Működés

A gyártó honlapján röviden csak úgy jellemzi gépét, hogy „A mérce”. Nos, a DIGIC 4 processzornak köszönhetően a működési sebesség valóban nem rossz, de ez ebben az árkategóriában el is várható. Összehasonlításképp az EX1 és az LX5 szolgált, ahol előbbi talán egy hangyányival lassabb volt, a Pana gépe viszont semmiben sem maradt le tőle. Igazából nem is a képfeldolgozás szokott gondot okozni, hanem a memóriakezelés (főleg RAW+JPEG mentése esetén vannak azért problémák egyes fényképezőknél) és az egyes funkciók közti váltás (például sémáknál). Szerencsére a G12 itt is remekelt, sehol nem kellett rá várni. Pár száraz adat: bekapcsolást követően 3,1 mp után készülhet el az első kép (1,31 mp után már megjelenik az élőkép a kijelzőn), két kioldás közt 2,45 mp (RAW+JPEG), illetve 2,17 mp (csak JPEG, legnagyobb méretben és legjobb minőségben) telik el.

Aminek nem szoktunk örülni, ha a zoomolás túl gyorsan zajlik, olyankor ugyanis nem lehet azt finoman adagolni. A Canon G12 optikája kereken 2 mp alatt halad végig a teljes gyújtótávolsági tartományon úgy, hogy közben jól adagolható marad. Az optika a zoomgyűrű elengedése után szinte azonnal megáll a kívánt pozícióban. Egyes fényképezőknél találkozhattunk már olyan megoldással, hogy a zoomgyűrű erőteljesebb elhúzásával gyorsult a nagyítás menete, azonban a Canon gépe ilyen tudással nem rendelkezik.

Számos képi hatást kapunk a G12-be építve, melyek közül egyesek sémaként, mások pedig színhatásként érhetők el. Ez az elrendezés azonban nem teljesen érthető, hiszen míg például a „különlegesen élénk” vagy a „színcsere” séma, addig az „élénk” vagy a „diapozitív” hatás egyszerű „saját színként” jelenik meg. A képhatások közül nem egy paraméterezhető, mint például a „nosztalgia”, ahol a kép „öregedését” az elülső paraméterező tárcsával szabályozhatjuk. Az érdekesebb hatások (szerintünk): színkiválasztás (a kiválasztott színen kívüliek fekete-fehér árnyalatokban jelennek meg), halszem (bár ennek erősen digitális „szájíze” van), a dioráma (T/S optikákat mímeli) és a szépia.

Mindenképp említést érdemel még a HDR séma, ahol a fényképező automatikusan készít el három felvételt, majd azokat összegyúrva egy nagyobb dinamikatartományú képet rak le elénk. Az eredmény tetszetős, életszerű, nem a több helyen látott szín- és tónusorgiába áthajló valamit láthatjuk viszont. Aki inkább maga szeretne a HDR képek elkészítésével foglalkozni, annak is kínál megoldást a G12:

Manuálisan készíthetünk AEB képsort, ahol a „disp.” gomb megnyomásával az egyes exponátok közti különbséget 1/3 FÉ értékben adhatjuk meg a hátsó paraméterező tárcsa elforgatásával. De ez még nem minden, mert ugyanígy készülhet fókuszsorozat is (a téma elé, rá és mögé fókuszálva). A képek dinamikatartományát is szabályozhatjuk automata, 200% és 400% beállításokkal.

Ki ne szeretne életében legalább egyszer olyan képet készíteni egy vízesésről, ahol a víz szépen meg van folyatva? Nappali fényviszonyok mellett ehhez egy ND szűrőt kell segítségül hívnunk, ami ennél a gépnél viszont eleve be van építve és menüből aktiválható (ha ez kevésnek bizonyulna, akkor természetesen külső szűrővel is dolgozhatunk, miután beszereztük a bajonettre felerősíthető szűrőtartó adaptert).

A sémák közt barangolva felcsillant a szemünk, amikor a panorámasegéd funkciót megláttuk. Utána jött azonban a hidegzuhany, mivel itt valóban csak segéddel lehet dolgunk, ami ráadásul annyira nem is segítőkész, mint mi azt szeretnénk. Lehet választani jobbról balra, illetve fordított irányú panorámakészítés közül. Ilyenkor a választott módnak megfelelő oldalon megjelenik az első kép elkészítése után egy képrészlet, amit megpróbálhatunk komponáláskor a kijelzőn a megfelelő helyre mozgatni. A baj csak az, hogy ez a képrészlet nem áttetsző, tehát elfedi a látott képet, így elég nehézkes a megfelelő pozicionálás. Ha nem rendelkezünk külön olyan szoftverrel, amely képes az így elkészített képeket összerakni, akkor a fenti példához hasonló „szépségeket” alkothatunk. (A gyári csomagban mellékelt CD-n van ilyen program).

A masina nyomkodása közben fény derült egy kis "húsvéti tojásra" is: ha a FUNC./SET gombot hosszabb ideig nyomva tartjuk, akkor előbukkan az óra a kijelzőn.

A beépített villanó elég jó erővel bír, a fenti kép 140 mm-nek megfelelő gyújtótávolságon készült igen rossz fényviszonyok mellett (délután, erősen borult ég) úgy, hogy fényereje közepesre volt állítva.

Ha már a telecentrikus végén járunk a dolgoknak, említsük meg a Canon G12 hibrid képstabilizátorát is. A gyártó kissé kétértelműen fogalmaz a termék honlapján, hiszen azt írja „[...]Az optikai képstabilizátor 4 fokozatban korrigálja a fényképezőgép rázkódását[...]”. Vajon ez úgy értendő, hogy 4 FÉ-nyi előnyt élvezhetünk, vagy hogy négyféle állásban működtethető (ez csak részben igaz, hiszen a negyedik mód a kikapcsolt állapot lenne) a rendszer? Fenti képünk szerint biztos nem 4 FÉ-nyi az előny, a 2,5 reálisabb.

Összesen ötféle oldalarány közül választhatunk: 16:9, 3:2, 4:3 (natív), 1:1 és 4:5. Bár ezek hasznosak lehetnek fotózáskor, igazából érthetetlen a nagy „hype” ekörül a funkció körül, hiszen képeink utólagos feldolgozásakor is tetszés szerinti oldalarányt érhetünk el a megfelelő vágással.

A Canon PowerShot G12 sok remek szolgáltatás mellett teljesen automata vagy teljesen manuális módot is kínál. Sőt lehetőségünk van a JPEG formátum mellett a RAW használatára is, amely óriási segítség lehet utófeldolgozáskor, ha nehézkes körülmények közt készítettük fotóinkat, és mindenképp szükséges a komolyabb korrekció. A halszem és a dioráma effekt kissé digitálisra, „műszagúra” sikeredett, és a panorámasegéd sem igazán nyerte el tetszésünket - főleg, ha szem előtt tartjuk a masina árát, akkor bizony elvárható lenne egy, mondjuk a Sonyéhoz hasonló pásztázó panoráma funkció.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!