Külső nézet

A WayteQ körülbelül egy-másfél éve megkerülhetetlen szereplője a navigációs eszközök piacának Magyarországon is. E termékcsalád bizonyos területein piacvezető a márka, így nyugodtan mondhatjuk, hogy nem egy ismeretlen gyártóról van szó. Főleg, hogy a WayteQ telekommunikációra fókuszáló anyacége részben a kínai állam tulajdonában van, és olyannyira komoly tényezőnek számítanak, hogy a konszern elnöke nyáron pár napot hazánkban is eltöltött a kormány vendégeként.

Dőreség lenne azt várni, hogy egy set-top-box külsejével taglózza majd le az embert, úgyhogy ilyen elvárásaink nem nagyon voltak, ennek ellenére a HD90CX nem néz ki rosszul. A fekete fémház az üveglappal és a kör alakú kurzorral kimondottan jól fest. Sajnos az összhatást elronthatja az ízléstelen MinDigTV matrica, úgyhogy ezt ne is ragasszuk rá; továbbá a négydigites, hétszegmensű digitális kijelzőn felbukkanó, ronda zöld számok sem valami megnyerőek.

Minden funkció elérhető egyébéként a már említett kurzorral, bár nyilván nem olyan kényelmes azt nyomogatni, ha az ember a fotelben is elterpeszkedhet. A frontfelület jobb oldalán egy lenyitható ajtó alatt bújt el a kódolt csatornák vételéhez szükséges Conax 7.0 kártyaolvasó, valamint az USB port. Ez utóbbi elhelyezése kicsit érthetetlen, elég idétlenül néz ki a belőle kifigyelő pendrive, és lett is volna hely a készülék hátlapján is, a csatlakozókkal ugyanis egy cseppet szűkmarkúan bántak a tervezők.

Került rá antenna be- és kimenet, két SCART, illetve egy HDMI csatlakozó. Az optikai audiocsatlakozót lespórolták róla, helyette egy SPDIF digitális hangkimenet került rá. Az RS-232 port leginkább a szervizfunkciók ellátására, azaz mondjuk firmware-frissítésre alkalmas. Mindent összevetve a fontos dolgok rákerültek, bár egy külső audiorendszer csatlakoztatása már nehézkes. Sok médialejátszóról, illetve set-top-boxról lehagyják a hálózati kapcsolót, erre szerencsére került, a jobb alsó sarokban találtak neki helyet. A készülék mérete és a súlya teljesen átlagos, azaz könnyedén helyet találhat neki az ember a szekrény aljában vagy a dohányzóasztal alsó polcán.

A távirányító viszont kimondottan csúful fest. Bár a fekete és az ezüst kombója elsőre jól hangzik, jobb lett volna, ha nem ennyire éles az átmenet a két szín között. A végeredmény túlságosan bazári lett, és ezen a színes gombok se segítenek. Cserébe legalább jó nyomkodni, megfelelően gyors, úgyhogy használni sokkal jobb, mint nézegetni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!