Áremelkedés a láthatáron

Processzorok és alaplapok




A jelenlegi gazdasági és hardveres helyzet nem kedvez a számítógépvásárlásnak. A dollár árfolyama magas, ami rövidesen a nagykereskedelmi partnereink, majd a kiskereskedők árszabásában is drágulást fog hozni. Remélhetőleg ez a helyzet idővel enyhül majd. Július végén érkezik az Intel új Core 2 processzorcsaládja, amit az AMD komoly árcsökkentéssel fogad majd, de már addig is folyamatosan csökkenti az új, AM2 foglalatos processzorai árát, és várható, hogy a kifutó Socket 754-es és Socket 939-es chipek világpiaci ára is csökken valamelyest. Lesz még idén – ősszel – frissített, 80 nm-en készülő ATI grafikus chipek áradata, és jöhet még egy hatalmas NVIDA GPU is. Az AMD DDR2-re váltása tovább tolja lefelé a memóriamodulok árát, a merevlemezek folyamatosan egyre olcsóbbak, így a kedves olvasó jobban teszti, ha pénzét kirándulásba fekteti vagy tovább gyűjtöget őszig. Azoknak, akik mégsem bírják új vas nélkül, összeválogattunk egy csokorra való érdekességet. A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20 % áfa hozzászámításával.

Még a dollár drágulása mellett is csökkent az AM2 foglalatos, egymagos Athlon 64 processzorok ára. Az újdonságok még csak két hete vannak a piacon, a legkisebb Athlon 64 3000+ ára máris 10 %-kal csökkent, most már csak 26 900 Ft. A 3200+-os modell debütálásakor alig volt olcsóbb 40 000 forintnál, ma pedig már 30 000 Ft alatt megkaphatjuk. A korábbi 53 700 forintról 38 000 forint alá csökkent az AM2 foglalatos Athlon 64 3500+ ára. A leggyorsabb egymagos AM2-es, a 3800+ 81 500 forint helyett most már csak 67 500 forintos árcédulával vonul harcba az utolsó tiszteletköreiket futó Pentiumokkal szemben. Az új, AM2-es processzorok közül a kétmagos Athlon 64 X2-k és az alsó árszegmensben vitézkedő Sempronok is drágábbak lettek néhány százalékkal.

Bár a régebbi, Socket 939-es AMD processzorokhoz való, de nagyon komoly tuningos DFI alaplap jelentkezett be a hazai piacra. A LanParty UT sorozatba tartozó CFX3200-DR az ATI CrossFire Xpress 3200 északi és az ULI M1575-ös déli hídjára épít, így a legjobb tuningos párosítást ajánlja AMD processzorok alá. A CPU és a négy memóriafoglalat helyét felcserélték, így a RAM a központi egység hűtőjének és a ház hátsó ventilátorának kereszttüzébe került. Az északi híd a két, egymástól megfelelően távolra helyezett, ATI CrossFire-t támogató PCI Express x16 foglalat között lakozik, aktív hűtése van. A processzorfoglalat körüli, melegedésre hajlamos FET-ek saját bordákat kaptak. A kimondottan tuningra szánt deszkánál nem is olyan fontos, hogy négy IDE és nyolc SATA meghajtó köthető rá, hangjáról nyolccsatornás Realtek ACL882-alapú Karajan audiomodul gondoskodik, a hálózattal pedig két gigabites vezérlő köti össze. A DFI LanParty UT CFX3200-DR vételára 70 800 Ft.

Az Asus termékpalettáján is megjelent egy nagyon érdekes, de csöppet sem olcsó alaplap. A P5WDG2-WS is tud kezelni két ATI CrossFire videokártyát, de fedélzetén Intel 975X északi és ICH7R déli híd dolgozik, vagyis LGA775 foglalatos Intel processzorokat kezel. A chipkészlet harmadik tagja egy 6702 PXH PCI-X híd, ami az alaplap szerveres jellegét adja. A két hosszú PCI Express x16 aljzat mellett két PCI-X is van, melyekbe például professzionális RAID vezérlőt helyezhetünk. Amíg az egyik processzormag a webszervert kezeli, addig mi a másikkal két vaskosabb Radeon társaságában irthatjuk a renderelt ellenfeleket. Ehhez viszont nem árt jó sok memória is, amiből 8 GB-ot rakhatunk négy foglalatba. Az alaplapra nyolc SATA és két IDE meghajtót köthetünk, van dupla gigabites és egy vezeték nélküli hálózati csatlakozója és nyolccsatornás Realtek ALC882 hangkodekje is. Az Asus P5WDG2-WS ára sem apróság, 71 300 Ft.

Megjelenítés

Az általános emelkedés ellenére is csökkent néhány videokártya ára, ráadásul éppen a meglehetősen árérzékeny középkategóriában. Az Inno3D még lejjebb vitte GeForce 7600 kártyáinak vételárát. A gyorsabbik 7600 GT-t három hónapja már eleve olcsóbban, picivel 50 000 forint alatt indította, mint konkurensei, mostanra viszont már csak 43 700 forintba kerül ez az erős közepes grafikus gyorsító, aminek ráadásul nincs igazi ellenfele ATI-oldalról, ugyanis a Radeon X1800 GT sokkal testesebb jószág. Csak ősszel érkeznek új közepes Radeonok, de akkor garmadával.

Tesztünk alapján a GeForce 7600 GS jóval lassabb a GT-nél, de szerencsére legalább ennyivel olcsóbb is nála. A szintén 12 futószalagos, de csak 400/400-as órajeleken járó alsó-középkategóriás típus pár hónappal ezelőtti induló ára 30–35 000 forint környékén volt, de az Inno3D modellje ma már 26 700 forintért vihető, így kategóriája egyik legjobb ár/érték arányát produkálja. Kíváncsian várjuk, hogy 500/700-as órajelével a két kártya közé besorakozó Inno3D GeForce 7600 GST feltűnik-e a hazai piacon, és ha igen, akkor milyen áron.

Újabb, még kedvezőbb árú 17 hüvelykes lapos monitor jelent meg a hazai piacon. A Belinea 1705 S1 szakít a márkára korábban jellemző számozással. A kis tizenhetes TN panelre alapoz, melynek válaszideje 8 ms, fényereje 280 cd/m2, kontrasztaránya 500:1. A panel technológiája miatt szűkebbek a betekintési szögek, és oldalról nézve a színhelyesség sem tökéletes, de játékhoz ezeknél sokkal fontosabb a kis késleltetés. Néhány évvel ezelőtt a legkomolyabb játékos TFT-k rendelkeztek hasonló paraméterekkel. Egyetlen dolog hiányolható a kis Belineáról, a digitális bemenet, de nagyszerű, 49 100 forintos vételára mellett ez is megbocsátható neki.


Belinea 1705 S1

Hogy a korábbi árbajnok, az először 60 000 forintért, majd 55 000 forintért kapható Daewoo L1711MN se érezze magát kényelmetlenül, neki is csökkentették az árát, mégpedig 52 300 forintra. A nagyjából háromezer forintos többletért kapunk digitális bemenetet, és a Daewoo szintén TN panelje valamivel jobb paraméterekkel bír: válaszideje ugyancsak 8 ms, de fényereje 300 cd/m2, kontrasztaránya 700:1.

Február környékén írtunk a Belinea 19 colos TFT monitorairól is. Az elmúlt 4–5 hónapban mutatott árcsökkenésük a többi gyártó modelljeire is jellemző. Aki karácsony környékén vette tizenkilences Belineáját, inkább ugorja át a következő passzusokat, mert nagyon bosszankodni fog. A lapos kijelzők ára néhány hónap alatt jelentősen csökkent. A legegyszerűbb, Belinea 10 19 02 februárban még 74 000 forintba kerül, ma már 63 000-ért vihető, így az egyik legolcsóbb saját méretosztályában. Bár a legkisebb modell, válaszideje mégis 8 ms, fényereje 270 cd/m2, kontrasztaránya pedig 600:1. Olcsó, TN panelje nem túl nagy szögtartományban színhelyes, és digitális bemenete sincs, de árához képes így is nagyon jó vételnek számít.


Belinea 10 19 02

Komolyabb jószág a Belinea 10 19 25. TN panelje szintén 8 ms válaszidejű, és többi paramétere is hasonló, de van digitális bemenete. Ezzel az extrával nagyjából tízezer forinttal drágább a 10 19 02-nél, vagyis jelenleg 73 000 forintba kerül. Februárban ez a szám még 84 400 volt. Kereken 75 000 forintba kerül (februárban 91 000 Ft volt) a szintén TN paneles Belinea 10 19 27, melynek reakcióideje már csak 4 ms, de többi paraméterét és digitális kimenetét tekintve megegyezik a 10 19 25-tel.


Belinea 10 19 25 és 10 19 27

Mivel MVA paneles, sokkal nagyobb szögtartományban színhelyes a Belinea 10 19 20 képe. Teljes válaszideje 20 ms, szürkéből szürkébe viszont 8 ms-alatt kapcsol át. Kontrasztaránya nagyszerű, 1000:1, de fényereje csak közepes, 250 cd/m2. Természetesen digitális bemenete is van. A komolyabb tizenkilences Belinea jelenlegi vételára 85 000 forint, de februárban még közel százezer forintot kértek érte.

Házak, tápok

Hosszú kihagyás után a TTS Kft. jóvoltából újra itt vannak a hazai piacon a Lian Li nagyszerű alumíniumházai. A legkisebb, PC-G50B táp nélkül csupán 4,6 kilogrammot nyom, külső méretei: 210 x 380 x 435 mm. A szokatlanul kicsi magasság és mélység ellenére is elfér benne egy ATX-es alaplap, négy 5,25 colos és három 3,5 colos meghajtó. A trükk abban van, hogy a táp a fejre állított alaplap processzoros része fölé került. Mivel kétféleképpen is beépíthető, így az áramforrás 12 centiméteres ventilátorát használhatjuk a processzor hűtésére, de a ház oldalán kialakított szellőzőnyíláson keresztül is szívhatja a levegőt. Ennek az elrendezésnek az a hátulütője, hogy viszonylag alacsony processzorhűtőt használhatunk, de egy Thermalright XP-90 kényelmesen elfér.

A felülre került bővítőkártyákat egy 12 centiméteres ventilátor szellőzteti, ami a ház oldalfalán fújja kifelé a levegőt. Az alulra helyezett merevlemeztartó előtt is van egy 12 centiméteres légkavaró, ami nem csak az adattárakra, hanem fölöttük a processzor felé is szállít friss levegőt. A kis Lian Li vételára 24 300 Ft.

A klasszikus, szögletes formák kedvelőinek fog tetszeni a Lian Li PC-7SE. Előlapját letisztult, nyílegyenes vonalak és hatalmas szellőzőrostély jellemzi. Tömege 5 kilogramm, külső méretei 448 x 210 x 490 mm. Belső elrendezése szokásos, csak a három merevlemezt tartó doboz került valamivel lejjebb. 5,25 hüvelykes meghajtóból négyet, 3,5 colosból ötöt szerelhetünk be; a kicsikből kettő érhető el az előlap felől. A megfelelő légáramlatról elöl és hátul egy-egy 12 centiméteres ventilátor gondoskodik. A Lian Li PC-7SE vételára 26 300 Ft.

A Lian Li PC-V1200A Plus nagyjából annyival komolyabb társainál, mint amennyivel drágább tőlük. A 71 600 forintos vételárból már sejthető, hogy itt nem mindennapi dologról van szó. A 625 milliméteres mélység kisebb szerverházra utal. A mélységhez 490 mm-es magasság és 210 mm-es szélesség, valamint 9,15 kilogrammos üres tömeg járul. Ha alaposan megpakolnánk a gépet, négy kerekén akkor is könnyen mozgatható.

Belülre négy 5,25 colos (a felsőn optikai meghajtós fedél van) és egy előlap felől kezelhető 3,5 colos meghajtó, valamint 6 merevlemez fér. Az adattárak alul keresztbe állítva, két hármas csoportban kaptak helyet. Elöl egy 12 centiméteres ventilátor, alul szellőzőnyílások, hátul pedig a táp gondoskodik megfelelő szellőztetésükről. A táphoz hasonlóan az alaplap is fordítva áll, vagyis a processzor van lejjebb. Fölötte egy 12 centiméteres ventilátorral támogatott szélcsatorna hivatott eltávolítani a nemkívánatos meleget. Hasonló szellőztető került a bővítőkártyák fölé is.

Hogy a komoly házakba tudjunk tápot is választani, a Chieftec két eddigi, Delta és Sirtec belsejű áramforrásai mellé bevezetett egy harmadik sorozatot is. Az 500 és 550 wattos egységek külsőre – és feltehetőleg belsőre is – korábbi tesztünkben szereplő, Delta belsejű, 450 wattos Chieftec tápegységre hasonlítanak. Az 500 wattos modell vételára 21 500 forint, az 50 wattal erősebbé 22 700 Ft.

rudi

Előzmények

Hirdetés