Hirdetés

Vélemény: tényleg az AMD szállítja a stabilabb grafikus meghajtókat?

A QA Consultants szerint igen. A 12 napig tartó, Microsoft WHQL keretrendszerét használó teszten hat AMD és hat NVIDIA VGA vett részt.

Furcsa, de hasznos tesztet publikált a QA Consultants. A kanadai vállalat az egyik legnagyobb, minőségbiztosítási tesztekkel foglalkozó cég, amely 5000-nél is több küldetéskritikus projektet folytatott már le, vagyis a világ alapvetően megbízik bennük. Az AMD emiatt megkérte őket, hogy mérjék le a grafikus vezérlőkhöz szánt meghajtók stabilitását, ugyanis a vállalat az elmúlt években rengeteg pénzt, időt és humánerőforrást fektetett ezek fejlesztésébe, viszont erről csak nagyon kevés ember értesül, ami miatt nehéz az emberek fejéből kiirtani a különféle városi legendákat.

A QA Consultants a függetlenséget szem előtt tartva a Microsoft WHQL keretrendszerét vették igénybe, annak is a 64 bites verzióját, ami lényegében egy igen erős terhelésnek tekinthető az eszközillesztő számára, hiszen olyan feladatokat végez, amit a felhasználó is, csak éppen sokkal erőteljesebben.

Hirdetés

A méréseket végző vállalat a CRASH nevű tesztet vette elő, amely gyakorlatilag a rendszerstabilitást nézi négy órán keresztül, és különféle általános dolgokat végez, mint a leképezés, az ACPI S3 állapotba való belépés és kilépés, a felbontás állítása, a kijelző orientációjának megváltoztatása, vagy éppen a védett tartalmak kezelése. Ezek folyamatos váltakozása zajlik négy órán keresztül, ráadásul olyan gyorsan, amire egy felhasználó fizikailag sem lenne képes, így ha ezen átmegy egy rendszer, akkor kicsi az esélye, hogy gond legyen vele valós körülmények között. A QA Consultants szerint a négy óra az egy jó indikátor, viszont nem feltétlenül elég ahhoz, hogy teljes bizonyossággal rá lehessen aggatni a meghajtóra a stabil jelzőt. Persze a gyártók és a Microsoft részéről nehéz a helyzet, hiszen rengeteg hardvert kell tesztelni, igen sok operációs rendszerrel, vagyis meg kell húzni egy optimális határvonalat, ami a beleölt munkaórák számát illeti.

A QA Consultants viszont kevesebb hardverrel tesztelt, csak egy Windows 10 verzión, így bevállalták a 12 naps, vagyis a 288 órás stabilitási tesztet, ami már egy komoly erőpróba a meghajtók számára. Az említett cég hat AMD (Radeon RX 560, 580 és Vega 64, illetve Radeon Pro WX3100, WX7100 és WX9100) és hat NVIDIA (GeForce GTX 1050, 1060 és 1080 Ti, illetve Quadro P600, P4000 és P5000) VGA-t választottak ki, lényegében hasonló az ársávokból, illetve a teszt ideje alatti legfrissebb eszközillesztőket használták. Ez gyártónként összesen 432 darab CRASH tesztet jelent, hardverenként 72-t.

A rendszer további specifikációi elolvashatók az alábbi linken található tanulmányból, amelyből kiderül az is, hogy miképpen végeztek a teszthardverek a 12 napos próba alatt. A QA Consultants akkor minősítette hibásnak a mérést, ha az adott, 4 órás CRACH tesztciklus alatt valamilyen hibába futott a rendszer. Ez lehetett valamilyen fagyás, az alkalmazás összeomlása, vagy egy olyan nem várt esemény, ami miatt a rendszer nem tudott többet válaszolni. A pontos kép érdekében a QA Consultants a részletes eredményeknél a fagyásra "Fail", míg a nem várt eseményekre "Not Attempted" jelzést használ, összesítésben viszont mindkettő a tesztciklus eredménytelenségét jelenti.

A Radeonok és a GeForce-ok harcában az AMD 216 tesztből 4-et, míg az NVIDIA 15-öt nem tudott teljesíteni. A Radeon Pro és a Quadro párharcában már több hiba akadt, ugyanis szintén 216 tesztből az AMD 27-en, míg az NVIDIA 61-en hasalt el. Összesítésben az AMD 432 tesztből 31-nél futott valamilyen hibába, míg az NVIDIA 76-nál.

A QA Consultants végleges értékelése alapján az AMD meghajtójának stabilitása 93%, míg az NVIDIA esetében ez az adat 82%. A piacokra lebontva a tesztelést végző cég úgy értékeli, hogy – a tesztelt VGA-kra, illetve a tesztkörnyezetre levetítve – a játékosoknak szánt, illetve a professzionális piacra való rendszereknél is az AMD grafikus meghajtója a stabilabb.

Az eredményekből mindenképpen le lehet vonni, hogy jól sikerült az AMD meghajtófejlesztési részlegének átalakítása, nem csak funkciókban nagyon erős a Radeon Software, de a fentiek alapján a stabilitása is igen jó. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy – véleményünk szerint – az AMD okkal rendelhette meg ezt a független tanulmányt. Pontosan tudják, hogy jelenleg a meghajtókra vonatkozó stabilitás az NVIDIA leggyengébb pontja, ők is lemérik ugyanezt a laborjaikban, elvégre a Microsoft WHQL tesztjeit elérik. Ez nem azt jelenti, hogy az NVIDIA-nak nem kellene mit kezdenie a helyzettel, de szoftverekről lévén szó az eredmények viszonylag hamar változhatnak. Arra persze mindenképpen jók a tesztek, hogy a GPU-piac egyes városi legendáit kiirtsa, valószínűleg ennyit is vár tőle az AMD, többet pedig nem érdemes belelátni, mert az csak újabb legendáknak adna táptalajt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés