Acer blog: üzleti életre

Igaz ugyan, hogy az Acer notebookokkal kapcsolatban az utóbbi időben főleg az Swift, Nitro és Predator sorozatok kapcsán hallani, de ez nem jelenti azt, hogy a tajvani cég teljesen elfeledkezett volna az „üzleti” modelleket tömörítő TravelMate családról. Éppen ellenkezőleg, ennek fejlesztése is folyamatosan napirenden van, csak éppen kevesebb hírverést kapnak a piacra kerülő újdonságok, mint például az az X3410, amelyet az elmúlt héten munkára használtunk megszokott asztali gépünk helyett!

Külső és hardver

A sok évvel ezelőtt a Texas Instrumentstől megvásárolt TM széria mindig jóval visszafogottabb dizájnt kapott a néha igencsak díszes irányba elvitt Aspire családnál. Bár mostanra az otthoni felhasználóknak szánt gépek is konzervatívabb külsővel rendelkeznek, az X3410 vonalain látszik, hogy a forma mellett az üzleti felhasználók igényeit is alaposan figyelembe vették. A burkolat alumíniumból és műanyagból készül, az ujjlenyomatokra közepesen érzékeny, sötétszürke, selyemfényű színben, egyedül az erős zsanérok és a fedlapra került Acer logó kapott ezüst kivitelt.


[+]

Az összeépítést vizsgálva a gép igényesnek tűnik, a ház kellően merev, így egy kézzel felemelve sem hajlik, és a csuklótámasz, illetve a billentyűzet sem rugalmasabb a kelleténél. Merevítést kapott a monitor is, így ez sem csavarodik túlzottan, ráadásul egy kézzel nyitható-csukható, és a zsanérok kellően nagy mozgástartományt is biztosítanak.


[+]

Hardverét tekintve az általunk használt modell a középkategóriába tartozik, ami alapvetően egy Core i5-8250U-t, 8 GB memóriát és egy 256 GB kapacitású SATA SSD-t jelent. A 14”-es, Full HD felbontású IPS panelt a CPU-hoz tartozó Intel UHD Graphics 620 hajtja meg, dedikált GPU nincs. A részletes specifikációk a következők:

Specifikációk
Termék megnevezése Acer TravelMate X3410
Processzor Intel Core i5-8250U – 1,6/3,4 GHz, 15 W TDP
Memória 1 x 8 GB Adata DDR4-2400
Kijelző 14"-es 1920x1080 pixeles Innolux IPS panel
Grafika Intel UHD Graphics 620
Adattároló 256 GB Micron 1100 M.2 SATA SSD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció - Intel Wireless-AC 8265 802.11b/g/n/ac 2x2 Wi-Fi, Bluetooth 4.2
- Realtek GbE
Interfészek - 3 db USB 3.1 Gen 1 Type-A, egyik töltéssel
- 1 db USB 3.1 Gen 1 Type-C, töltésre is
- Gigabit Ethernet
- SD kártyaolvasó
- HDMI 2.0
- D-Sub
- összevont audio ki- és bemenet
Extrák webkamera (720p), billentyűzetvilágítás, ujjlenyomat-olvasó a bekapcsológombban
Akkumulátor 58,1 Wh
Méret 328 x 238 x 20 mm
Tömeg 1,69 kg
Operációs rendszer Windows 10 Pro
Gyártó honlapja www.acer.hu
Termék honlapja TravelMate X3410
Fogyasztói ár 273 900 forint
Garancia 3 év

Mint az egy üzleti gépnél kötelező, az Acer gondolt arra is, hogy az X3410 bővíthető legyen, így a gépház alján két nyitható ajtót is találunk, ezek mögött a 2,5”-es adattárolóhoz, illetve a RAM-hoz (egy foglalat szabad) és az M.2-es meghajtóhoz férhetünk hozzá könnyedén.


[+]

Üzleti géphez méltó a csatlakozókínálat is: ahelyett, hogy a gépházból faragták volna le az összes millimétert, inkább kapunk vezetékes Ethernetet, HDMI-t, rendes méretű USB kivezetéseket, sőt, még D-Subot is. A töltésre pedig nemcsak a dedikált tápcsatlakozó használható, hanem a Type-C konnektor is, amiért nagy piros pont jár a tervezőknek.

Teljesítmény

A TravelMate X3410 általános munkára termett, és erre a jelen konfiguráció tökéletesen alkalmas, a Core i5 és a 8 GB memória kombinációja az irodai és üzleti alkalmazásoknak, céges weboldalaknak tökéletesen megfelel, és, mint említettük, rendkívül könnyű a 16 GB RAM és a szabadon maradt 2,5”-es fiók segítségével pár TB extra tárhely biztosítása is, ha erre lenne igényünk.


[+]

A noteszgépen lefutattuk a PCMark 10 Extended tesztjét is, amely az alábbi számokat produkálta:

  • PCMark10 Extended: 2290
  • Essentials: 7453
  • Productivity: 5127
  • Digital Content Creation: 2665
  • Gaming: 731

Nagy meglepetéseket itt sem látunk, az értékek alátámasztották azt, amit a használat során tapasztaltunk, nevezetesen a Word, Excel, DreamWeaver hármas tökéletesen, minden probléma nélkül futott egyszerre a Chrome-mal és az Outlookkal, de a Lightroom+Photoshop együttes használata sem okozott nehézséget a hardvernek. Természetesen a dedikált GPU hiányában a 3D-s teljesítményt nagyon igénylő játékokról le kell mondanunk.

Fontos szempont használat közben a hűtés is: a viszonylag vaskos gépház a csatlakozók mellett itt is előnyként jelentkezik, a ventilátor így maximális teljesítmény mellett is elfogadható zajszinten marad, ráadásul throttling nélkül, 62 Celsius fokon dolgozik a CPU is, hosszabb idő után 2,2 GHz felett stabilizálódó órajelen. A burkolat mindeközben csak kellemesen, de nem extrém módon melegszik, egyedül a billentyűzet felett, középen tapasztaltunk 45 Celsius fokot meghaladó hőmérsékleteket.


[+]

A kijelző esetében egy átlagos teljesítményre képes, Innolux gyártmányű panelt kapunk, 262 cd/m2 maximális fénysűrűséggel, kalibrálás nélkül is elfogadható színhűséggel, látható PWM nélkül. A billentyűzet kényelmes és jól használható, a 14”-es, nem extrém vékony kávával szerelt kijelző alatt pedig volt elég hely arra, hogy a numerikus részt nem tartalmazó klaviatúra kellemesen elterpeszkedjen, így elég méretes maradhatott például az Enter gomb és a jobb oldali Shift is. A billentyűzet fölé, középre került a bekapcsológomb, melybe a gyors működésű ujjlenyomat-olvasót integrálták, így a biometrikus azonosítás lehetősége sem hiányzik.

Összegzés

Mindent egybevetve kényelmes munkatársnak bizonyult a TravelMate X3410: teljesítménye bőven elég volt mindenre, amire kellett, a hűtés halk maradt, a sok csatlakozó pedig lehetővé tette azt, hogy minden szükséges perifériát csatlakoztassunk hozzá akár út közben, akár a szerkesztőségben. Üzemideje elég volt arra, hogy könnyedebb terheléssel egy napot akár töltő nélkül is kihúzzunk vele, az pedig kellemes extra, hogy szükség esetén egy modernebb telefontöltővel is extra energiát pumpálhatunk az akkumulátorba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények