Gyorskeresés
SandForce hiba: javítva!
Javították a második generációs SandForce vezérlők rejtélyes hibáját. Az OCZ meghajtókhoz már elérhető a frissítés.
Hirdetés
Még valamikor az idei év első negyedévében debütáltak a második generációs, SF-2000 sorozatba tartozó SandForce SSD-k. Az ilyen vezérlővel szerelt meghajtók először a sebességükkel hívták fel magukra a figyelmet, ugyanis jóformán minden korábban megjelent SSD-t sikerült túlszárnyalniuk. Nem sokkal később sötét fellegek jelentek meg az új széria égboltján, ugyanis sorról-sorra érkeztek a kísértetiesen hasonló felhasználói panaszok. A vásárlók leginkább klasszikus Windows kékhalállal szembesülhettek bizonyos időközönként. Mindez a legtöbb esetben az akkor még frissnek számító Intel LGA1155-ös foglalattal felszerelt platformjához készített Cougar Point vezérlőhíd mellett ütötte fel a fejét, de a probléma nem minden felhasználónál jelentkezett, így a hiba behatárolása és javítása meglehetősen nehéznek bizonyult.

A SandForce megoldotta a gondot, és a szimplán 3.3.2-es verziószámmal illetett firmware-t már megkapták a partnerek, ám az, hogy az adott SSD-khez mikor készül el a specifikus javítás, már csak az adott termék gyártóján vagy tervezőjén múlik.
A partnerek közül az OCZ már bejelentette, hogy elkészítették egy új firmware verziót, mely a 2.15-ös számot kapta. A frissítés a Vertex 3, Vertex 3 Max IOPS, Agility 3, Solid 3, RevoDrive 3 és RevoDrive 3 X2 SSD-khez alkalmazható, és természetesen javítja a fentebb részletezett stabilitási problémát. A művelethez szükséges program, valamint a pontos instrukciók az OCZ weboldalán találhatók meg.
Azóta történt
OCZ Vertex 3 LP SSD-k vékony kivitelben
Két furcsa tárkapacitású modellel bővül az OCZ Agility 3 SSD család
Az OCZ begyorsítja az Octane szériás SSD-ket
Információmorzsák a harmadik generációs SandForce SSD vezérlőchipről
SandForce: 322 millió dollárért elkelt!
Elkészült a kétmagos Indilinx Everest vezérlőre épülő OCZ Octane SSD
Előzmények
Ütős OCZ SSD-k jönnek mSATA felülettel
-
OCZ Vertex 3 SSD - SandForce újratöltve
Leteszteltük a népszerű OCZ Vertex sorozat harmadik generációjának egyik tagját.
Solid 3: belépő szintű SSD az OCZ 2011-es kínálatában
OCZ Vertex 3 Max IOPS Edition: ha a Vertex 3 sebessége nem elég
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





