Hirdetés

Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • fateless

    veterán

    válasz Ispy #107860 üzenetére

    Persze, megszokott a sok látványos túlzás. Pl amikor egy autó belerohan a másikba és felrobban, vagy felrepül, nem pedig összegyűrődik. Ettől lesz látványos, az biztos. De mondjuk egy Sherlock Holmes film (Guy Ritchie-vel) úgy csinálja meg a látványos túlzásokat, hogy az mégis emberközeli, emészthető.
    Gyerekkoromban, mikor néztem a Western filmeket, ámulattal néztem, milyen pontosan lőnek, de ők is elbújhatnak John Wick mögött. Ők legalább álltak egy helyben és álló embert lőttek le (mellesleg annak sincs köze a valósághoz). De futtában a mozgó embert rendre pontosan eltalálni már nem a látványos túlzás.

    Az első rész kapcsán még úgy voltam egyébként, hogy egynek elment, megvolt a másfél óra gyilok, kész. De valahogy megvan az a kényszer, hogy a következő részben még nagyobb, még lehetetlenebb helyzet legyen, a "hős" még extrémebb helyzetből jöjjön ki. A Taken első részét élveztem, a másodiknál már fogtam a fejem. A F&F első része tetszett, az Antonov autókkal való leküzdése, vagy a tank előre felborítása már olyan dolgok, amik kiakasztanak. Ezek már végképp a házi viziló kategóriák.
    Ezek azok a filmek, amikből számomra mindig elég az első rész, onnan már inkább csak lefele tudnak menni a fokozás miatt.

    Persze, a Marvel filmek is ezt csinálják, az Infinity War után már nem tudom, mi lehetséges majd, de úgyis kitalálják, hogy lehet még azt is fokozni.

    Mindenesetre az biztos, hogy nem én vagyok a célközönség. Egy Crash-t meg tudok nézni évente újra és újra, és valahogy még mindig találok benne új apró részletet. Biztos vagyok benne, hogy mások ugyanígy megtalálnak apró új részleteket a John Wick-ben. Nekik az okoz örömöt, nekem a másik film. Azt hiszem, egy bizonyos kor alatt és felett ez így normális.

    "A HELYESEN alkalmazott bölcsesség a hasznos" Prédikátor könyve 10:10

Új hozzászólás Aktív témák