Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • válasz Predator2 #9993 üzenetére

    Üdv! Megsikerült oldani a gondot?

    Ha igen oszd már meg az eljárás menetét, mert én is ezzel szoptam winrakat után úgy hogy 15× kitoltam a játékot az előző ciklusban, ugyanazzal a Windows-al.

    Ha nem oldódott meg akkor megpróbálom összefoglalni pár mondatba:
    Nálam a game winrakást követő 3adik napon szart be, közvetlen egy 165db frissítést alkalmazó restart után, úgy hogy közvetlenül előtte működött. Elősször én is driver frissítés legújabbra, majd a winrakat előtti párhónapos tuti bevált driverre, játék is újrarak és semmi.

    Ezután elkezdtem a sima tehát nem biztonsági frissítéseket egyesével leszedni. Valamennyi frissítés eltávolítását követő restart után a játék indítható volt egyszer és utána feketeség, később már egyszer sem indult, nem is csoda egy 2013ban kiadott frissítés már csak nem szívat meg egy 2014-es game-t. Ekkor jött be a képbe hogy az új vga új utility-t is hozott, így az OSD-ért felelős részt kikapcsoltam. A játék ismét működött, valamint visszakapcsolást követően is.

    A megjavulás módja ennek ellenére ismeretlen, mert eltávolítása után néhány frissítést nem ajánlott vissza a Windows, tehát 2-3 update most hiányzik. Na most ha a frissítés b*szta szájba akkor a játéknak működnie kellett volna az eltávolításokat követően, mert a második napon a nagy update előtt az OSD-vel még ment a játék. Az OSD ki/be kapcsolásánál ugye már hiányzott az a néhány update ami, és ebben az állapotban most működőképes.

    Ha MSI a VGA-d és/vagy van afterburner és rivatuner statistic server, utóbbit kapcsold ki egy indításra ha működőképes a game kapcsold vissza. Amennyiben nem, akkor marad a hajtépés és egy más eljárás a probléma kezelésére.

    IDEAZON Zboard MERC gaming billentyűzetet keresek.

  • Amiért pedig jöttem, az egy másik Alienes játék: Alien vs Predator a legújabb.

    Vannak ezek a beszélő NPC-k, akik időnként a rádión keresztül is beszélnek. A probléma az hogy hiába van két hangerőcsuszka is a beszéd hangerejének állítására, lényegében semmit nem csinálnak - nem lehet az alapból igen hangos beszédet lehalkítani.

    Így amikor jön szembe 50monszta és éppen 4db gránátot robbantunk miközben ömlenek a lövedékek és fröcsög a sav mindenfele, meg ordítva vakarjuk lefele az arctámadókat, a rádión keresztül szinte a legapróbb zaj is elnyom mindent, a beszédről meg nem is beszélve. Egyébként az már önmagában is katasztrófa hogy a rádiókra jellemző zajosabb kásásabb hang helyett olyan a beszéd minősége mint ha éppen egymás mellett beszélgetnénk az illetővel, de hogy ez minden akciót elnyom az tragédia.

    Tudom nem lesz megoldás, de hátha van ;]

    [ Szerkesztve ]

    IDEAZON Zboard MERC gaming billentyűzetet keresek.

  • Üdv all!

    Két bosszantó probléma következik, amiből bár az utóbbi megoldódott de érdekelne hogy miért van ez.

    Első: Gondoltam felteszem a békebeli Aliens vs Predatort, ami talán még az ezredforduló előtti. Limitált mentés bármely nehézségen ha ez segít behatárolni. Windows 7en természetesen se kép se hang, sehogyan se. Na akkor go Steam, 5€ kiperkál és elindul. WQHD is van, tiszta "Hawaii" egészen a marine kampány vélhetően az utolsó küldetés előttig ahol töltés előtt egyszerűen kitesz az asztalra minden kommentár nélkül. Itt instant uninstall lett mert egyébként is felbaszott már a 200al röpködő xenomorphokkal. Mi a megoldás erre a problémára ha egyszer újra fel akarom baszni az agyam ezzel a játékkal? :D

    Második: vélhetően közismertebb folytatása, az Aliens vs Predator 2, ahol minden szépen és jól is alakult (bár nem tudom megvenni Steamen pedig akartam - érdekes ez főleg hogy csak ez hiányzik így már az AVP szériából) aztán eljött az első hegesztés ideje, de nincs hegesztőpisztoly. LOL mondom már minden beállítást megnéztem, átraktam másik billentyűre, stb. és nem. Erre fogtam egy 10éves fullra kijátszott mentést, köszöni szépen szarik rá, mert nemhogy nem működik, hegesztő sincs. Ilyenkor WTF van? Nem emlékszek rá hogy valahol külön fel kellett volna szedni egy hegesztőt, pedig kitoltam vagy 20x.

    Erre utolsó lehetőségként próbáltam csalással előidézni: "összes fegyver + lőszer" és beadta. Ez azért érdekes mert a büdös életbe nem működött a csalás a játékban, most meg igen. Na ilyenkor mi van?

    IDEAZON Zboard MERC gaming billentyűzetet keresek.

Új hozzászólás Aktív témák