Hirdetés

Lenovo ThinkPad T430u: Ultrabook az üzleti szférának

Hirdetés

Hét hónappal az első hírek után végre piacra kerül a Lenovo T430u Ultrabook. A 2012-es CES alkalmával beharangozott notebookkal kapcsolatban már akkor felhívta a figyelmet a gyártó, hogy megjelenésére csak a harmadik negyedévben lehet számítani, így a termék bevezetése a tervek szerint alakul a Lenovo számára. Az persze más kérdés, hogy egy ennyire elhúzott piaci debütálás mennyire tesz jót az eladásoknak, hiszen T430u az igazi Ultrabook dömping közepébe fog belecsöppenni.

Tekintettel arra, hogy a Lenovonál üzleti jelzővel aposztrofálják szóban forgó terméküket, azaz a consumer vonalban kínált Ultrabookoktól eltérő gépet kívánnak piacra dobni, még nem késtek le semmiről, ez a szegmens ugyanis még nem pörög a maximális fordulatszámon. Az üzletiesség szellemének megfelelően a fedelet kinyitva tetten érhető a gyártó notebookjaira jellemző formavilág és a már-már védjegynek tekinthető kiegészítők, mint a trackpointtal kiegészített touchpad, aminek gombjai is ismerősek lehetnek más modellekről. Sajnos a rendelkezésre álló szűkös hely miatt a billentyűzettel már nem tudták követni a hagyományokat, leszámítva a gombok kissé kagylós formáját. Természetesen egy üzleti Lenovo eszközről az ujjlenyomat-olvasó sem hiányozhat, akárcsak a matt kijelző. Ez utóbbi kifejezetten előnyére válhat, tekintettel arra, hogy hasonló kvalitású konkurenseit nagyítóval kell keresni a piacon. Az 1366x768-as felbontással viszont nem dönt rekordokat, és a panel típusáról sem tudni még semmit, de jó eséllyel TN+film variánssal lesz dolgunk.

Természetesen nem csak ettől lett üzleti a 14"-es T430u. Az 1,85 kg-os Ultrabook a hírek szerint alumíniumból készül, mely megfelel a nyolc különböző, strapabíróságot vizsgáló MIL specifikációnak. A biztonsági kiegészítőfunkciók terén nem csak az említett biometrikus azonosítás, hanem erős BIOS védelem és külső eszközök blokkolása (pl. USB-n keresztül) is szerepel. A számításokért az Intel Ivy Bridge APU valamelyike felel, ami mellé 8 GB memória, egyelőre ismeretlen kapacitású merevlemez (vagy opcionálisan 128 GB SSD), és egy NVIDIA GeForce GT 620M jelzésű dedikált grafikus vezérlő kerül. A csatlakozók között HDMI, RJ-45 Ethernet, 2 darab USB 3.0, továbbá mini és normál méretű DisplayPort is szerepel.


[+]

A Lenovo az árat 779 dollárra lőtte be, ami a processzor és a tároló típusától, valamint a kiválasztott garanciális konstrukció függvényében változhat. A piaci megjelenés szeptember elején esedékes.


[+]

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés