Néhány SSD és a WD kisragadozója

Az SSD szó hallatán egyre többen kapják fel a fejüket, már hazánkban is egyre ismertebb ez az új hardverelem. A gyártók is azon fáradoznak, hogy ez a jelenleg "mainstream" körökben még idegenkedve fogadott, egyelőre nem túl elterjedt adattároló lassan beférkőzhessen hétköznapjainkba. Ez persze érthető is a részükről, mert az SSD – mint tudjuk – memórialapkákon tárolja az adatokat, márpedig a memóriabiznisz a gazdasági világválság közepette nem megy túl jól, ezért meg kell ragadniuk minden alkalmat, amivel az eladásokat növelni lehet. De az SSD-k eljövendő térhódítása elviekben nemcsak a gyártóknak, de nekünk, a felhasználóknak is jó, elvégre egy olyan tárolóról van szó, ami a hagyományos merevlemezekkel szemben számos előnyt képes felmutatni, gondoljunk csak a zajtalan működésre, a gyors olvasási sebességre vagy a magas mechanikus megbízhatóságra. De ott vannak a hátrányok is, mint a magas ár, a kis kapacitás és a lassú, illetve korlátozott mennyiségű írási művelet. Vajon a gyártók képesek ezeken a hibákon felülkerekedni, és vonzóbbá tenni a terméket? Ami azt illeti, tavaly augusztus óta – akkor jelent meg az első SSD-tesztünk – szinte az összes területen jelentős előrelépések történtek. A legszembetűnőbb az árak csökkenése, ami természetesen együtt járt a tárkapacitás növekedésével. Alig egy éve még a 64 GB-os modellek is a megfizethetetlen kategóriát erősítették, míg mára ez a méret mondhatni "vonzó" árszintet ért el, helyét pedig átvették a 128, illetve a manapság már kapható 256 GB-os típusok. Persze mindez relatív, mert attól függ, hogy kinek a számára. Ami az írási sebességet illeti, ezen a területen sajnos nem történt változás. Ehhez ugyanis a memóriacellákat kellene valamiképpen továbbfejleszteni. Ugyanez elmondható az írási műveletek maximális számáról is, bár ez a probléma inkább csak egy felfújt lufi, mintsem egy valós fenyegetés, az SSD-k még nincsenek annyi ideje forgalomban, hogy kideríthessük az új adattároló valódi élettartamát, a wear-leveling technikákkal pedig csodákat lehet művelni.

Tesztünkben négy gyártó SSD-jét vettük jobban szemügyre, már ha lehet ilyet mondani, mert egy SSD-n nincs túl sok néznivaló. Közkívánatra a Western Digital Raptorjának legújabb, VelociRaptor néven ismert verzióját is harcba küldtük, így tehát komoly ellenfelet kaptak a memóriás adattárolók.

A bemutatásra váró SSD-k a Buffalo, a CSX (Compustocx), a Transcend és a Silicon Power kínálatából származnak, és ami a fizikai valójukat illeti, igen nehéz őket külsőleg megkülönböztetni. A memórialapkákat eltakaró "dobozkán", a borításon egyes esetekben egyedi vonásokat fedezhetünk fel, de egyértelműen csak a márkacímkével azonosíthatjuk be őket. Gondoljunk csak a szimpla rendszermemóriákra, a chipek az esetek 100%-ában néhány nagy, neves cég gyártósoráról származnak (Samsung, Hynix, Qimonda stb.), ugyanez elmondható az SSD-kről is, azzal a különbséggel, hogy ezen a piacon jelenleg a Samsung az abszolút domináns szereplő, nem véletlenül. A négy típus 30, 64 és 128 GB-os méretben érkezett hozzánk, tehát ami a tárkapacitást illeti, egyelőre nincs okunk az örömködésre. Persze az is igaz, hogy ezeket a meghajtókat lényegében notebookokba szánták, ahol sok esetben nincs is szükség ennél többre. Az asztali felhasználók elsősorban rendszerlemezként tekintenek rá, adattárolásra még mindig nem ez az optimális megoldás. Ami a meghajtók belsejét illeti, mind a négy SSD MLC típusú, azaz a lassabbik memóriacellára épül, ez sajnos a gyártók oldaláról ritkán derül ki, de az árakra ránézve egyértelmű, mert az SLC még mindig észrevehetően drágább. A gyártók által specifikált olvasási és írási sebességek tekintetében nincsenek nagy különbségek, 150-160 MB/s-os olvasásra és maximálisan 90-100 MB/s-os írásra képesek a tárolók, legalábbis ezt hirdetik a gyártók, de hogy mi a helyzet valójában, az majd később ki fog derülni. A négy márka közül a Buffalo SHD-NSUM-ja a kakukktojás, mert a SATA csatlakozáson kívül egy USB kimenetet is találunk rajta, ami ideálissá teszi hordozgatásra, ez pedig komoly előny lehet a nagy és nehéz winchesterkeretekkel szemben. Igaz, az USB adatáteresztő képessége igen alacsony a SATA-éhoz mérten, de ez a legkevesebb, ha a mobilitásról van szó.

Western Digital VelociRaptor 300 GB [+]

Az SSD-k kihívója ezúttal a Western Digital Raptor néven ismert, szerverekbe és munkaállomásokba szánt, nagy teljesítményű, 10000-et pörgő merevlemez VelociRaptor elnevezésű, továbbfejlesztett változata. Miután a Raptorból kiadtak három verziót, a WD elérkezettnek látta az időt a vérfrissítésre, ugyanis a Raptor a konkurens gyártók legújabb technológiákkal kifejlesztett merevlemezei ellenében már nem volt képes túl nagy előnyre szert tenni, ráadásul a tárkapacitás folyamatos bővülésével a 150 GB-os maximális méret is kezdett kicsit "cikis" lenni. Ezen problémák kiküszöbölése érdekében a VelociRaptor 150, illetve 300 GB-os mérettel kezdi pályafutását, a modellekben egy vagy két darab 150 GB-os méretű, 10000-es percenkénti fordulatszámú korong található. Ennél talán furcsább, hogy az új Raptor az elődöktől eltérően immár 2,5"-os változatban kerül forgalomba. Így több legyet üthetnek egy csapásra, hiszen ennek köszönhetően nemcsak asztali, de mobil gépekben való felhasználásra is alkalmas (illetve kifoghatnak egy kis szelet a Seagate Savvio 15K vitorlájából). Azt azonban le kell szögezni, hogy ezt a típust is elsősorban asztali gépekbe szánták, és tekintve, hogy a felhasználók zöme nehezen illeszt be egy 2,5"-os merevlemezt a számítógépházba, a WD kiadott egy IcePAK nevezetű, 2,5"-t 3,5"-ra átalakító konverterbe illesztett VelociRaptort is. Ez első ránézésre úgy néz ki, mintha egy külső passzív hőátvevő felület lenne, de alaposabb szemrevételezés után kiderült, hogy aligha képes ezt a feladatot ellátni, ugyanis a merevlemez a csavarozáson kívül nem is érintkezik vele.

Ami a belső felépítést illeti, mit várhatunk tőle? Először is, a nagyobb tányérméretnek köszönhetően, a VelociRaptor gyorsabb lehet elődjénél, hiszen nagyobb az adatsűrűség, azaz kisebb területen több adat válik elérhetővé. Az átlagos elérési idő nem változott lényegesen, de az átlagos (olvasás) keresési és az írás seek idő 9, illetve 10%-ot csökkent, ugyanakkor a track-to-track seek idő jelentősen emelkedett (0,4 ms-ról 0,7 ms-ra). A VelociRaptor a korábbi Raptorokhoz hasonlóan 16 MB-nyi gyorsítótárral rendelkezik (ez talán kevésnek tűnhet napjainkban), viszont az elődökkel ellentétben már támogatja a SATA-300-as csatlakozást. Az MTBF (Mean Time Between Failures) immár 1,4 millió óra, és a gyártó 5 év garanciát ad erre a típusra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!