Cikkek
-
Kiderült mikor érkezik a Windows 11
Windows 10-ről ráadásul ingyen lehet majd frissíteni, de ez a folyamat a következő év közepéig is elhúzódhat.
Hír 211
-
Sokat nem engedett a Windows 11 minimum CPU-igényéből a Microsoft
De menekülőút, hogy bármilyen gépre megoldható a telepítés, noha ennek komoly ára lehet.
Hír 385
-
Az ünnepekkor kapcsolná a felhőre az Xboxokat a Microsoft
Az Xbox Cloud Gaming szolgáltatás a vállalat konzoljain is elérhető lesz.
Hír 6
-
Xboxon a Myst című játék kapja meg először a FidelityFX Super Resolutiont
Hivatalosan persze, ugyanis a fejlesztők az eljárást az Xbox Series X és S, illetve az Xbox One konzolcsalád GDK-jából implementálták.
Hír 10
-
Fontos helyen javulhat az Xbox Series X felbontása
A Microsoft a rendszer felhasználói felületet Full HD-re tervezte, de szerencsére nem marad örökké így.
Hír 17
-
Új funkcióellenőrző modult tervezett a Microsoft a DirectX 12-be
Mostantól jóval hatékonyabban is meg lehet tudni, hogy mit támogat az adott DirectX 12-es implementáció.
Hír 4
-
Végre kikapcsolható lesz a LED az Xbox kontrollerén?
A bétatesztelők már kipróbálhatják az éjszakai módot is magába foglaló új rendszerfrissítést.
Hír 25
-
Annyira nagy siker a Windows 365, hogy több ügyfél egyelőre nem próbálhatja ki
A Microsoft ideiglenesen szünetelteti az ingyenes próba lehetőségét, mivel nem lenne meg hozzá a számítási kapacitás a szerver oldalán.
Hír 38
-
Kiderültek a Windows 365 csomagok havidíjai
A Microsoft publikussá tette a felhő alapú Windows esetében elérhető kiépítéseket és azok havonta fizetendő árait.
Hír 121
Percről percre
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
ma Az Xperia 10 VI megegyező méretben, de friss dizájnnal, erősebb hardverrel és újragondolt kameraszettel mutatkozott be.
Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
ma Kicsit behúzódott a fősodorba a Sony csúcsmodellje, de nem vesztett el mindent egyéniségéből.
Dead by Daylight - Castlevania karakterek érkeznek a játékba
gp A nagyon rövid teaser videón semmi részletet nem kaptunk, augusztusig kell várnunk a teljes leleplezésre.
Strapamobil a HMD-től
ma Kár, hogy Nokia címszó alatt már elérhető, ráadásul olcsóbban.
Napokon belül érkezik a Warhammer Skulls esemény
gp A show alatt új bejelentések is várhatóak, valamint a jelenleg is készülő játékokról is kapunk friss részleteket.
Biomutant - Premier előzetesen a Switch kiadás
gp Mostantól a Nintendo hibrid konzolján is játszható a teljes változat.
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
ma A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.
- Egy nagy klasszikus játék: Fallout 2
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Óvodások homokozója
- Spórolós topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
- Telekom mobilszolgáltatások
- OLED TV topic
- MIUI / HyperOS topik
- Mobil flották
- További aktív témák...