Gyorskeresés
SandForce: 322 millió dollárért elkelt!
Az LSI megvásárolta a flash-alapú tárolókba szánt vezérlőiről ismert gyártót.
Hirdetés
A kaliforniai székhelyű, elsősorban nagyvállalati piacon tevékenykedő tároló- és hálózati komponens gyártó, az LSI bejelentette, hogy végleges megállapodást között az SSD és flash-alapú tárolók szegmenségben igen előkelő helyet betöltő SandForce vállalattal. A megállapodás értelmében az LSI mintegy 322 000 000 dollár készpénzért vásárolja meg a teljes vállalatot, valamint mintegy 48 000 000 dollár értékben szerez jogot a SandForce alkalmazottak által nem lehívott részvényopciókra, valamint (korlátolt szavazati jogot biztosító) dolgozói részvényre.


Egy ilyen lépés csak idő kérdése volt, hiszen azon cégek nagy része, melyek nagyban foglalkoznak SSD-vel és/vagy gyors, nagykapacitású flash-alapú tárolókkal (csak hogy párat említsünk: Intel, Samsung, OCZ), már rendelkeznek vagy éppen vásároltak maguknak saját vezérlőtervező- és gyártó részleget. A SandForce viszonylag kis cégként lett hirtelen kiugróan sikeres, így nem csoda, hogy ilyen hamar szemet vetettek rá, tehát a felvásárlás már előre borítékolható volt.
Egy ilyen akvizíció jelentősen növelheti az LSI versenyképességét a gyorsan növekvő szerver és PCI Express flash tárolók piacán, ahol például a WarpDrive termékcsaládban az LSI is SandForce vezérlőt alkalmaz. A két vállalat szorosabb együttműködése (egybeolvadása) lehetővé teszi, hogy az LSI vezető pozíciót szerezhessen a gyorsan növekvő flash-alapú tárolók vezérlőinek szegmensében is, hiszen a SandForce révén a nagyvállalati mellett a végfelhasználói (főleg ultrabook és notebook) szektort is képesek lesznek kiszolgálni.

LSI WarpDrive
A tranzakció várhatóan már 2012 első negyedévében lezárulhat, amennyiben a szokásos jogi procedúrák és hatósági jóváhagyások is lezajlanak. A zárást követően a SandForce az LSI újonnan megalakított flash komponens divíziójának részévé válik.
Azóta történt
A GeIL berobbanna az SSD-piacra
Információmorzsák a harmadik generációs SandForce SSD vezérlőchipről
Felbukkantak a Zalman F1 SSD-k
Érkezik a SandForce-LSI házasság elsőszülött SSD vezérlője
Tempós Performance Pro SSD-k a Corsair kínálatában
A MOSAID bemutatta a világ leggyorsabb NAND flashmemóriáját
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





