Gyorskeresés
Szponzorunk
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
Megjelenítés, bevitel
A tizenhat hüvelykes, 1366x768 pixel felbontású kijelzőpanel vizsgálata közben a szokásos tényeket állapítottuk meg: hogy egy TN+film panelről van szó, mely fogyasztásban jobb az xVA vagy S-IPS technológiás modelleknél, de színei ferde szögből nézve jobban torzulnak. Az Everest azt is kiderítette, hogy ugyanazzal a Hannstartól származó panellel van dolgunk, amit korábban a lényegesen olcsóbb Asus F50S-ben már kipróbálhattunk.
Megvizsgáltuk a panel színhelyességét. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Nem meglepő, hogy a Hannstar panellel szinte ugyanazokat az értékeket mértük beállítás előtt és után is, mint korábban az F50S-nél. A kapott 1 deltaE értékhez közeli átlagos és 3-as maximális eltérés rendben van, bár nem kiemelkedően jó.
Ahogyan az F50S-nél, úgy a G60J-nél is egészen jó egyenletességet tapasztaltunk a kijelző fényerejében. A bal oldala néhány százalékkal világosabb, a jobb picivel sötétebb volt a közepénél. Feketéjének bevilágítása az átlagnál csekélyebb mértékű volt, csak két alsó sarka fényesedett számottevően. Sajnos a gamer Asus maximális fényereje elég alacsony, csak 171 cd/m² volt. A 0,6-os minimummal ez 300:1 körüli kontrasztarányt jelent, ami direkt napfényben kevés az üdvösséghez. Főleg tükrös felülettel párosítva.
Egy játékosoknak szánt számítógépnél fokozott elvárásokat támasztunk a billentyűzettel szemben. Ugyanis a célcsoport folyamatosan a WASD négyes környékébe vagy a kurzormozgatókba kapaszkodik, sokat és kitartóan használja őket. Sajnos az Asus G60J mindkét kérdéses területen alulmúlta a várakozásainkat. Ugyanazt a nem éppen tökéletes, de legalább modern és látványos, szigetesre formált klaviatúrát kapta, amit lényegesen olcsóbb márkatársai is használnak.
Gombjai nagyon rövid úton járnak, és ezen a három szinten állítható háttérvilágítás sem segít sokat. Elrendezésben a kurzormozgatók környéke nagyon zsúfoltra sikeredett, a felső Insertet pedig váltóval a Delete-re tették. A fő billentyűzet fölött két valódi gombot (bekapcsoló és Express Gate), három érintőgombot (RoG, energiagazdálkodási, touchpadot letiltó), és három LED-et (merevlemez, leragadó gombok) sorakoztattak fel. Az érintőfelületek állandó jelleggel és sötét környezetben zavaró fényerővel világítottak.
Az Asus G60J felhasználóval kapcsolatot teremtő részei közül a csuklótámaszt találtuk a legjobbnak. Ez amolyan „gémer” műanyagból készült. Tapintásra gumiszerű, matt; izzadt kézzel fogdosva sem vált csúszóssá. Benne hatalmas szálcsiszolt fémkeret és némi fényes műanyag ölelte körbe a közepes nagyságú tapipadot. Kissé érdesített felületével nagyon jól használható volt, de a játékosok minden bizonnyal az egeret részesítik majd előnyben. Kár, hogy a mellékelt Razerrel nem volt szerencsénk találkozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
PH!TV – Az irigység maga?
Sandy Bridge-dzsel frissült az ASUS VX7 Lamborghini
Közös házban társul a PC és a konzol
-
Alienware nagybetűs GAMER notebook
Nálunk járt a különleges gépeiről ismert gyártó legnagyobb és legdurvább, játékra kitenyésztett mobil erőműve, az új M17x.
-
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
-
Toughbook – extrém laptop nehéz terepre
Kipróbáltuk a Panasonic notebookját, melyet a kifejezetten mostoha körülmények közti használatra terveztek.
-
AMD-Intel barátság az Acer háza táján
Nálunk járt az új, Core i5 processzorral és mobil Radeon HD 5850-nel felszerelt Aspire 8942g.
-
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
Előzmények
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
3D Vision támogatás az új Asus izomnotebookban
Az Asus bemutatta legújabb csúcsnotebookjait
Csúcskategóriás notebookok a Delltől és az Alienware-től
Energiabomba 18,4 hüvelyken
-
Reventón után szabadon
Bemutatjuk az Asus legújabb Lamborghini sportkocsikról ihletett notebookját.
„Izomnotebookok” Asus módra
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
-
Új MSI játékos notebookok
Kipróbáltuk a gyártó kívülről és belülről is megújult, játékhoz tervezett notebookjait.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.











