Gyorskeresés
Szponzorunk
Mesterlövész feketében
Kipróbáltuk a CM Storm Sniper házának felújított változatát.
Hirdetés
További részletek
Távolról sincs vége a CM Storm Sniper Black boncolásának az oldallapok levételével. Egy határozott rántással eltávolítható a műanyag előlap. Erre a műveletre szükségünk lesz, ha 5,25 hüvelykes meghajtókat akarunk használni, ugyanis takarólemezeik csak így szerelhetőek le. Mögéjük gondosan porszűrőt telepítettek, akárcsak az alattuk terpeszkedő méretes ventilátor elé. A homlokzat felől tehát kevés por jut majd a házba.
Hasonló a helyzet felül is, vagyis onnan sem fog por bejönni, mert a nagy, felső, 200 mm-es ventilátorral szerelt nyíláson kifelé áramlik a levegő. Ezt a panelt is viszonylag könnyen el lehet távolítani, bár számolni kell a kezelőpult rengeteg kábelével.
Amit így, a burkolati elemek bontogatásával kapunk, az egy HAF 922 váz. Pontosabban egy HAF 922 váz felül két fém fogantyúval. Ezek nagyon hasznos részletnek bizonyultak: felöltözött állapotban a felső burkolat alá nyúlva éppen ebbe a két masszív kapaszkodóba nyúlik be kezünk. Így pedig meglehetősen stabilan és kényelmesen emelhető, szállítható a nem éppen kicsi ház. Fontos még megemlíteni, hogy a masszív oldalsó lemezek nélkül is kellemesen stabil a váz. Nagyon jó alap lehet egy komolyabb moddoláshoz. Jól látszott az is, hogy két 5,25 hüvelykes hellyel, rövidebb formában, esetleg felső táppal milyen jó kis microATX ház lehetne belőle.
Több éves tesztelői és házépítői tapasztalattal fél óra alatt nagyjából az alábbi állapotba sikerült hoznunk a CM Stomr Sniper Black belsejét. Egyébként nagyszerűen szerelhető, tágas, a Radeon HD 4870 X2-t is úgy benyelte, mint a huzat, de a sok ventilátoros, előlapi aljzatos és kezelőszerves kábelkötegek olyan – fölöslegesen – hosszúak, hogy egyszerűen nincs hová tenni őket. Pedig az USB, a FireWire, a hangcsatlakozók és előlapi kezelőszervek tűsorai minden alaplapon szinte ugyanott helyezkednek el. Érthetetlen számunkra, hogy miért nem lehet normálisan méretre vágni őket.
Hátul is jól látszik, hogy fölöslegesen tekeregnek. Persze, lényegesen szebben is el lehet rendezni a belsőt, de pár órás tesztünk erejéig nem foglalkoztunk ezzel olyan sokat. Ami lényeges, hogy a Sniper Black nagyon jól szerelhető, tágas ház. Egyetlen hibát találtunk rajta, hogy vázának fekete festése elég könnyen lejött. A hátsó, szerszám nélkül betekerhető csavarok feje szinte azonnal lemarta, de a kissé szoruló alaplapi távtartók fogóval betekerésénél is ejtettünk pár karcot. Ezen még javíthatnának a Cooler Masternél.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Érkezik a Cooler Master mechanikus billentyűzete
-
CM Storm Enforcer gamer ház tesztje
Egy játékosoknak szánt, kívül-belül matt feketére festett, óriásventilátoros házat próbáltunk ki.
-
HAF 912 Plus - a legkisebb nagyfiú
Nálunk járt a Cooler Master marcona külsejű, szellős miditornya.
Előzmények
Játékos kiegészítők nem csak játékosoknak
-
Cooler Master CM 690 továbbfejlesztve
Nálunk járt a Cooler Master talán legjobb házának második generációja, amely elődjénél is jobb lett.
Vörös színt kapott a Cooler Master szellős háza
-
Felderítők fekete fegyvere a CM Stormtól
A Cooler Master alapokra épülő miditorony házat, a vörösben izzó Scoutot próbáltuk ki.
-
CM Storm – játékra fel!
Nálunk járt a Cooler Master égisze alá tartozó márka játékos egere és három egérpadja.
Végre megérkezett a Cooler Master CM 690 II Advanced
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?










