Gyorskeresés
Jól kell megválasztani a hűtőt a Sandy Bridge-E CPU-khoz
A tesztelők visszajelzései szerint borzalmasan szűkös a hely az Intel LGA2011-es foglalata körül.
Hirdetés
Az Intel és a gyártók lassacskán elkezdték kiszállítani a Waimea Bay platformot a médiapartnereknek, így már készülhetnek is a tesztek a novemberi startra. A Sandy Bridge-E CPU-król korábban sajnos kiderült, hogy nem teljesen azt kínálják, amiről az előzetes pletykák szóltak, ugyanis a termékbe épített PCI Express 3.0-s vezérlő tempójával problémák adódtak, és csak a PCI Express 2.0-s felület sebességére képes. Ennek megfelelően a PCI-SIG nem is hitelesíti a rendszert az új szabványra. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy egy új generációs bővítőkártya ki tudja majd használni a PCI Express 3.0 extra szolgáltatásait, de erre az Intel semmilyen garanciát nem vállal, így hivatalosan is PCI Express 2.0-s rendszerként születik meg a Waimea Bay platform. A gondok persze itt nem értek véget, ugyanis az első C1-es steppingre épülő processzorok esetében a hardveres I/O virtualizációval is problémák vannak, így az Intel VT-d technológia csak egy későbbi steppingben lesz aktív.
Szerencsére újabb hibáról nem kell beszámolni, de kisebb gubancok azért még akadnak. A tesztelők visszajelzései szerint az új LGA2011-es foglalat körül borzalmasan szűkös a hely, így nagyon figyelni kell, hogy milyen hűtőt vásárol a felhasználó a Sandy Bridge-E CPU-khoz. Az Intel először alkalmaz négycsatornás memóriavezérlőt egy processzorhoz, és ez az alaplapgyártóknak is komoly fejfájást jelent, hiszen úgy kell elhelyezni a csatornákat, hogy azok késleltetését a foglalattól mérhető fizikai távolság ne rontsa le nagyon. A legtöbb alaplapon a foglalat két oldalán lesz két-két (vagy több) csatoló, és ez így oldalanként két-két csatornát jelent. Ezek rendszerint nagyon közel lesznek a processzorhoz. Ez egyrészt jó, hiszen az adatok gyors elérhetősége nagyon fontos, de rossz is, mert a nagyobb processzorhűtők felszerelését esetlegesen ellehetetleníthetik a memóriák. Itt különösen a nagyobb hűtőbordával rendelkező modulokra érdemes gondolni, melyeket rendszerint a megrögzött játékosok vesznek, és a Waimea Bay platform pont nekik készül. Szintén érdekes látni, hogy az új foglalat minden eddiginél közelebb kerül a bővítő kártyák első csatolójához, így egy nagyobb hűtő, akár a legközelebbi PCI Express portra, vagy esetleg portokra is rányúlhat, kiütve ezzel egy, illetve pár bővítési lehetőséget.

Az Intel alaplapján látható, hogy nincs túl sok hely a nagyobb hűtőknek.
Természetesen az egész gond az új LGA2011-es foglalat nagy méretéből adódik, és az alaplapgyártók számára teljesen új terveket kellett készíteni, hogy az egész dizájn megfeleljen az Intel előírásainak. A tesztelők azt ajánlják, hogy addig senki se vegyen processzorhűtőt a Sandy Bridge-E CPU-khoz, amíg nem választotta ki az adott alaplapot. Valószínűleg a gyártók, vagy esetlegesen a rajongói fórumok készítenek kompatibilitási listákat, de az alaplapok hivatalos bemutatása után a hozzájuk tartozó kézikönyv is elérhető lesz, így abból kiderülhet, hogy mennyi hely van a terméken. Az Intel egyébként hivatalosan vízhűtőt ajánl az új platformhoz, ami az új adatok birtokában nem a magas fogyasztás, hanem a helyhiány miatt lehet jó választás. A Santa Clara-i óriáscég egy vízhűtőt is kiad saját márkajelzéssel, mely tökéletesen alkalmazható a – gyári hűtő nélkül érkező – Sandy Bridge-E CPU-kon, és a start pillanatában már megvásárolható lesz.
Azóta történt
-
Intel Core i7-3960X – Sandy Bridge a csúcson
Leteszteltük az Intel legújabb, Sandy Bridge-E névre hallgató fejlesztésének legnagyobb asztali tagját.
Mától hódítanak Intel Sandy Bridge-E processzorok
LGA2011 foglalatos hűtők a jelenben és a jövőben - frissítve!
Ingyen LGA2011 lefogatót kínál bizonyos processzorhűtőihez a Thermaltake
A Noctua ingyen lefogatót kínál az LGA2011-es foglalathoz
Vizezik a gyártók az AMD FX és az Intel Sandy Bridge-E processzorokat
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





