Acer blog: ilyen lett a TravelMate X349

A vállalat nemrég jelentette be az új üzleti notebookot, de máris kézhez kaptunk egy példányt.

Az utóbbi időben nagy volt a csend az üzleti felhasználásra szánt TravelMate notebookcsaládban, egészen a múlt hónap elejéig, amikor a vállalatnál bejelentették, hogy egy új szérián dolgoznak, ami az X3 nevet fogja viselni. Lényegében egy vékony és könnyű, de strapabíró gépekből álló modellcsaládot ígértek, amivel kapcsolatosan azt is elárulták, hogy első körben az X349-es modell lesz elérhető, ami a 14 hüvelykes kategóriát gyarapítja majd.


[+]

Ebből érkezett hozzánk egy mintapéldány, ami letisztult felépítésével első látásra elmenne akár konzumer gépnek is. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy nincs dokkoló csatlakozás, a bővíthetőség pedig csak a gép szétszedésével lehetséges, akkor hamar rájöhetünk, hogy ezzel a modellel sem a nagyvállalati közönséget kívánják megcélozni – ahogy eddig sem ez volt a cél. Noha említettük a bővíthetőséget, valójában a vékony (18 mm) és könnyű (1,53 kg) felépítés miatt túl sok lehetőség amúgy nincs. Mindazonáltal a felépítés rendkívül igényes, köszönhetően a fémháznak, és az enyhén ezüstös matt szürke is jól áll neki.


[+]

Szintén igényes a matt kijelző körüli keret, ami körben vékony gumicsíkot is kapott, csak a zsanért takaró fekete műanyag lehetne picit jobb minőségű. A kijelző nyitását nem segíti semmilyen bevágás, de a fedél élébe kellően bele lehet kapaszkodni, és ha ez sikerült, akkor a nyitás és zárás egyetlen ujjal kivitelezhető – előbbi akár 180 foknál is picit nagyobbra. Ami a masszivitást illeti, az ígéreteknek megfelelően tényleg eléggé merevre sikeredett a kasztni, a kijelző nem remeg, nem csavarodik, hátulról megnyomva a fedelet sem kezd a LCD torzulni. Ugyanezek igazak nem csak a fedélre, hanem magára az alsó részre is, no persze a billentyűzetből ki lehet csikarni némi hajlítást, de nem befolyásolja a gépelést. A beviteli részleg amúgy megfelelő, beleérve a touchpadot is, kár, hogy a billentyűzet háttérvilágításának nincsenek fokozatai, csak ki- és bekapcsolt állapota.


[+]

Hozzánk egy Intel Core i7-6500U processzorral, 8 GB RAM-mal és 512 GB-os M.2 foglalatos SATA SSD-vel szerelt változat került, tehát a felhozatal teteje. Az ezek által kínált teljesítmény általános munkára is több mint elegendő lesz, de nyilván alkalmi képszerkesztés, videóvágás, egyéb multimédiás feladatokra is használható, ha nem várunk asztali gépnek megfelelő teljesítményt. A kijelző Full HD IPS, ahogy említettük matt felülettel, érintős opció nélkül, ami ebben a méretben teljesen jól használhatónak bizonyult, és a kép minősége is rendben van, legfeljebb egy kis plusz fényerőt hiányolhatunk. Amíg a gépet nem dolgoztatjuk, a hűtése rendkívül csendes, igaz, a meleg levegőt hajlamos a kijelzőre tolni, ami a zsanér mögé rejtett szellőzőnek köszönhető. A processzor egyébként középen és a kijelző felé tolva kapott helyet, így a melegedés a gép alján leginkább ott érezhető. Csatlakozókkal nem árasztották el a masinát, egy USB 2.0, egy USB 3.0, valamint egy USB 3.0 Type-C-t kapunk, kiegészítve egy HDMI-vel, jack csatlakozóval. illetve a szokásos SD kártyaolvasóval.


[+]

A TravelMate X349 szeptembertől lesz kapható idehaza 185 000 forintos kezdőáron (i5-6200U, 4 GB RAM, 128 GB SSD), 2 év garanciával, operációs rendszer nélkül. Az általunk tesztelt, legdrágább konfigurációval szerelt modellért 275 000 forintot kérnek el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények