Gyorskeresés
Szponzorunk
Színpadon a Centrino Duo
Tesztünkből kiderül, mire számíthat a felhasználó a gyártó történetében új korszakot bevezető kétmagos Yonah processzortól és a körítéstől.
Benchmarkok

A különböző pontszámok segítségével értékelő tesztprogramok közül elsőként a renderelési képességeket mérő Cinebenchet futtattuk, itt az 1,83 GHz-es Core Duo szabályszerűen földbe döngölte ellenfelét, mindazonáltal ez volt az egyetlen program, ami több mint kétszeres gyorsulást mutatott a kétmagos processzornál.


A 3DMark03 és 3DMark05 valamelyest kakukktojásnak számítanak eddigi méréseink között, hiszen ez a két program elsősorban a grafikus alrendszer teljesítményét méri, így előre látható volt, hogy a Mobility Radeon X1600-zal szerelt Centrino Duo-s rendszer lekörözi majd a nála jóval gyengébb Mobility Radeon X600-zal bíró V6V-t.


Az előző generációs Centrino notesznek ugyanakkor nincs kibúvója a rendszer összteljesítményét mérő PCMarkok eredményeinek értékelésénél. Jóllehet a végső pontszámba itt is beleszól a grafikus vezérlő teljesítménye, mi azonban elsősorban a vonatkozó részeredményekre hívnánk fel a figyelmet.


A CPU tesztmodulban a programok különböző, általában a valós felhasználást modellező számítási feladatokkal (víruskeresés, tömörítés stb.) bombázzák a processzort, köztük szerepel több párhuzamos utasításvégrehajtásra alapuló modul is. Míg a korábbi PCMark04-es tesztben körülbelül 37 százalékkal bizonyult gyorsabbnak az új CPU a réginél, addig az újabb PCMark05 esetében ez az előny mintegy 25 százalékra apadt. Azonos órajelen viszont ez is szép eredménynek számít.


A memória-alrendszert tesztelő modul kitűnően szemléltette, hogy az új lapkakészlet memóriavezérlője gyakorlatilag semmit nem változott az elődhöz képest, bár itt azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az i945PM elbírt volna 667 MHz-es DDR2 memóriákkal is, tesztgépünket viszont csak 533 MHz-es modulokkal szerelték.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Packard Bell MX67 notebook
Első ízben volt alkalmunk megtapasztalni, hogy az olcsó gépeket forgalmazó cég mit nyújt a pénzért cserébe.
-
Asus ultramobil PC
Az Asus R2H jelű, kisméretű hordozható számítógépét teszteltük, mely a PDA-k és tablet PC-k közötti űrt hivatott kitölteni.
-
Santa Rosa platform - álszent vagy megváltó?
Májusban új mobil technológiával rukkolt elő az Intel: a Centrino Duo platform több ponton is frissítést kapott. Megnéztük, jó-e ez nekünk.
-
ThinkPad T60 - szélesvásznú üzlet
A Lenovo üzleti csúcsnoteszeinek választéka széles kijelzős modellekkel bővült. Kényszerpálya vagy racionális lépés?
-
A notebookok és a SEx
Heti piaci bemutatónkban az év végén befejeződő Sulinet Expressz keretein belük kapható hordozható számítógépekkel foglalkozunk.
-
Lenovo noteszgépek: a sárkány belép
Az IBM PC üzletágát felvásárló Lenovo hadat üzent a világpiaci szereplőknek. A gyártó két noteszgépét vizsgálva megpróbáltuk kideríteni, vajon mennyire életrevaló a kínai sárkány a Nagy Falon innen.
-
Inteles Macintoshok
Heti újdonság- és érdekességbemutatónk mellett Intel Core processzoros Apple gépekkel is megismerkedünk.
-
A mobil számítástechnika fapadosa
A noteszgépmárkák itthoni mezőnyében szinte teljesen ismeretlen Airis belépőszintű modelljét próbáltuk ki.
Előzmények
Érdemes lehet kihagyni a Napát?
Fujitsu Siemens: PC-k Viiv és Centrino logóval
Napás apróság jön az MSI-től
Acer: jön a napás ötös
Asus noteszgépek kétmagos processzorral
-
Óriások földjén
Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.
-
Könyv izompólóban
Az MSI M645 típusú MegaBookja egy teljesen átlagos noteszgép lenne, ha nem egy GeForce Go 6600 GPU-t szereltek volna bele.
-
A bentō kiszélesedik
Kézbe vettük az első széles képernyős IBM-Lenovo noteszgépet, a ThinkPad Z60m-et.
-
Vékony Clevo notesz
Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.
IDF: Fejlesztések a mobilitás jegyében
-
Asus W2V csúcsnotesz
Az Asus W sorozatú noteszgépei mindig is kategóriájuk csúcsát képezték. Írásunk a W2V modellt mutatja be.
-
Körutazás Sonomában
Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






