Gyorskeresés
OCZ Apex és Vertex, Corsair M64
A tuningmemóriákat is gyártó cégek ezúttal az SSD-k frontján dobták be magukat, megvizsgáltuk, milyen eredménnyel.
Hirdetés
Az OCZ támad az SSD-k frontján is
Az OCZ és a Corsair cégnevek hallatán az emberek többsége a memóriákra asszociál, nem véletlenül, hiszen mindketten nagy nevet szereztek maguknak a bizniszben. Azt azonban senki sem szereti, ha beskatulyázzák, ezért a memóriák mellett más termékeket is megtalálunk termékpalettájukon: házak, tápok, hűtések stb., és az SSD-k megjelenésével ezt az új komponenst is felvették a listára. Végülis nem áll tőlük messzi ez a fajta hardverelem, elvégre lényegében itt is memóriákról van szó, csak más a csomagolásuk. Úgy döntöttünk, megnézzük, hogy mire képesek a nagy csinnadrattával bejelentett OCZ Apex, illetve Vertex fantázianévvel ellátott SSD-k, és a Corsair M64 névre keresztelt, kedvezőbb árú SSD-je is szerepet kapott.
Az idő múlásával az SSD-vel járó előnyök és hátrányok mérlege lassan az előnyök felé billen majd, Moore-törvénye itt is érvényesülni fog, ha lassan is, de nő a kapacitás és csökken az ár. Az azonban kétségtelen, hogy ma még nem igazán vonzó beruházni egy SSD-be, mert méretük jelentősen elmarad a merevlemezekétől, eközben az áruk magas, és az írási sebességen is lenne még mit csiszolni. Az SSD-k fajtáival, felépítésével és működési elvével egy korábbi teszt keretein belül már foglalkoztunk, ezért ezúttal csak az új típusok bemutatására koncentrálunk. Mindhárom szóban forgó SSD MLC-alapú flash-chipekre épül, nem véletlenül ez lett a standard, alacsonyabb árazása miatt ezt még jópáran megengedhetik maguknak (főleg tőlünk nyugatra). Az OCZ által bemutatott Apex a szélesebb felhasználóközönségnek szól, míg a Vertex a tehetősebb vevőréteget célozza meg. A Corsair M64-ese az Apexhez hasonlóan az olcsóbb, vagy mondjuk inkább átlagos áron beszerezhető modellek közé tartozik. A korábbi tesztekből azonban kiderült, hogy nem minden a memóriacellák típusa, fontos az is, hogy a gyártó milyen vezérlőt társít ezek mellé, hiszen egyaránt láttunk már nagyon lassú és nagyon gyors MLC-s tárolókat. A gyorsra jó példa az Intel X25-M, amely egyedi meghajtóvezérlőjével egyelőre nem talált legyőzőre. A nálunk járó SSD-ket még nem volt merszünk szétszedni, de érdemes tudni, hogy ezek a chipek a legtöbb esetben a Samsung, a JMicron vagy az Indilinx műhelyéből származnak, ezeknek megvannak a maga sajátosságai, és ez tetten érhető az adott SSD-típus sebességében is.
60 GB-os modelleket teszteltünk. Az OCZ Apex a gyártó állítása szerint maximálisan 230 MB/s-os olvasásra és 110 MB/s-os írásra képes, a Vertex egy nagyobb teljesítményű típus, mutatói 230/135 MB/s-os értéket érnek el. Nem tűnik nagy ördöngősségnek 25 MB/s-mal növelni az írási sebességet, de mint már korábbi tesztünkből ez is kiderült, a maximális írási sebesség valóban a maximális sebességre vonatkozik, használat közben a meghajtók jó, ha ennek a felét hozzák átlagban, ezért a Vertexre oda kell figyelnünk, mert valamit tudhat. A Corsair M64 170/100 MB/s-os értékekkel rendelkezik, ez mondhatni az MLC-sek között teljesen átlagos. Kívülről nem látszik, de a három SSD belülről sokban különbözik. Az Apex egy kétchipes JMicron-os RAID0 (stripe) konfigurációt rejt a burkolat alatt, ami az Apexet egészen különlegessé teheti. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha az Apex egy RAID0-s tömbbel alig tud többet, mint egy "szimpla" MLC SSD, akkor milyen lenne anélkül? A Vertex RAID-tömb helyett belső cache-sel rendelkezik, abból is 64 MB-tal, ami nem sok, de még így is duplája a napjaink merevlemezein található mennyiségnek. A legegyszerűbb típus a Corsair M64-ese, ami se nem RAID-es, se nem gyorsítótáras, viszont rendelkezik USB porttal, ami jól jöhet, ha ide-oda hurcolásszuk adatainkat. Az OCZ saját típusainak élettartamát 1,5 millió órás MTBF értékkel határozta meg, a Corsair 100+ évet állapított meg; hogy ebből mi igaz, azt sajnos nem áll módunkban kideríteni.
| SSD megnevezése | OCZ Apex | OCZ Vertex | Corsair M64 | |
| Jelölés | OCZSSD2-1APX60G | OCZSSD2-1VTX60G | CMFSSD-64N1 | |
| Tesztelt méret | 60 GB | 60 GB | 64 GB | |
| Formátum | 2,5" | |||
| Típus | MLC | |||
| Olvasás sebessége | max. 230 MB/s | max. 230 MB/s | max. 170 MB/s | |
| Írás sebessége | max. 110 MB/s | max. 135 MB/s | max. 100 MB/s | |
| MTBF vagy várható élettartam | 1,5 millió óra MTBF | 1,5 millió óra MTBF | 100+ év MTBF | |
| Csatlakozás | SATA 1,5 / 3 Gbps | SATA 1,5 / 3 Gbps és USB | ||
| Garancia | 2 év | |||
| További infók | OCZ Apex | OCZ Vertex | Corsair M64 SSD | |
| Aktuális ár | ~ 60 000 forint | ~ 70 000 forint | ~ 44 000 forint | |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
WD VelociRaptor: itt a második generáció
A 10 000-et forduló merevlemez a HDD-k világában igazi ínyencfalatnak számít, de mire képes a te számítógépedben? Megvizsgáltuk!
Stratégiát vált az OCZ
Tovább gyorsulnak a Mushkin SSD-i
Gyors, megbízható és biztonságos tárolók
Tempós SSD-k az OCZ kínálatában
-
128 GB-os SSD-ket teszteltünk
A Corsair, az OCZ és a Silicon Power termékeit vizsgáltuk meg közelebbről.
-
Középkategóriás SSD-k a boncasztalon
Egy-egy 64 GB-os Kingstont, OCZ-t és Silicon Powert próbáltunk ki.
-
Megjelent a második generációs X25-M
A csúcskategóriás SSD alacsonyabb csíkszélességre költözött – de jól járunk mi ezzel?
Előzmények
Megjelent a Corsair új SSD meghajtója
-
WD VelociRaptor versus 4 db SSD
Leteszteltük napjaink MLC-alapú SSD-it, és a Western Digital 10000 rpm-es VelociRaptorját
Az OCZ beszáll a netbookos SSD-k piacára is
-
Intel X25-M SSD: mindaz, amire vágytál?
Az Intel vadonatúj, nagyon ígéretesnek tűnő SSD meghajtóját vetettük alá alapos tesztnek.
-
SSD-teszt - mítoszok és tények
A flashmemória-alapú meghajtó mindenki számára elérhetővé vált. Vegyünk vagy ne vegyünk? – ez itt a kérdés...
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?








