Gyorskeresés
Szponzorunk
Mobilizált Gigabyte
Eddig többnyire alaplapokkal, videokártyákkal és más komponensekkel hívta fel magára a figyelmet a tajvani Gigabyte. A helyzet most megváltozhat.
Merjünk nagyok lenni!
Akárcsak legnagyobb konkurenseinek, úgy a tajvani Gigabyte számára is nyilvánvalóvá vált az elmúlt években, hogy a hordozható számítógépek piaca komoly lehetőségeket rejt magában, így a főként alaplapokban és a videokártyákban utazó cég 2003-ban saját márkanév alatt értékesített noteszgépeinek piacra dobásával elindította egyik legújabb üzletágát. A kezdetekkor csak néhány modellből álló termékpaletta mára szépen kiteljesedett, így a 12 hüvelykes képátlójú szubnoteszektől kezdve a 15 hüvelykes TFT-vel szerelt multimédiás erőgépekig bezárólag tucatnyi típusból álló választékból csemegézhetnek a márka elkötelezett hívei.
Óvatos próbálkozás
A Gigabyte ugyanakkor egyelőre nem csoportosít annyi erőforrást erre az területre, mint főbb vetélytársai, így például az Asussal és az MSI-vel ellentétben a vállalatnak nincsenek saját gyártású noteszgépei (ez persze önmagában még nem jelent semmi hátrányt, hiszen a nagy márkák zöme is ezt a gyakorlatot követi). Bár a vállalat nemrégiben egy saját, noteszgépekre szakosodott céget hozott létre G-Style néven, a hordozható számítógépeket továbbra is kivétel nélkül nagyobb előállító cégeknél (ODM-ek) gyártatják, és többségében szerkezetkész állapotban (barebone rendszerként) juttatják el azokat disztribútoraikhoz, melyek aztán a vásárlók igényei alapján építik készre a konfigurációkat.
Lapunk hasábjain csaknem két évvel ezelőtt szerepelt utoljára Gigabyte noteszgép, az azóta eltelt időszakban alig lehetett hallani a cég termékeiről hazánkban. A helyzet most gyökeresen megváltozhat, a honi piacon újra feltűntek az alaplapjaival nagy sikereket elért gyártó hordozható számítógépei, hogy ismét harcba szálljanak a belépő- és középszegmens több tucatnyi szereplőjével.

Ezúttal éppen ez utóbbi két kategóriába illő géppel képviseltette magát a Gigabyte; a G-Style N521U egy igazi belépőszintű masina, míg a W511A már egy komolyabb, teljesítménye alapján felső-középkategóriás mezőnybe illő konfiguráció, ennek megfelelő árcédulával.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Amíg ide nem ér a Conroe...
Már csak néhány hete maradt az AMD-nek a jól sikerült Intel Core 2 Duo hazai megjelenése előtt. Az új AM2-es alaplapok mellett DDR2-800 memóriákról és más érdekességekről számolunk be.
-
Vetítős billentyűzet és a többiek
Heti piaci összefoglalónkban az újdonságok és árváltozások mellett egy nagyon érdekes billentyűzetet is bemutatunk.
-
A mobil számítástechnika fapadosa
A noteszgépmárkák itthoni mezőnyében szinte teljesen ismeretlen Airis belépőszintű modelljét próbáltuk ki.
-
Notebookot, de milyet?
Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.
Előzmények
-
Színpadon a Centrino Duo
Tesztünkből kiderül, mire számíthat a felhasználó a gyártó történetében új korszakot bevezető kétmagos Yonah processzortól és a körítéstől.
Fujitsu Siemens: PC-k Viiv és Centrino logóval
Napás apróság jön az MSI-től
Acer: jön a napás ötös
Asus noteszgépek kétmagos processzorral
Bővül a Gigabyte noteszek választéka
-
Könyv izompólóban
Az MSI M645 típusú MegaBookja egy teljesen átlagos noteszgép lenne, ha nem egy GeForce Go 6600 GPU-t szereltek volna bele.
-
A bentō kiszélesedik
Kézbe vettük az első széles képernyős IBM-Lenovo noteszgépet, a ThinkPad Z60m-et.
-
Vékony Clevo notesz
Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.
-
Mobilitás Acer módra
Az Acer öt különböző kategóriába tartozó noteszgépét vizsgáltuk.
-
Bemutatkoznak az MSI MEGABOOK noteszgépei
Két modell fontosabb külső és belső tulajdonságaival ismerkedtünk a Magyarországon most debütáló notebook-szériából.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.






