ennek, és tényleg érdemes átállítani a dinamikusról Clear Voice-ra (beszédkiemelés), ha átkapcsolunk egy filmről egy beszélgetős magazinműsorra, de ha ezt mondanánk, az nem lenne igaz. Hallható némi eltérés az egyes beállítások között, ám túlzás lenne jelentősnek nevezni a különbséget. Az egyes hangszínparamétereken bizonyos korlátok között állíthatunk, de nagy változást azért ne várjunk.

Hohó, azonban itt a virtuális térhatású hangzás! A hangzatos S-Force Front Surround, amelyről azt regéli a gyártó, hogy bevetésével "felfedezhetjük a digitális térhatású hang valódi hatását az innovatív hangtechnológiának és a tévé hangsugárzónak köszönhetően". Na ez igen, ez már azért hangzik valahogy, nemdebár? Kár, hogy a valóság megint az orrunkra koppintott, bár, ha őszinték vagyunk, elmondhatjuk, hogy a két tíz wattos hangfaltól nem is vártunk semmi csodát. Még egy, manapság oly divatos, egyszerűbb soundbar sem tud megbirkózni ezzel a feladattal. Egyszerűen a digitális térhatású hang valódi hatásának megteremtéséhez a jelenlegi technológiai fejlettség nem elég.

Képminőség, előzetes beállítások

Színek, clouding

Más LCD-kkel ellentétben itt nem tapasztaltunk túlszaturáltságot, természetesnek tűnt a képi világ. Ez egyébként igaz a tévéadásokra is szerencsére, valahogy hozzánk sokkal közelebb áll ez a visszafogottabb, naturalizmust a zászlajára tűző vonal, mint a harsány, erőteljes, sokszor plasztik színekkel operáló.

Amikor a képminőség kerül szóba egy LCD-tévé esetén, megkerülhetetlen a felhősödés, azaz Clouding névre hallgató effektus. Azt a jelenséget nevezik így, amikor a képernyő egyes részei világosabbak a többinél a háttérfény nem egyenletes eloszlásából következően. Magyarul nem homogén a fényerő. Bár a hagyományos CCFL háttérvilágítású modellek nagy részénél ezt már sikerült megoldani, az új edge-lit technológiára épülő tévéknél, amikor a fénykibocsátó diódák a keretben kapnak helyet, ez gyakran felmerülő probléma. Ez itt sincs másként, mint ahogy az a képen is látszik, bár az is igaz, hogy megfigyelhető a fejlődés, hiszen a kezdeti időszakban sokkal roszabb volt a helyzet.

A hagyományos 16:9 képarány mellett természetesn kiválasztható a 14:9 és a 4:3 is, sőt egy nagyítás funkció is helyet kapott a kínálatban, amelyet nyilván a látássérültek tudnak kihasználni. Az automata opció egész jól eltalálja az eredeti képarányt, lehet rá hagyatkozni nyugodtan.

Előzetes beállítások

Általában az a szokás, hogy egy tévé felkínálja, hogy a 4-5-6 előre eltárolt beállítás közül a felhasználó választhassa ki a számára legszimpatikusabbat. A Sony viszont egész más úton indult el, és többlépcsőssé alakították ezt a rendszert. Először a három alap opció (Normál, Élénk, Egyéni) között kell dönteni, amelyek közül sajnos csak az Egyéni használható igazán, az is csak akkor, ha valaki veszi a fáradtságot, hogy beállítgassa a tévéjét. A másik kettő túl világos, túl harsány, és emiatt valahogy nem állt össze a kép.

Az alábbi ábrán e két beállítást (sorrendben: Élénk, Normál) vizsgáltuk meg egy kalibrátor segítségével. A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a DeltaE, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a DeltaE értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb.

Az alapbeállítások meghatározása után a Scene menüpont alatt kijelölhetjük, hogy milyen jellegű tartalmat is nézünk, és a televízió ehhez mérten módosítja egyes paramétereket. Ez utóbbinál a Mozi, Játék, Fotó, Grafika, Általános, Sport, illetve Automatikus mellett található zenei tartalmakhoz optimalizált beállítás is, azaz meglehetősen sok opció közül választhat a felhasználó. Ez a Scene funkció, amely a távirányítóról is elérhető közvetlenül, a hasonló nevű gomb megnyomása után egyébként igen látványosan fest, kimondottan jól néz ki.

Az alábbi, szintén a kalibrátorral, illetve a LaCie Blue Eye Pro névre hallgató alkalmazással készült ábrákon eme opciók közötti eltéréseket mutatjuk be. Sorrendben: Mozi, Játék, Fotó, Grafika, Általános, Sport, Automatikus, Zenei.

Alább pedig azok a beállítások láthatóak, amelyek szerintünk, illetve a műszerek szerint a legjobb képminőséget eredményezik:

Képjavító technológiák

A Full HD felbontás megjelenítésére képes készüléket nem meglepő módon ellátták jó néhány képjavító, képmódosító technológiával. Ez ma már természetes, viszont ezek nagy száma némiképp meghökkentő. Akad köztük olyan, melynek semmi értelmét nem láttuk, hiszen semmilyen látható változást nem okozott a képben, és persze került olyan is a batyuba, amit egész jól lehetett használni. A különböző forrásról érkező különböző minőségű, felbontású jelekre másként hatnak ezek a megoldások, tehát ami a Blu-ray filmnél beválhat, az lehet, hogy az analóg tévéadásnál már kivágja a biztosítékot.

Képélesség: harmincfokozatú skálát kapunk, de eltérés csak minimálisan érezhető még a legelmosódottabb tartalmaknál is.

Képzajcsökkentés: ebből létezik külön az MPEG tartalmakat érintő funkció is. Olykor igen jól jött, de volt, amikor semmilyen hatást nem gyakorolt a kép minőségére. Azért ezzel óvatosan kell bánni, előfordult ugyanis, hogy túlságosan összemosta a képrészleteket.

Motionflow: ebben a televízióban is helyet kapott egy interpolációs technológia, amikor a tévé a valós képkockák közé virtuális frame-eket illeszt be, hogy folyamatosabbnak tűnjön a mozgás. Négy fokozat közül választhatunk, amelyből a Normál, az Egyenletes és a Tiszta között semmilyen komolyabb különbséget nem fedeztünk fel, a Tiszta Plusz viszont már érdekesebb, hiszen valamilyen oknál fogva lekapja a fényerő egy részét. Igazából semmilyen gondot nem tapasztaltunk még gyors mozgások esetén sem, nem nagyon találkoztunk utánhúzással (a régebbi LCD-kre jellemző effektus, ennek során a gyorsan mozgó objektumok csúf csóvát húznak maguk után, akár egy üstökös). Ami egy-két évvel ezelőtt ez még látványos problémaként jelentkezett, mára a felsőkategóriás tévékből gyakorlatilag eltűnt. A cég szerint bevetették itt az Innovatív Backlight Blinking névre hallgató eljárást, ami azt jelenti, hogy az egyes képkockák közé feketéket is bepakol a készülék a folyamatosabb átmenet érdekében. Ez egyáltalán nem számít különlegesnek, sok gyártó alkalmazza ezt, és bár korábban emiatt előfordult, hogy villódzással találkozott a felhasználó, ilyesmibe most nem futottunk bele.

Fekete korrekció: a sötétebb részletek kiemelésére hivatott opció, négy fokozattal. Folyamatosan változó tartalom esetén semmilyen látható effekt nem tapasztalható, ám mondjuk egy stúdióbeszélgetésnél vagy snookermeccsnél már szembeszökő a különbség. Abszolút ízlés kérdése, hogy kinek mi tetszik, ám Magas fokozaton már előfordult, hogy természetellenessé váltak az árnyékok, úgyhogy ezzel sem árt visszafogottan bánni.

Dinamikus Led Vezérlés: így hívják ennél a tévénél a Dinamikus Kontrasztarány funkciót. A gyártó a termékkommunikációban hangsúlyozta, hogy az új, LED-eket vezérlő GigaContrast technológiának köszönhetően minden korábbinál fehérebb fehéret és feketét kaphatunk. Hát tudja a teve... A legjobbnak ebben azt találtuk, hogy a konkurens készülékekkel ellentétben itt semmiféle villódzást nem tapasztaltunk a dinamikus kontrasztnál, pedig biztos, ami biztos, belenéztünk egy pár Házibuliba, Dáridóba és Party beszámolóba, ahol a stroboszkóp kihagyhatatlan vendégnek számít. Mindenesetre azért végül inkább kikapcsoltuk.... A felturbózott kontrasztaránynál ugyanis jobban szeretjük a stabil képminőséget.

Tiszta Fehér: ez egy érdekes funkció, hiszen csak a színhőmérsékletet variálta; amikor magasra állítottuk, akkor "hidegebb" világos tónusok tűntek fel a képernyőn, de csak akkor, ha viszonylag nagy képfelületről volt szó. Tehát magyarul egy snookergolyónál nem igazán tapasztaltunk eltérést.

Élő szín: a technológia Magas fokozatban láthatóan megnöveli a kontrasztarányt. Általánosságban nem lehet róla nyilatkozni, hiszen volt olyan tartalom, aminek ez jót tett, de akadt olyan is, amikor már zavarónak találtuk, például egy focimeccsnél túl zöld lett a pálya. Érdekes módon a legkritikusabb ponton, a bőr megjelenítésénél nem futottunk bele semmi csúnyaságba, pedig ebbe eddig jó pár tévének beletörött már a bicskája.

Extrák

Médialejátszó

A Blu-ray szabvány kifejlesztése a Sony nevéhez fűződik, így a vállalat érthető okokból sandán tekintget a különféle illegális forrásból származó filmekre. Pont emiatt a vállalat tévéi a korábbiakban sem nagyon támogatták a különféle audiovizuális tartalmak közvetlen lejátszását. Mivel a konkurenciának ilyen averziói nincsenek, ezért a japán cég is kötött egy-két kompromisszumot. Ennek szellemében a HX800 képes az alacsony felbontású MPEG-4, DivX, illetve az AVCHD tartalmak lejátszására. Ez utóbbi egyáltalán nem meglepő, hiszen a vállalat aktív szerepet játszott a szabvány kifejlesztésében. Viszont ezzel ki is merült a kínálat. Tehát se MKV, se TS, se MOV és persze a WMV-t is el lehet felejteni, hogy a legutolsó kínai garázscég PMP-i által is támogatott, kevéssé populáris szabványokról ne is beszéljünk. Az mókás, hogy a DivXHD-t felismerni felismeri, viszont elindítani már nem lehet, ami azt sugallja, hogy egy műszaki érdeklődésű felhasználó azért ezen a problémán talán tud segíteni.

Az AVCHD anyagokkal semmi gond nem volt, sőt. Természetes színek, akadozásmentes, folyamatos video, ennél többet ember nem is kívánhat. Viszont az alacsony felbontású filmek agyrobbantóan rondák voltak. Iszonyú zajos, pixeles, széteső, elmosódott kép jellemezte ezeket, olyannyira, hogy egy mozit sem bírtunk végignézni. A gyártó egyértelműen sugallja, hogy "Ne nézd ezt a bénaságot! Miért elégednél meg ennyivel? Vegyél inkább Blu-ray lejátszót!". Kedves gesztus, hogy a külső feliratokat támogatja, igaz, ezek nem túl szépek, de hát ez aztán tényleg az utolsó szempont. Igazából teljesen érthető a Sony álláspontja, hiszen filmstúdiójuk révén a tartalomszolgáltatásban is érdekeltek, viszont ezzel csak maguk alatt vágják a fát. A versenytársak egyáltalán nem érzelgősek, gond nélkül integrálnak ennél jóval sokoldalúbb médialejátszót a készülékeikbe. Igen, a kalózkodás csúnya dolog, a lopás pedig lopás, de ez így ebben a formában mégis halálra ítélt küzdelem.

A HX800 természetesen funkcionálhat zenelejátszóként, illetve digitális képkeretként is. Ez utóbbi nyilván akkor az igazi, ha valaki a falra tudja akasztani, hisz akkor a tévé elsődleges funkcióján kívül állandóan változó faliképként is szolgálhat. A fotók képaranyát megtartja, minőségükkel sincs semmi gond. Kiválasztható a slideshow funkció, amikor egyfajta diavetítőként működik, és így meghatározott időközönként követik egymást a képek. Sajnos zenét nem sikerült alájuk pakolásznunk. A készülék egyébként rendelkezik jó néhány saját képpel, tehát ha valaki aranyos kiscicákban, hangulatos erdei tájban akar gyönyörködni, annak nem kell feltétlenül saját forrásból származó képeket rátranszportálni.

A zenelejátszó nem tud semmi extrát, szépen végigpörgeti az adott könyvtárban található dalokat. Természetesen bele lehet tekerni a számokba a kurzor segítségével, és léptetni is lehet a nóták között, viszont nagyjából ennyiben ki is merült a dolog. Nincsen karaoke funkció, és a borítóképet sem képes megjeleníteni az alkalmazás. Kicsit puritánul fest az egész, bár az is igaz, hogy zenét nem a szemével hallgat az ember.

A menün keresztül egyébként meglehetősen körülményesen érhetőek el a különféle multimédiás tartalmak. Nincs egy központi, erre vonatkozó menüpont, a főmenüből kell külön-külön kiválasztgatni, hogy éppen képet, videót vagy zenét szeretnénk lejátszani, és ha a fotó ikonra kattintottunk, akkor a zenéket el is felejthetjük. Kimondottan kényelmetlen, nehézkes megoldás ez.

Kislexikon, Bravia Sync

A tévében található egy Kislexikon (Menü-Terméktámogatás-iMaunal), amely információt szolgáltat a készülék tulajdonságairól, az egyes szolgáltatásokról, hogy mit és hogyan lehet elérni. Emellett értelmesen magyarázatot ad arra is, hogy az egyes funkciók, beállítások mire szolgálnak, ezek módosítása milyen hatással lesz a képminőségre, mit és hogyan kell változtatnunk ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjük. Ez remek megoldás, főleg, hogy sokan vannak, akik még arra se veszik a fáradságot, hogy egyszer is átlapozzák a kézikönyvet, ám ennek segítségével ők is többet kihozhatnak a tévéjükből.

Ez a készülék is rendelkezik egy szenzorral, amely automatikusan érzékeli a helyiségben uralkodó fény erejét, illetve a színhőmérsékletet, és a kép minőségét ezeknek megfelelően optimalizálja. Legalábbis elméletben. Óriási változást azért nem tapasztaltunk e funkció aktiválásakor, bár lehet, hogy olyan gyorsan optimalizált, hogy az agyunkból kitörlődött a régi, csúnya, optimalizálatlan múlt... Ha valami tárgyat közvetlenül a szenzor elé tettünk, amikor vidám napsugarak szelték át a szobát, akkor a fényerő tényleg látványosan csökkent, de a való életben a körülmények ritkán változnak ilyen extrém mértékben.

A Sony sem maradhat ki a „Vezéreljük a tévé távirányítójával a saját márkájú perifériákat” című játékból. Jelen esetben Bravia Sync névre hallgató szolgáltatás segítségével tehát az egyébként DLNA-tanúsítványt megkapott tévéhez csatlakoztatott Sony fényképezőgépet, kamerát, MP3-lejátszót vagy médialejátszót is irányíthatjuk egyetlen távkapcsolóval. Ez kétségkívül elegáns és egyszerű megoldás, de persze eredetinek kétségkívül dőreség lenne nevezni.

Hálóba gabalyodva

A gyártók közül egyre többen fordulnak az internet felé, és teszik képessé tévéiket a weben található tartalmak megjelenítésére. Ennek a mozgalomnak a Sony egyik élharcosa, hisz amíg mások kiszúrják a felhasználó szemét pár alkalmazással, szolgáltatással, addig ők ezek tömegét kínálják. Láthatóan mindent megtesznek azért, hogy ez a szolgáltatás is egyre inkább életképesebbé váljon, tovább tágítva a televíziózás köré állított korlátokat.

Személy szerint nem vagyunk/voltunk hívei ennek az internettévé dolognak, semmi értelme nem volt, hogy meg lehetett a tévén nézni az időjárást vagy a hírportálok cikkeit olvasgatni. Amíg tényleg kevés elérhető tartalom volt, addig sokkal inkább tűnt ez a dolog óriási marketingmaszlagnak, mint valódi értéknek.

A HX800 viszont már tényleg elképesztő mennyiségű klip, magazinműsor, sportesemény, film és sorozat elérését teszi lehetővé. Kis (inkább nagy) túlzással mondhatjuk, hogy amit ki kényszerül hagyni az ember a médialejátszó fogyatékosságai miatt, azt pótolhatja ennek segítségével.

Nem kell mást tenni, mint az otthoni internetkapcsolattal valamilyen úton-módon összecsatlakoztatni a tévét, és máris lehet búvárkodni a tartalomtengerben. 22 különféle szolgáltatás közül választhatunk, amelyek között megtalálható a Sony saját csatornája, az AXN éppúgy, mint az Eurosport, a zenehallgatásra szolgáló Blip Fm, a Concierge nevű utázási csatorna, a Style és Ford Fashion, mint divatadók vagy éppen az olyan videomegosztók, mint a YouTube vagy a Daily Motion. De emellett nézhetünk játék- és mozitrailereket, sőt akár Photoshop oktatóvideókat a Podcast menüpont alatt megtalálható különféle kisebb szolgáltatóknak köszönhetően.

Emellett megtalálhatóak olyan oktatócsatornák, mint a Livestrong, amelynek segítségével jógázni vagy főzőcskézni tanulhat a felhasználó. És akkor még nem is volt szó a Tagesschauról vagy a Deutsche Welléről, amelyek Goethe nyelvét értőknek nyújthatnak kellemes perceket.

Természetesen nem valós időben sugárzott műsorokról van szó, hanem előre feltöltött anyagokról. Így tehát elméletileg végignézhető egyhuzamban az egész Lost vagy Szökés sorozat, sőt a kultikus Wired.com weboldalra valaha feltöltött összes videot meg lehet tekinteni. A legjobb az egészben, hogy nem a Youtube-on megszokott gyatra minőségben kapjuk az adást, sőt sokszor még az analóg tévéadásoknak is simán odaver a dolog.

Ezek a csatornák szintén a főmenüből érhetőek el, tehát nincs egy egységes, csak a netre vonatkozó külön felület. Így az online rádióadások és az audiovizuális anyagok külön-külön csoportba kerültek.

Az Ethernet csatlakozó segítségével a készülék gond nélkül csatlakoztatható az otthoni hálózathoz, így arra is alkalmas, hogy hozzáférjünk egy DLNA tanúsítvánnyal bíró kiszolgálón tárolt video-, kép- illetve hangfájlokhoz.

3D

2010 hívószava a szórakoztatóelektronikában a 3D, ezt nem lehet elégszer leírni. Sajnos. Nem is magával a térhatással van a baj, hanem azzal, hogy az újdonság idén egyenértékű ezzel. A Sony azok táborát erősíti, akik az LCD-ben látják a bölcsek kövét, így ők elfelejtették a plazmát örökre, és 3D tévéik is kizárólag a folyadékkristályos technológiára épülnek, hasonlóan a Sharphoz vagy a Toshibához.

Kár, hogy a szemüveggel a kapcsolatot tartó szinkronjelsugárzót nem építették bele a tévébe, hanem egy külön kis szivar alakú tárgyat mellékelnek hozzá, amit a hátuljába kell csatlakoztatni, és valahova a frontfelületre tenni. Ez nem túl elegáns, már csak a zsinór miatt sem, ami előkanyarog a tévé mögül.

Ebből fakadóan a HX800 is az aktív shutteres eljárást alkalmazza, mint az összes hasonló kaliberű tévé a piacon. Mindent összevetve viszonylag egyszerű megoldásról van szó, hiszen a kijelző felváltva juttatja el az ember agyába a jobb és a bal szem számára szánt információkat, amely az agyban áll össze térhatású képpé. Az ilyen típusú aktív szemüvegben a shutter egy-egy apró méretű, fekete-fehér folyadékkristályos kijelző, amely igen rövid időszakokra elzárja a fény útját. Így éri el a szemüveg, hogy a jobb szemünknek szánt információ valóban csak a jobb szemünkbe jusson el, hiszen ilyenkor a bal szemünk előtt a szemüvegbe szerelt képernyő elzárja a kilátást. Magyarul a szemünk előtt van közvetlenül egy kis monokróm LCD monitor, amely másodpercenként százszor feketére vált, megakadályozva, hogy a szem a nem neki való információt lássa.

Ez elméletileg elég gyors ahhoz, hogy az emberi agy már ne érzékelje, ha az egyik szem előtt a látótér ki van takarva. Ennek ellenére így is akadnak olyanok, akik panaszkodnak a vibrálásra, egyszerűen azért, mert az emberek egy része érzékenyebben reagál erre, mint az átlag. Ebből fakadóan ők el is felejthetik a 3D-t egy időre, nem valószínű, hogy megérné nekik mindezen kellemetlenség a látványért cserébe.

Képminőség

A Sony a termékkommunikációjában hangsúlyozza, hogy az ők annyit finomítottak már a technológián, hogy a többi gyártóhoz képes jóval ritkábban és kisebb mértékben érezni a már említett remegést. Ehhez képest első alkalommal, amikor felvettük a szemüveget két szó jutott eszünkbe azután, hogy „Húúú”, az, hogy „de vibrál!”. Valahogy a konkurenseknél nem volt ilyen drasztikus a váltás a szemüveg be- és kikapcsolt állapota között, de mentségére legyen mondva három perc után már nem nagyon tűnt fel a dolog.

A szellemképet eredményező Crosstalk, vagy áthallásjelenséggel (a bal szem a jobbnak szánt információt látja és fordítva) nem nagyon találkoztunk, ami jó hír, hiszen sokáig ez volt a 3D megjelenítés egyik legnagyobb rákfenéje. Viszont, főleg gyorsabb tartalmak esetén hajlamos volt szaggatni a kép. Ezt egyértelműen az alacsony képfrissítésnek tudtuk be, és mivel a kismadarak azt csiripelik, hogy jövőre ezen a téren extrém nagy előrelépés várható, így egyrészt úgy tűnik, hogy másnak is feltűnt a dolog, másrészt pedig várhatóan sikerül megoldani az ezzel kapcsolatos problémákat. Ez mondjuk a HX800-on nem segít, mint ahogyan más tévéken se, ahol ilyesmivel találkoztunk, ez egyszerűen a technika jelenlegi fejlettségéből adódó gond.

A 3D-nek nevezett tartalom továbbra sem nyűgözött le minket. Egyszerűen nem jön be se az egész hype, se a végeredmény, amit térhatásúnak neveznek. Igaz, hogy a térérzet megvan, ezt kár lenne tagadni, viszont az egyes objektumok továbbra is kétdimenziósak. Tehát ez a háromdimenziónak nevezett dolog a gyakorlatban azt jelenti, hogy kétdimenziós dolgok mozognak egymáshoz képest más-más síkban. Voltak régen olyan mesekönyvek, amiket, ha kinyitott az ember, akkor felugrott egy papírszikla, meg mondjuk előtte egy papírszamár, na, az is volt annyira 3D, mint ez.

Elvileg automatikusan 3D funkcióra vált a készülék, ha ilyen jelet érzékel, ám ha mégsem, akkor ezen könnyen változtathatunk a Opciók-3D menüpont alatt. Itt az is beállítható, hogy egy háromfokozatú skálán milyen erős legyen a térhatás. Ha ezt agresszívre állítjuk, akkor megnő a szellemképesedés veszélye, viszont jobban elkülönülnek egymástól az egyes objektumok a térben. Közepes és gyenge fokozaton szellemképnek nyoma sem volt, így mi inkább azokat favorizáltuk.

Komfort, kontent

Tartalom

Egy darab 3D filmünk van, és már nagyon unjuk. Sajnos viszont egyelőre elég körülményes újabb alkotásokat beszerezni, magyar feliratos mozihoz pedig egyelőre egyáltalán nem lehet hozzájutni. Ezzel nagyjából el is árultuk, hogy mi a legnagyobb baj jelenleg a háromdimenziós tévékkel itthon. Igaz, hogy az USA-ban és Európa boldogabbik felén már vannak 3D tévéadások, amelyeket speciális kamerákkal rögzítenek, ám ezek egyelőre egyetlen magyar szolgáltató kínálatába se kerültek bele, és van egy fogadásunk rá, hogy ez a jövőben nem is nagyon fog változni.

Viszont a Sony és más gyártók kitaláltak egy viszonylag működőképes megoldást erre a problémára. Tévéik, így ez a modell is képes a szimpla kétdimenziós tartalomból térhatásút generálni, ráadásul az egész nem csak valami ostoba marketingszöveg. Elméletileg az elektronika abból indul ki, hogy amelyik objektum lassabban mozog, az valószínűleg távolabb helyezkedik el, illetve a kontrasztot is figyelembe veszi, és ez alapján módosítja a képet. Ebből azért valószínűsíthető, hogy ez a trükk nem képes teljesen tökéletes végeredményt produkálni, és bizony olykor találkoztunk is teljesen természetellenesen, idétlenül kinéző dolgokkal. De a lényeg az, hogy megdöbbentően sokszor működött egészen jól a konvertálás, pedig nem vártunk túl sokat tőle. Elsősorban viszonylag lassabb, nagyfelbontású tartalmat kezelt jól, de beszélgetős stúdióműsorokkal, és az animációs filmek jó részével sem volt semmi probléma. Sportot nézni így nem egy nagy élmény, és a mozgalmas akciófilmeknél is inkább kikapcsoltuk.

Ha a szemüveg nem érzékeli a transzmitter által sugárzott jelet, akkor automatikusan kikapcsol. Ez elsőre egész jól hangzik, hiszen így valóban energiatakarékos, viszont sajnos belefutottunk egyszer-kétszer abba, hogy megszűnt a kapcsolat a két eszköz között, amikor még éppen próbáltunk 3D-t nézni, ami így nézhetetlenné tette az adást.

Kényelmes?

A legnagyobb baj az aktív shutteres technológiával maga a szemüveg. Általában nagy, nehéz, kicsit kényelmetlen és drága. Ehhez a televízióhoz is opcionálisan vásárolható meg a speciális okuláré, ami magától értetődően pluszkiadást jelent. Kaptunk egy szemüveget kölcsön Sonyéktól, ám épp lemerült, így meg kellett küzdenünk az elemcserével. A szár belső felén alakítottak ki egy kis kamrát a CR2032 típusú elemnek, egy pénzérmével viszonylag könnyen leszerelhető a burkolat, ám a visszaépítés ellopott egy negyed órát az életünkből. Akadnak már olyan modellek is, amelyek USB-n keresztül tölthetőek, úgyhogy várhatóan a jövőben ezt a bénázást elfelejthetjük.

Ezen szemüvegek egyik legnagyobb baja, hogy úgy tervezik meg őket, hogy mindenkire passzoljanak, ebből fakadóan igazából senkire sem illenek. Ezt a Sony mérnökei úgy próbálták kiküszöbölni, hogy állíthatóvá tették a szár hosszát, így bizonyos korlátok között mindenki saját fejméretéhez igazíthatja ezeket. Azonban ez sem változtat azon, hogy egy ilyen aktív shutteres szemüveg hagyományos tévézési szokásainkhoz nem igazán illeszkedik. Mivel nagydarab, kissé ormótlan eszközről van szó, ezért problémát okozott a tévézés közbeni evés-ivás, ugyanis folyton beütöttük a poharat a keretbe. Ráadásul, amikor ledőltünk a kanapéba, hogy a megszokott, kényelmes pozícióból nézzük meg a Pindúr Pandúrok legújabb epizódját, azt vettük észre, hogy a kép alja kilóg a keskeny szemüveg alól, így aztán megállapítottuk, hogy jelenleg csak ülve nézhetünk térhatású mozit otthon.

Kezelés és konklúzió

Vezérlés

A HX800 a más Sony tévéknél, illetve a Playstationoknél megszokott menürendszert örökölte. Ezzel korábban sem voltunk nagyon kibékülve, kicsit átláthatatlan és kényelmetlen a használata, főleg más televíziók után, de az is igaz, hogy néhány nap alatt azért meg lehet szokni. A menüpontok szerencsére logikusan helyezkednek el, és az eligazodást piktogramok is segítik. A készülék intelligensen jeleníti meg az aktív bemeneteket, így nem kell feleslegesen végigpüfölnünk az összeset.

A távirányító viszont sajnos nem valami nagy szám. Egyrészt homorú, ami ugyan jól néz ki, ám kényelmetlen a fogása. Emellett az a csúfság is megesett, hogy kifogott rajtunk az elemcsere. Egyszerűen nem bírtuk felnyitni, így az interneten kellett oktatóvideot keresnünk. Ez belátjuk, hogy tényleg elég ciki, de valóban kicsit nehézkes a dolog. Rá kell fektetni fejjel lefelé a tenyerünkre, oldalával sehol sem érintkezhet a kezünk és ezután kell finoman előretolni a hátlapot.

Elfért volna rajta egy pár funkciógomb, hiszen a legfontosabb alkalmazásoknak csak egy része érhető el róla közvetlenül, és sajnos a kurzor is kicsi, simán előfordult, hogy az alatta vagy a felette lévő gombokat nyomtuk meg.

A távirányító és a vele összefüggő elektronika sebessége abszolút a határon mozog. Ez nyilván csak a megrögzött kapcsolgatás-mániásokat zavarja, de akkor is úgy éreztük, hogy lehetne gyorsabb. Ez Sony-sajátosság idén, remélhetőleg jövőre változtatnak ezen.

Értékelés

Az mindenképpen pozitívum, hogy a Sony be merte építeni a 3D technológiát egy viszonylag kis méretű tévébe, hisz ez lehet az egyik első lépés a szélesebb rétegek felé történő nyitásban. De az is igaz, hogy a HX800 távolról sem tökéletes. A menürendszer, a távirányító és a médialejátszó tekinthető abszolút a gyenge pontnak, és az analóg tuner sem lopta be magát a szívünkbe. Ezzel ellentétben a színvilágért és a netes tartalmak gazdagságáért csillagos ötös jár. Nagyon hasznos ezúttal is az iManual, azaz a kislexikon, és a kialakítása is elnyerte tetszésünket.

Sony KDL-40HX800

elefant

A Sony KDL-40HX800 típusjelzésű tévét a Sony magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.