A Thinkpadek ergonómiájához annyit, hogy szerintem a Lenovo most b*szta el az új modelleket azzal, hogy a billentyűzetre még bezsúfolta a Windows gombokat is. 
Egyébként nem lettem függő a T42-esemtől, ááá. Csak kispárnának használom. 
Az Apple új notijaival mostanság meg két problémáról lehet olvasni: a billentyűzet, összecsukva a gépet nyomot hagy a képernyőn, valamint borzasztóan melegednek.
Ez utóbbiról kiderült, hogy összeszerelési hiba, túlságosan sok hővezető pasztát raknak gyárilag a hőcsövek chipekkel érintkező lapjára. Ráadásul az Apple honlapjáról letölthető szervízkézikönyvben is fotón ezt demonstrálják, tehát ha az ember beviszi a szervízbe a gépét (mármint nem Magyarországon
) azzal, hogy túlságosan melegszik, akkor valószínűleg ugyanannyi szilikonzsírral kapja vissza, mint amennyi benne volt. 
Egy amerikai maces fórumon nemrég megjelent útmutató egy Mac usertől, hogy hogyan kell a laptop szétszedése után a zsírt letisztítani, kevesebbet fölkenni és összeszerelni a gépet. Emlékeim szerint neki több, mint 10 Celsius fokkal csökkent több szenzoron is a mért hőmérséklet a beavatkozástól. Ami viszont igazán visszataszító az egészben, hogy az Apple ''a szokásos'' módon befenyítette a fórumot, hogy vegyék le a képeket és a leírást, ahelyett, hogy elismerték volna a hibát és ígeretet tettek volna a javításra. 
[Szerkesztve]
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.