Hirdetés

Három mSATA SSD tesztje

Mi is az az mSATA?

Az mSATA-nak (mini-SATA) mint szabványnak a specifikációi csak meglehetősen későn, 2009 szeptemberében érték el végleges formájukat. A SATA-IO konzorcium célja elsősorban a fizikai kiterjedést tekintve még kisebb SSD-szabvány megalkotása volt. Mindezzel az elsőrangú célpont a mobil gépek szegmense lett, mely azóta – például az Ultrabookok személyében – meglehetősen alapos fogyókúrán esett át. Mindehhez több okból kifolyólag is kapóra jöttek a teljes magasságú Mini PCI Express kártyák, valamint azok aljzatának kialakítása, ugyanis az mSATA végül erre alapozott.

Pusztán méretüket és csatlakozójukat tekintve a teljes magasságú Mini PCIe és mSATA kártyák megegyeznek, ami azt is jelenti, hogy fizikailag a két szabvány teljesen kompatibilis egymással, ergo egy Mini PCI Express kártya ugyanúgy beilleszthető egy mSATA foglalatba, mint fordítva. Az üzemi feszültség is azonos, mivel mindkét szabvány 3,3 és/vagy 1,5 voltot kíván meg magának a működéshez. Elsőre ez még jól hangozhat, de akik már jobban ismerik a gyártókat, valamint a szabványok megalkotóit, talán sejthetik, hogy a helyzet sajnos korántsem ilyen egyszerű.


Mini PCIe WLAN – mSATA SSD

A Mini PCIe szabvány térhódításának kezdete nagyjából 2005-re tehető, amikor az mSATA még csak néhány koponyában létezhetett. Emiatt jó eséllyel a 2010 előtt forgalomba került termékeken található aljzatok inkompatibilisek az mSATA-val, mivel az ezen szabványú meghajtók ugyanúgy a déli híd vagy egy bármilyen SATA vezérlő portjára csatlakoznak, mint a normál SSD-k. Ebből adódóan az adott aljzathoz a szokásos, egyetlen PCI Express sávon felül még egy SATA portot is el kell vezetni.


Az áramkör sematikus rajza

Továbbá a Mini PCI - mSATA kombó aljzathoz szükséges egy router chip is, mely a slotba behelyezett Mini PCIe vagy mSATA szabványú kártyától függően automatikusan képes PCI Express vagy épp SATA adatvonalakat kapcsolni az aktuális eszközhöz. A specifikációk véglegesítése előtt készült termékekből mindez érthető okokból teljesen hiányzik, így az inkompatibilitás konkrétan erre a pontra vezethető vissza.

És mire jó?

Ahogy feljebb már említettük, a meglehetősen helytakarékos kialakításból eredően elsősorban a mobil számítógépek esetében népszerű a szabvány. Sok Ultrabook alkalmaz ilyen formátumú SSD-t, mely a minél vékonyabb kialakítás megtartásához remekül kapóra jön. Ezen túlmenően jó néhány notebook üres Mini PCI Express aljzata is mSATA-kompatibilis, bár a helyzet a szabvány elkészülte után sem lett teljesen egyértelmű. Mindez azt jelenti, hogy sajnálatos módon egyes notebookmodellek esetében elspórolják a SATA port elvezetését, valamint a szükséges kis chipet, ami értelemszerűen most is inkompatibilitást szül. Amennyiben mégis egy megfelelő portot rejtő notebook gazdái vagyunk, akkor viszonylag egyszerűen, a nagyobb tárkapacitású merevlemez megtartása mellett élvezhetjük az SSD által nyújtott sebességet.

A másik, időről-időre népszerűvé váló alkalmazási terület az alaplapok világa, mivel egyre több gyártó szereli mSATA-kompatibilis foglalattal termékeit. Az ATX-es modelleknél ennek talán legfőbb oka a korábban általunk is kipróbált Intel SRT (Smart Response Technology) jelenléte, mely egy kisebb kapacitású SSD-t fog be gyorsítótár gyanánt a nagyobb merevlemez mellé. Teljesen logikusan már a Mini-ITX szabványú alaplapokon is megjelentek az mSATA fogadására felkészített foglalatok, ami ebben az esetben a lehető legkompaktabb konfiguráció kiépítése miatt jöhet igazán jól. Az említett ATX-es megoldás egyik nagy pártolója a Gigabyte; jó néhány LGA1155-ös alaplapjukra helyeztek el az mSATA slotot. Ebben az esetben az aljzathoz kizárólag a SATA adatvonalak kerültek elvezetésre, azaz Mini PCI Express kártyát hiába is raknánk ebbe a foglalatba.


mSATA RAID0 egy MSI GT70 gamer notebookban

Az eddigiek tükrében elmondhatjuk, hogy messze nincs teljes egység a különböző termékeken található aljzatok kialakításában. Nem minden Mini PCI Express slot képes mSATA SSD fogadására, mint ahogy vannak bizonyos mSATA aljzatok, melyekben nem működnek a Mini PCIe kártyák. A kellemetlen meglepetések elkerülése végett egyetlen dolgot tehetünk: vásárlás előtt alaposan tanulmányozzuk az adott termék kézikönyvét, vagy lépjünk kapcsolatba a gyártóval.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés