Gyorskeresés
Hamarosan befutnak a C2-es Sandy Bridge-E processzorok
A tegnap megjelent C1-es steppinggel rendelkező lapkák részben hibásak, az év végén érkeznek a javított változatok.
Hirdetés
Az Intel a tegnapi napon mutatta be a Sandy Bridge-E kódnéven futó processzorokat, melyek közül két hatmagos modell forgalmazása kezdődött meg. Mára kiderült a stepping revízió is, mely konkrétan a C1-es, és korábban már volt pletyka arról, hogy ez egy komolyabb hibával küszködik. Nevezetesen arról van szó, hogy nem működik benne a VT-d szolgáltatás. A HT4U felkereste az Intelt a hivatalos állásponttal kapcsolatban, és kiderült, hogy a megjelent termékekben valóban megtalálható a korábban vázolt hiba, így a gyártó meg is kérte az alaplapgyártókat, hogy a BIOS alapértelmezett beállításainál tiltsák a VT-d funkciót, vagy egyáltalán ne kínálják fel ezt a beállítást.

A HT4U megtudta, hogy az Intel dolgozik a javításon, így készül a C2-es stepping, melyben már működni fog a VT-d szolgáltatás is. Ezek a lapkák az év végén kerülnek tömeggyártásba, így leghamarabb a következő év elején tűnhetnek fel a boltok polcain. Arról egyelőre nincs információ, hogy az Intel kicseréli-e a már megvásárolt C1-es steppingre épülő processzorokat a C2-es revíziójú lapkákra.
Azóta történt
Előzmények
-
Intel Core i7-3960X – Sandy Bridge a csúcson
Leteszteltük az Intel legújabb, Sandy Bridge-E névre hallgató fejlesztésének legnagyobb asztali tagját.
Mától hódítanak Intel Sandy Bridge-E processzorok
Komoly hibával érkezhetnek az első Sandy Bridge-E CPU-k
A Sandy Bridge-E CPU-k és a tuning
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





