Az A8-3870K

Már több mint fél éve, hogy útjára indult az AMD első, erősebbnek nevezhető, Llano kódnevű APU-ja. A szóban forgó központi egységet a megjelenés után néhány héttel igen alaposan ki is veséztük. Akkor azt mondtuk, hogyha mind a CPU, mind pedig a GPU sebességét számításba vesszük, akkor az APU kiegyensúlyozott teljesítményre képes. Annak ajánlottuk igazán ezen processzorok megvásárlását, aki képes valamilyen módon kihasználni az azokba integrált GPU-t is. Az A8-3850 ugyanis képes volt néhány újabb játékot is játszhatóan futtatni 1440x900 és 1680x1050 felbontásban közepes, vagy 1-2 kivétel esetében nagyobb részletesség mellett is. Mindez egy meglehetősen nagy áttörésnek számított az integrált grafikus megoldások között.

A Llano tervezésévél a legutolsó szempont talán éppen a tuningpotenciál lehetett, már csak azért is, mert elsősorban a mobil szegmensbe szánták a fejlesztést, ráadásul a GlobalFoundries 32 nanométeres gyártástechnológiája sem úgy muzsikált, ahogy arra előzetesen számíthatott az AMD. Mindez az órajelekben és a selejtarányban is megmutatkozott. Előbbinél kevésbé feltűnően, hisz a koncepció nem erre megy rá, viszont az sok mindent elárul, hogy míg a közvetlen előd, azaz a 2009 legelején, kerek 3 GHz-en indult, 45 nm-es Phenom II utolsó modellje, az X4 980 vígan viszi a 3,7 GHz-es gyári magórajelet, addig a Llanót még tuninggal sem tudtuk rávenni erre.

A kihozatal már egy jóval súlyosabb problémát jelentett az AMD számára. A gond leginkább épp a lapkán belüli, Sumo kódnevű grafikus szekciót érintette, ami az első SOI struktúrával készített grafikus mag, és a gyártást az ezzel kapcsolatos tapasztalatok hiánya nagyban megnehezítette. Egyes spekulációk szerint az első Swift kódnevű, eredetileg 2009-re tervezett APU-t is ennek a problémának a gyökere taszította végleg a süllyesztőbe. Mindehhez tudni érdemes, hogy az AMD az első, 130 nanométeres Athlon 64 óta úgynevezett SOI (Silicon-On-Insulator – szilícium a szigetelőn) technológiát alkalmaz processzorainak gyártásánál, ezzel ellentétben a GPU-k készítésénél azelőtt sosem alkalmazták még ezt a módszert. Ráadásul a grafikus lapkák gyártását korábban a területen jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező TSMC végezte, akik egy egyszerűbb, úgynevezett bulk CMOS eljárással termelték és termelik őket mind a mai napig.

Végül a tavalyi év legvégére úgy tűnt, hogy a bérgyártó valamelyest úrrá tudott lenni a kihozatali problémán, minek egyik jele lehetett, hogy az AMD néhány új, Llano lapkára építkező mobil, valamint asztali APU-t is bejelentett. Ezek között két Black Edition, azaz szorzózár nélküli modell is helyet kapott.

A két modell a közvetlen előd, A6-3650 és A8-3850 APU-khoz képest a szorzózár elhagyása mellett 100 MHz-cel magasabb CPU magórajelet kapott. Más eltérés nem található a specifikációkat vizslatva. Érdekesség még, hogy a számozások végén feltűnt egy "K" betű, amely nyilván az Intel processzorainak hasonló tulajdonságára szeretne utalni, ezzel valamelyest könnyítve a termék jelölés alapján történő behatárolását.

[+]

Az első Llano alapú megoldások megjelenésénél sokan kifogásolták, hogy mindegyik megvásárolható termék szorzója zárt. Persze a Llano APU-nál a Sandy Bridge alapú megoldásokkal ellentétben a buszórajel emelése sem okoz gondot, hiszen a legtöbb alaplapon fixálva van a PCI és a PCI Express frekvenciája; a szorzóval való tuning azonban sokkal kényelmesebb megoldás, valamint mindez a maximálisan elérhető órajel(ek)et is növeli.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!