Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Feketelaszlo

    senior tag

    A művészetekre gyakorolt hatást mindig is a lehető legálszentebb érvnek tartottam, hiszen a széles körű használattal párhuzamosan a festészet az egyik legnemesebb művészeti ágazatból óvodás krix-kraxok rajzolásává csökevényesedett, a világirodalmi élet gyakorlatilag teljesen felaprózódott, s nem kevés színész és zenész vesztette életét kábítószer használat miatt (persze alkohol is volt bőven).
    Azt elfogadom, hogy hatott, csak melyik irányba? Tompult állapotban zenélni is ugyanúgy képtelenség, mint bármilyen más munkát végezni. Ezt Paksi Endre anno részegen alá is támasztotta, de senkinek ne legyenek illúziói: más szerek hatása alatt ugyanúgy nem lehet normálisan gitározni, festeni vagy színészkedni. Az hogy egyeseknek még így is sikerül klasszisokat alkotni, az az ő zsenialitásukat dicséri, de nem az LSD-t, mariskát vagy kokaint.

  • Feketelaszlo

    senior tag

    válasz #90088192 #28 üzenetére

    Sok műbe pedig csak belemagyarázzák, hogy az éppen most előrébb jár a társadalomnál és víziót közvetít. Ha pedig minden művész csak szabálytalan piros meg zöld vonalakat rajzol a fehér vászonra, akkor ki fogja eldönteni, hogy ki a tehetséges és ki a kókler, melyiknek van mondanivalója és melyik csak összefirkált papírdarab?
    Hogy hanyatlanak-e a művészetek szerintem nem is kérdés, máshogy a széles tömeg érdeklődését nem is tudná felkelteni. Hogy mióta, azon lehetne vitatkozni, a korai impresszionizmus nem hiszem, hogy ebbe a témakörbe tartozna, de még a kubizmusnak is inkább csak a vadhajtásai. Abban mondjuk nem hiszek, hogy ez végleges és visszafordíthatatlan - sőt, inkább tartható átmeneti állapotnak. Legalábbis igen biztató jelek vannak arra, hogy már a művészvilág fellegvárában is kezd egyeseknek elege lenni abból, hogy minden héten betoppan valaki, aki például a testével mázol képeket (korhatáros tartalom).
    Fritz Lang filmjeit pedig nem kell bemutatni, de a Metropolis szerintem semmivel nem lett jobb a megzenésítésével, legfeljebb érdekesség, hogy a '80-as évek milyennek látja a háború utáni Európa filmművészetét, de a filmzene sehogy sincs harmóniában a képi világgal, nem igazán sikerült értékesebbé tenni vele az eredetit.

    [ Szerkesztve ]

  • Feketelaszlo

    senior tag

    válasz #90088192 #30 üzenetére

    Nem is próbáltam megmondani, hogy mi a rossz vagy mi a jó, szerintem sokkal fontosabb az érték fogalma. Márpedig a művészetekben nagyon is megfogható, objektív mércék is léteznek arra, hogy mennyire képes valaki összetett alkotással kifejezni magát. Zenében ilyen a gyorsaság, élő előadás során a tévesztések száma, festészetben a felhasznált árnyalatok mennyisége és alakzatok bonyolultsága, az irodalomban meg például a szókincsméret. Az, hogy valaki ezzel a technikai tudással rendelkezik persze még nem garantálja, hogy képes is lesz értékes műveket létrehozni (lesz mondanivalója), de ha nem üt meg egy színvonalat, akkor egész biztos nem fog sikerülni neki. Márpedig számos kortárs művész már inkább kifogásnak használja a minimalizmust, mintsem tényleges művészeti elemként. Még rosszabb, ha mondanivalója sincs és az önkifejező eszközök tárházában is szűkölködik.
    Azt, hogy a kommersz ellen ágállnék mondjuk nem tudom miből szűrted le - ezt kikérem magamnak - hiszen a könnyűzene és a mozifilm is remek példa arra, hogy e segítségével egy csomó tehetséges művész eljuthat a világszínpadra, de az is kétségtelen, hogy ezen keresztül született sokszor ennyi értéktelen szemét is. A kommersz csak egy csatorna, amit megváltoztatni nem lehet, de nem is kell gondolkodás nélkül mindent bekajálni, amit azon kapsz.

  • Feketelaszlo

    senior tag

    válasz #90088192 #80 üzenetére

    Ez a festmény a Hadtörténeti Múzeumban található, egy 1848-as toborzást ábárzol:


    (kattintásra nagyobb lesz)

    Szembeötlő tulajdonsága, hogy ronda. Ennek oka pedig nem más, mint hogy a festő nem tudott tisztességes, emberhez méltó fejet rajzolni a szereplőinek, s következésképpen pont úgy néznek ki az alakjai, mint az általad felhozott Beavis és Butthead. Hiába kevésbé monumentális, de Than Mór képe ugyanarról a témáról szebb, igényesebb. Pedig tényleg csak annyi a különbség, hogy az egyikőjük tisztában volt a technikákkal - a mimikával, az anatómiával - a másik meg nem:


    (kattintásra nagyobb lesz)

    Legyünk őszinték - lehet ez a 2 kép ugyanolyan értékes? Szerintem mindenki érzi a lelke mélyén, hogy ez teljességgel kizárt - ha pedig így van, akkor mégis csak akad a művészetekben objektív mérce, s az érték nem egy szubjektív, elvont fogalom. Máskülönben szakmai szemléken a zsűri nem tudná rangsorolni a műalkotásokat, s a múzeumok, galériák azonnal bezárnának arra hivatkozva, hogy Cézanne művei semmivel sem értékesebbek Kovács Pistike (9 és ½ éves) rajzainál.
    Ha végképp ragaszkodni akarunk a kommerszhez - mint gyűjtőfogalomhoz - akkor az ide sorolható művek átlagos színvonala valóban alacsonyabb, de ez nem zárja ki, hogy ne lehetne gyöngy a sárban. Csak éppen a széles közönség gyengébb hatásfokkal képes kiválogatni az értékest az értéktelen tömegből, mint a szakma.
    Hogy ne higgye senki, hogy valami elitista gyökér vagyok, a rapzene is remek példa erre. Néha előfordul, hogy a többség egybehangzóan szarnak titulál valamit [1], [2] - de a legtöbb esetben inkább vita van arról, hogy mi a jó és mi nem az. Filmek esetén meg pláne gyakori, hogy a kritikusok és nézők ítéletei szöges ellentétben állnak egymással (s ez legtöbbször nem azért van, mert a kritikusnak más az értékes, hanem mert a néző nem tudja jól megragadni az érték fogalmát).
    Az információ önmagában még nem elég a művészi értelemben vett értékteremtéshez. Ha az volna, akkor a Fémtechnológiai táblázatok c. remekmű ott figyelne minden műgyűjtő polcán (bár lehetne azon is tépelődni, hogy a művészi értékteremtés különbözik-e bármiben a tudományos értékteremtéstől, de javaslom ebben ne mélyedjünk most el).

    Ui.: Szöget ütött a fejemben amit Moroderről írtál, s utánanéztem. Saját állítása szerint soha nem fogyasztott kábítószert, tehát a műveihez egészen pontosan 0 drogos álomra volt szükség.

    [ Szerkesztve ]

  • Feketelaszlo

    senior tag

    válasz #90088192 #90 üzenetére

    Én elfogadom és tiszteletben tartom az egyéni értékítéleteidet, de mégis csak meg kell állapítani a rideg valóságot, hogy egy olyan világban élünk, ahol márpedig a művészetet akadémiai értelemben minősítik és az adja a széles körben elfogadott érték alapját. A szabad országokban ez a módszer vállt be legjobban, mert racionális gondolkodással el lehet jutni a műértéket képző tényezőkhöz. Még ha vannak is hibák a folyamatban, de a végén a szabályokat ismerő kritikusok ítélete bárhol a világon közel azonos lesz arról, hogy egy mű értékes-e vagy sem.
    Biztos megvan az érdekes oldala az általad említett műalkotásoknak is, de a művészvilág ítélete ma az, hogy sajnos nem képviselnek több értéket, mint a pinával festő nő. Nem őket állítják ki a Szépművészetiben, Louvreban, de már a Pompidouba és Guggenheimbe sem elég alternatívnak lenni a bejutáshoz (10-20 éve talán még sikerült volna). Dalí képeit valóban nem lehet csak úgy odafesteni. Ahogy az agysebész műtétjét, a mérnök találmányát vagy a matematikus algoritmusát sem tudja hétköznapi halandó megcsinálni: mind olyan magas fokú szellemi termék, ami elismerésére méltó, tiszteljük őket. A barátod festményeit ugyan nem ismerem - ezért nem akarok mélyebb véleményt mondani róla - de a kábszis alkotások a világ szinte minden kultúrájában ugyanúgy néznek ki, egy kaptafára készülnek. Ma már kevés berúgni vagy be-LSD-zni ahhoz, hogy valaki maradandót állítson elő.
    Remélem semmi sértő nincs az írásomban, nem volt célom senkit lefitymálni, csak hát sajnos általánosságban több ember szeretne sikeres művész lenni, mint amennyinek megvannak a kvalitásai hozzá. Ha nem volna közös értékrendszer, amivel a "fölösleget" kiszűrik, anarchia alakulna ki abból, hogy valaki szerint minden lehet értékes és minden ugyanolyan értékes.

Új hozzászólás Aktív témák