Gyorskeresés
Szponzorunk
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
Értékelés
Úgy gondoljuk, az Asus jó irányba viszi játékosnak szánt, G sorozatú notebookjainak formatervét. A G60J külsőre nem eltúlzottan hivalkodó, de első pillantásra kiderül róla, hogy átlag fölötti masina. Fedelén a mélykék színátmenet nagyon tetszetős, belül a csuklótámasz matt, gumiszerű anyaga látványos. A klaviatúra viszont megjelenés és használhatóság szempontjából is fejlesztést igényel még, jelenlegi állapotában szinte kötelező helyette egy külső billentyűzet.
A kijelző a másik részlet, amivel nem voltunk maradéktalanul megelégedve. Tizenhat hüvelykes méretére, ráadásul egy ilyen komoly, játékos notebooknál szerintünk kevés az 1366x768 pixel. Legalább 1600x900-at vagy még inkább Full HD-t vártunk volna el. A rezonáló merevlemezt tesztgépünk egyedi sajátosságának, a rövid akkumulátoros üzemidőt és terhelés közben hangos hűtést pedig a hasonló notebookok általános jellemzőjének tekintjük.
Hardveres téren elsősorban a Core i7 processzor képességeit értékeltük. A négymagos, ami nyolcmagosnak látszik, akkor sem jött zavarba, ha kevesebb programszálat kapott. Ilyenkor nagyszerű a komoly mértékű Turbo Boost, ami lényegében fölöslegessé teszi a tuningot. A jövőre való tekintettel viszont nem is ennek a processzornak örülünk igazán, hanem azoknak a kétmagosoknak, amelyek az új technológiát használják majd. Náluk minden bizonnyal a fogyasztás is mérséklődik, mert a mobil Core i7 a maga 45 wattos TDP értékével nem igazán való hordozható gépbe.
Sokszor bizonyítottuk már tesztjeinkben, hogy egy játékos számítógép lelke nem a processzor, hanem a grafikus kártya. Az Asus a G sorozatban régóta felsőkategóriás GeForce-okat használ. Bár asztali viszonylatban a GeForce 9800 GT közeli rokonának tekinthető GeForce GTX 260M teljesítménye már távol van a csúcstól, a notebookos világban még mindig a legjobbak közé sorakozik. Az Asus G60J meglehetősen alacsony natív felbontásához bőséges 3D teljesítménnyel bír.
További felszerelésében tesztpéldányunk azt a magas szintet hozta, amit processzora és grafikus kártyája beállított. A két merevlemez 1 TB-os tárkapacitása bőséges, bár lehet, hogy a két gyorsabb, percenként 7200-at pörgő, de „csak” 320 GB-os winchester kombinációja még jobb választás. Lényegében semmilyen kiegészítőt vagy csatlakozót nem hiányoltunk. Örvendetes, hogy az Asus igényes hátizsákot, egy komoly egeret és egy headsetet is ad a nagy játékos mellé.
Milyen alternatívái vannak az Asus G60J-nek? Egyelőre még nem találkoztunk a hazai piacon más Clarksfield processzoros notebookkal, a GeForce GTX 260M teljesítményszintjét hozó Mobility Radeon HD 4800-ak is ritkák, mint a fehér holló. Külföldön az Alienware M15-ből próbáltunk hasonló konfigurációt választani, ami bőven 2000 dollár fölötti árra jött ki. Idehaza pillanatnyilag csak a nagyobb monitorral, és egy merevlemezzel ellátott MSI GT729-et találtuk az Asus G60J súlycsoportjában, mely még a régi Core 2 Quad Q9000 processzorral és Mobility Radeon HD 4850-nel kerül valamivel több mint 400 000 forintba. Ennek fényében a Core i7-es Asus G60J akár ajánlott minősítést is kaphatna, ha nem lenne az elvártnál gyengébb a kijelzője és billentűzete. Összességében az Asus G60J megjelenésben, teljesítményben és felszereltségében is nagyon tetszett nekünk, de kíváncsian várjuk, milyen konkurensek érkeznek majd még novemberben.
További képek az Asus G60J-rőla galériában.
| Asus G60J | |
| Jellemzés | Játékos notebook, korrekt külsővel, bika belsővel |
| Pro | + nem eltúlzott, egyedi megjelenés + kellemes tapintású csuklótámasz + nagyon komoly teljesítmény + óriási tárterület + sokféle csatlakozó + ajándék hátizsák, headset, és jó minőségű egér |
| Kontra | - lehetne jobb a kijelzője - erre a szintre gyenge a billentyűzete - drága (bár kategóriájában reális az ára) |
| Alternatívák | Alienware M15x és M17x Clevo D900F MSI G sorozat |

Asus G60J
rudi
Az Asus G60J notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre. A tesztelt laptop PORT Designs táskában utazott.
Azóta történt
PH!TV – Az irigység maga?
Sandy Bridge-dzsel frissült az ASUS VX7 Lamborghini
Közös házban társul a PC és a konzol
-
Alienware nagybetűs GAMER notebook
Nálunk járt a különleges gépeiről ismert gyártó legnagyobb és legdurvább, játékra kitenyésztett mobil erőműve, az új M17x.
-
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
-
Toughbook – extrém laptop nehéz terepre
Kipróbáltuk a Panasonic notebookját, melyet a kifejezetten mostoha körülmények közti használatra terveztek.
-
AMD-Intel barátság az Acer háza táján
Nálunk járt az új, Core i5 processzorral és mobil Radeon HD 5850-nel felszerelt Aspire 8942g.
-
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
Előzmények
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
3D Vision támogatás az új Asus izomnotebookban
Az Asus bemutatta legújabb csúcsnotebookjait
Csúcskategóriás notebookok a Delltől és az Alienware-től
Energiabomba 18,4 hüvelyken
-
Reventón után szabadon
Bemutatjuk az Asus legújabb Lamborghini sportkocsikról ihletett notebookját.
„Izomnotebookok” Asus módra
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
-
Új MSI játékos notebookok
Kipróbáltuk a gyártó kívülről és belülről is megújult, játékhoz tervezett notebookjait.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







