Dinoszauruszok sorsára jutó VGA-k, orosz CPU-k

TGIF: szúnyogölő, telefonos kontroller

A hordozható hangsugárzók termékcsaládja fénykorát éli, hiszen boldog-boldogtalan ilyen termékekkel próbálja magához édesgetni a potenciális felhasználókat. Épp ezért kész csodának tűnik, hogy még mindig tudnak újat mutatni a gyártók, legalábbis ami a dizájnt illeti, hiszen azért technológiai téren némiképp korlátozottak a lehetőségek.

A Japan Century is a formatervezésben látja a siker kulcsát, legalábbis erre utal MyAmp Speaker fantázianevű termékük. Az öt watt maximális kimeneti teljesítményt produkáló eszközzel valószínűleg a rockzene híveit próbálták megcélozni, hiszen leginkább egy miniatürizált gitárerősítőre hasonlít. A potméterek segítségével a hangerő mellett a magas és mély hangok aránya is változtatható, viszont a Bluetooth kapcsolatot nem támogatja, így mindenképp a 3,5 milliméteres csatlakozón keresztül kell rádugni a telefont, tabletet vagy MP3-lejátszót. Beépített, tölthető akkumulátorral nem rendelkezik, így működtetéséhez szükség van három darab (AA) ceruzaelemre, viszont legalább nem vészesen drága, hiszen már 28 dollárért, azaz kb. 6500 forintért hazavihető.

Amíg egy íróasztalon ezerféle vicek-vacaknak jut hely, addig bizony egy repülőn, buszon, váróteremben vagy akár egy kempingszékben is kifejezetten kifejezetten kényelmetlen a helyzete annak, aki a keze ügyében szeretné tartani a telefont, néhány tollat, vagy akár egy üdítős flakont.

De már erre is van megoldás, hiszen a Laptop Butlert pont az ilyen helyzetek megoldására találták ki. A komplikáltnak erős túlzással nevezhető eszköz tulajdonképpen egy kis kosár, ami egy csavaros felfogató segítségével rögzíthető a számítógéphez. A kicsi, könnyű, 25 dollárba, tehát körülbelül 5600 forintba kerülő, állítólag minőségi anyagokból készült tartó kialakításánál a gyártó állítása szerint kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az üveg vagy doboz akkor se pottyanjon ki belőle, ha mondjuk légörvénybe kerülne a felhasználót szállító repülőgép.

Sok okostelefonra írt játéknál okozhat kisebb-nagyobb problémát, hogy az érintőképernyő miatt gondok vannak az irányítás precizitásával, ez pedig egy keményvonalas, elhivatott játékos számára nehezen tolerálható. Rajtuk segíthet a Razer által piacra dobott, 100 dolláros, azaz körülbelül 23 000 forintos árú Junglecat.

A kizárólag az iPhone-okhoz csatlakoztatható kiegészítőn helyet kapott egy D-pad, illetve négy színes akció gomb is, tehát többé-kevésbé mint egy átlagos hordozható konzol kezelőpanelje. A 20 milliméter vastagságú modell használatához szükség van egy ingyenesen letöltető alkalmazásra, és ennek segítségével módja nyílik a felhasználónak arra is, hogy teljesen saját ízlésére szabja a gombkiosztást, sőt még 20 beállított profil eltárolására is lehetőség van.

Ha nyár, akkor hőség, vízpart, nyaralás és persze szúnyogok. Az átokverte vérszívók elűzésére, megölésére az idők folyamán rengeteg módszert kidolgozott az emberiség, de most mindehhez a Hammacher Schlemmer is hozzátette a maga megoldását.

Az eszköz az alkonyat leszálltával kapcsol be automatikusan, és a beépített LED-ek állítólag olyan frekvenciájú infravörös fényt bocsátanak ki, amelyek a szúnyogokban azt az érzést keltik, mintha egy potenciális áldozat tartózkodna a közelben. A moszkitó ekkor odarepül a közelébe, a beszerelt ventilátorok pedig beszippantják egy e célra szolgáló zsákba, ahol a rovar csapdába esik és elpusztul. A kizárólag hálózati áramforrásról működtethető készülék állítólag félhektáros területet képes megtisztítani, de kérdés azért, hogy a valóságban mindebből mi igaz, az mindenesetre tény, hogy az ára 150 dollár, azaz ~35 000 forint.

Fontos információ: a TGIF rovatban felsorolt termékeket a szerkesztőség tagjai nem tesztelték, nem próbálták, és a gyártók többségével nem állunk semmilyen kapcsolatban. Ebből fakadóan minőségükről, használhatóságukról, biztonságukról nem rendelkezünk gyakorlati tapasztalattal vagy információval, így ezek megvásárlása esetén semmilyen felelősséget nem vállalunk! A kellemetlenségek és meglepetések elkerülése végett az itt felsorolt, hazai vagy Európai Uniós képviselettel nem rendelkező cégek termékét mindenki csak saját felelősségére rendelje meg, az adott cég által kibocsátott vagy az adott országra vonatkozó garanciális feltételek alapos áttanulmányozása után!

Heti Szemlénk TGIF rovatába olvasóinktól is szívesen fogadunk tippeket mókás vagy meghökkentő számítástechnikai termékekre, amelyet szívesen megosztanának a többi olvasóval is. A javaslatokat a tgif kukac prohardver.hu címen várjuk. Apróbetűs: A beküldött emailekre nem küldünk választ, a beérkezett ötletekből pedig nem garantáljuk mindnek a megjelentetését, mert szubjektív szempontok alapján válogatunk közülük. A beküldők e-mail címét ígérjük, hogy semmire nem használjuk fel, és senkinek nem adjuk oda.

Abu85, Daywalker, elefant, Kalandor, MLaca, rudi

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés