Hirdetés

Corsair K95 RGB Platinum billentyűzet: mechanikus maximalista

A K95 RGB átdolgozott kiadása kisebb lett, de ötletes apróságokkal dobták fel.

A kevesebb néha több

A Corsair továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a neve szóba kerüljön, ha gamer perifériákról, különösképpen mechanikus billentyűzetről van szó. Sőt arról is gondoskodnak, hogy termékeik a csúcskategóriában ne merüljenek hamar feledésbe. Legalábbis a K95 esetében ez mindenképpen tetten érhető, hiszen az első K95-öt követte a K95 RGB, most pedig a K95 RGB Platinum, ez az időszak pedig (a bejelentések idejét nézve) két és fél évet ölel fel. Ráadásul közeledik a 2017-es Computex, ami már a harmadik születésnapja lesz a K95 sorozatnak. A vállalat tehát ügyesen navigál, és akkor is tud újat mutatni, ha csak egy olyan ráncfelvarrásról van szó, mint a most bemutatásra kerülő modell esetében, amiről természetesen most sem hiányzik minden gamer billentyűzet legfőbb attrakciója, a gombonkénti RGB világítás, illetve a cserélhető gombok.


[+]

Ráncfelvarrás alatt nem kell nagy dolgokra gondolni, csak pár apró finomításra, de ezek összességében elegendőek ahhoz, hogy érdemes legyen újból foglalkozni velük. Az egyik és talán legfontosabb változtatás a K95 RGB Platinum esetében, hogy a szokásos Cherry MX Red mechanika helyett Cherry MX RGB Brown és RGB Speed opciót kapunk, az utóbbival szerelt példányt kaptuk tesztelésre. Ez bizonyára mindenki számára ismerős, aki ismerik a Cherry mikrokapcsolók kínálatát, illetve azoknak is, akik korábban olvasták a gyártó K70 RGB Rapidfire billentyűzetéről szóló tesztünket egy évvel ezelőtt. Aki mégsem figyelt volna, akkor röviden összefoglalva: a Speed 2 milliméter helyett 1,2 milliméter nyomásút után, vagyis hamarabb kapcsol, ami gyorsabb reakcióidőt eredményez – ez főként játékok esetében jöhet jól. A teljes gombút is rövidebb egy picivel (4 helyett 3,4 milliméter), viszont a lenyomáshoz szükséges 30 és a kapcsoláshoz szükséges 45 grammos erő, illetve a lineáris mozgás megegyezik a Cherry MX Reddel, de a rövidebb út miatt a gomb kicsit keményebbnek érződik. Természetesen a Speed is mentes a klikkelő hangtól, viszont értelemszerűen nem olyan halk, mint a Silent kapcsolók.


[+]

A másik fontos változás a klaviatúrán, hogy 18 helyett mindössze hat darab gyorsgomb került a bal oldalra, ezáltal a billentyűzet keskenyebb lett, 502 helyett 465 milliméter, és tömege is csökkent nagyjából 70-75 grammal. Több dizájnbeli változás is tetten érhető, ezek közül az egyik, hogy a felső részen a műanyagból készülő alsó részen kábelek elvezetésére használható csatornákat alakítottak ki. A felső rész továbbra is szálcsiszolt alumínium.


[+]

Szintén a dizájnt érinti, hogy a felső sorban a kör alakú gombokat négyszögletű váltotta fel, a multimédiás vezérlőgombokat jobban kiemelték, a különösen minőséginek mondható alumínium hangerőszabályzó pedig picit szélesebb lett és kicsit beljebb hozták.


[+]

Szintén friss, hogy a a K70 RGB Rapidfire-höz hasonlóan a hátoldalra felkerült egy USB 3.0-s port, ami pass-thru (átmenő) port, azaz bármit csatlakoztathatunk hozzá. A K95 RGB esetében elegendő volt egy USB csatlakozót használni, amennyiben a PC USB 3.0-s portjához kapcsoltuk a billentyűzetet, a K95 RGB Platinum esetében viszont verziótól függetlenül mindkettőre szükség van, ha az USB-t is szeretnénk használni – ha nem, akkor továbbra is elegendő egy USB 3.0 portra kötni a klaviatúra jelzésű USB csatlakozót.


[+]

A csuklótámasz fontos pontja a K95 RGB Platinumnak, már amennyiben van rá igény, ugyanis továbbra is le- és felszerelhető, ahogy azt a felhasználó igényei megkívánják. Ugyanakkor ezúttal a csuklótámasz gumiborítása mágnesen rögzül és kétoldalas: egyik oldala puhább, simám, a másik fele keményebb, érdesebb, ezáltal még kevésbé csúszós.


[+]

Ami a kialakítást illeti, alapból a felhasználó felé lejt a billentyűzet, de nem hiányoznak a kihajtható lábak, melyekkel kicsit megemelhetjük a hátoldalát, ezzel még nagyobb lejtést adva neki, de ez szinte kötelező alapfunkció, újdonságnak nem mondanánk. A K95 RGB Platinummal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy minden változtatás ellenére továbbra is igen masszív konstrukció maradt.

Videó, gombok

A gombokkal kapcsolatban már értekeztünk a felvezetőben, itt inkább a cserélhető gombokra, a világításra és a használhatóságra térnénk ki, de már az elején leszögeznénk: a K95 RGB Platinum nem készül magyar kiosztással!



[+]

Gamer billentyűzet révén megkapjuk a szokásosnak mondható billentyűkiszedő szerszámot és az extra gombokat, melyek ez esetben szürke színűek, felületük pedig a space gombhoz hasonlóan érdesített, illetve alakjuk is eltér a normál gombokétól, de anyaguk ugyanúgy ABS, amitől jobbat vártunk volna ebben az árkategóriában. A csomagban nem csak a szokásos W-A-S-D gombkombinációt kapjuk meg pluszként, hanem további extra gombokat is, például a D-ből kétfélét, illetve a környező gombokat (Q-E-R-F) is lecserélhetjük, ha van rá igény.

Ami pedig a használatot illeti, a rövidebb kapcsolási pont miatt nem annyira toleráns a billentyűzet, ha kicsit is melléütünk (jobban mondva súroljuk a másik gombot és ezzel le is nyomjuk egy picit), könnyebb bevinni rossz karaktert, de aki pontosan tud gépelni, illetve nincs kényszere a gombok lekoppantásához, annak mindenképpen nagyon jó szolgálatot tesznek majd az MX Speed kapcsolók, már ami a gyorsaságot illeti.


[+]

Játékokban egyértelműen komoly fegyvernek tűnik az új modell, noha nem vagyunk nagy FPS királyok, de igazán élvezetes játékórákat tudhatunk magunk mögött, ami egyrészt a kényelemnek, másrészt a Speed gombok érzetének is köszönhető, az egyénire szabható gombvilágítás pedig külön jó szolgálatot tett.

Szoftver, értékelés

A szoftveres oldalért a friss megjelenésű Corsair CUE szoftver felel, mely számos más Corsair termék vezérlőprogramja is egyben. Ezeknek a beállításait demó módban végig lehet próbálni, de szerencsére bekapcsolható, hogy csak azokat a hardvereket lássuk, melyek valóban kapcsolódnak a gépünkhöz, így letisztultabb a felület.


[+]

A program által egyébként továbbra is rendkívül részletes, de ne feledkezzünk meg arról, hogy már az alapbeállításokhoz is mindenképp szükség van rá: beállítható az USB mintavétel, innen lehet a firmware-t frissíteni, személyre szabhatjuk, hogy a Win lock gomb mely billentyűket vagy billentyűkombinációkat tiltsa, valamint a három extra gomb (Win lock, profil, gomb fényerő) színét is itt lehet megváltoztatni.


[+]

A CUE telepítése egyébként nem alapfeltétele a működésnek, hiszen van 8 MB belső tárhely, amibe eltárolhatjuk a beállításokat három profilban. Ugyanakkor a 8 MB nem olyan sok, egy-egy hardveres profilban épp ezért kevesebb a beállítási lehetőség, mintha egy szoftveres profilt hoznánk létre, amiből szinte akármennyi lehet, hiszen bármilyen szoftverhez készíthetünk akár egy saját profilt (saját névvel, saját ikonnal megkülönböztetve), éppen ezért a teljes funkcionalitáshoz és háromnál több profilhoz már kell a CUE-t is használni. Erre egyébként a szoftver is felhívja a figyelmet, amikor új profilt hozunk létre, illetve az itt lévő képeken is láthatóan feltüntettük a különbséget – az opciók számát érdemes figyelni. Természetesen nem csak saját profilok létrehozását támogatja a program, hanem vannak felhasználók által készített egyedi profilok is, amelyekhez szintén hozzáférhetünk, kereshetünk közöttük, letölthetjük és kipróbálhatjuk azokat.


[+]

A lehetőségek tárháza rendkívül széles. A legérdekesebb ezek közül a komplex makrózás, mely nem csak a lenyomott gombok sorrendjét menti, hanem a gomblenyomások hosszát, a köztük eltelt időt, sőt akár mellé az egér elmozdulását, klikkeléseket, scrollozásokat is rögzíti. Sőt azt is meghatározhatjuk, hogy mi váltsa ki a makró úgymond lejátszását, azaz egy gomblenyomás/elengedés, a gomb nyomva tartása, nyomogatása, illetve a makró lejátszásához hangot is hozzárendelhetünk, ha biztosra akarunk menni, meghatározhatjuk mi történjen egy makró végén, legyen-e ismétlés és az milyen sűrűn, hányszor, mekkora időközökkel stb. Ezenfelül lehetőség van a gombok átprogramozására, alkalmazásindításra és szövegbevitelre vagy kiírásra egy gombnyomásra (szintén ugyanazzal a sebességgel, ahogy beírtuk a szöveget), gomb nyomva tartásának imitálására, gomb letiltására.


[+]

Ezután már csak hab a tortán a mindenféle, gyárilag kiválasztható megvilágítási mód, és az egyedi, gombonkénti programozhatóság, amivel aztán végképp órákat lehet eltölteni, hiszen itt is a legapróbb részletekig személyre szabható minden paraméter. Itt említenénk meg a 19 szegmensre osztott élvilágítást, mint abszolút újdonságot: a billentyűzet felső éle is világít, emögött egy 19 darabból álló LED-sor található, aminek színe, effektje szintén egyesével programozható.


[+]

Nem könnyű reálisan értékelni a Corsair zászlóshajóját, a K95 RGB Platinumot, pláne annak fényében, hogy hivatalosan ugyanannyiba (200 dollárba) kerül, mint a közvetlen előd, a K95 RGB, tehát azonos áron kapunk többet, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy máris megéri megvenni. Mindenesetre azt azért látni kell, hogy a változtatások kicsit többnek tűnnek egy egyszerű ráncfelvarrásnál. Egyrészt a funkciógombok megnyirbálása már alapból okot adhatna egy új számozásnak, de a tény, hogy több mindent örökölt a már sokat emlegetett K70 RGB Rapidfire-től, csak erősíti ezt az érzést.

Ám bármi is legyen a neve, számozása, masszívan a felsőkategóriás eszközről beszélünk, ennek megfelelő tudással (beleértve az eddig nem említett NKRO-t), rendkívül erős felépítéssel, elsőosztályú szoftverrel, ami messze túllő az átlag igényeken. A kivitelezés is nagyon igényes, de a (festett) ABS gombokért kicsit kár volt, főleg ha azt nézzük, hogy aki ennyit kiad billentyűzetért, az akár többet is megadna érte, ha ezen a téren komolyabb minőséget villantana a gyártó. A 66 000 forintos vételár egyébként sem kevés, véleményünk szerint több annál, amit a grandiózus tudás ellensúlyozni tudna.


Corsair K95 RGB Platinum mechanikus billentyűzet

Daywalker

A Corsair K95 RGB Platinum mechanikus billentyűzetet a Corsairtől kaptuk tesztelésre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés