Hirdetés

Megoldódni látszik az NZXT H1 házát érintő tűzveszély

Egy űrlap kitöltésével új, már helyesen földelt riser kábelt igényelhetünk a gyártótól, természetesen díjmentesen.

A tavalyi év végén adtunk hírt az NZXT H1 házát érintő problémájáról, ugyanis kiderült, hogy több példány esetében is meghibásodott komponensekről, sőt, akár tűzesetről is érkeztek bejelentések a vállalathoz. A problémát a házhoz mellékelt PCIe riser kábel jelentette, ami egyáltalán nem rendelkezett földeléssel, így a szintén a csomagban található fém csavarokat használva rövidzárlat jöhetett létre. Akkor a gyártó az eredeti csavarok helyett kiküldött műanyag rögzítőelemekkel igyekezett orvosolni a problémát, ez azonban nem nyerte el a hatóságok tetszését, akik előbb visszahívásra, később pedig a riser módosított változatának kiküldésére kötelezte a céget.

A TechPowerUp csapatának is jutott egy darab az említett riserből, amit gyorsan be is mutattak olvasóiknak.

(forrás: TechPowerUp) [+]

A képek és a leírás alapján tudjuk, hogy az új alkatrész már biztonságosabb földelést kapott, ahhoz hasonló, gyűrűs megoldást alkalmaztak, mint amit az alaplapok csavarhelyei esetében is láthattunk már, a lényege pedig, hogy az apró réz elemeknek köszönhetően a csavar (és vele együtt a ház) már nem a NYÁK felső, hanem egyik alsóbb, földelt rétegével érintkezik, ezzel megakadályozva a rövidzárlatot. A probléma megoldását nem kapkodta el az NZXT, de a lényeg, hogy sikerült, az érintettek pedig a linkelt űrlap kitöltésével kérhetik a cserealkatrészt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NZXT

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés