Hatalmasat csökkent a Samsung részesedése a prémium tévékészülékek piacán

A vállalat elképesztően nagyot zuhant ebben a szegmensben az elmúlt két évben, mert az LCD nem bírja a versenyt az OLED-ekkel.

Az IHS Market piackutató cég adatai szerint két évvel ezelőtt a Samsung 55 százalékos piaci részesedéssel dominálta az 1500 dollárnál (~400 000 forint) drágább, felső, vagy prémium kategóriásnak nevezett tévék globális piacát. 2016 végére ez az érték 20,3 százalékra olvadt, 2017 első negyedévében pedig 13,2 százalékra zuhant, az űrt pedig a Sony és az LG tölti be 39, illetve 35,8 százalékkal.

Samsung QLED tv
Samsung QLED tv [+]

Az ok: az OLED. Mint az talán köztudott, a nagy gyártók közül egyedül a Samsung utasítja el mereven az OLED képalkotási technológiát, és helyette ebben a szegmensben is az LCD-t, illetve egészen pontosan a QLED-nek nevezett kvantumpontos LCD eljárást favorizálja. Ez a jelek szerint hiba volt, és az előrejelzések sem túl biztatóak, hiszen a kutatások az OLED további előretörését jósolják. Az sem tett jót a Samsungnak, hogy csökkent az érdeklődés a korábban rém divatosnak számító ívelt tévék iránt. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ez az állapot hova vezet, a Samsung a közeljövőt illető terveit a januári CES-en ismerteti majd, de az biztos, hogy valamit ki kell találniuk, mert így nem túl jók a kilátásaik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés