SSD-teszt - mítoszok és tények

Amit az SSD-ről tudni érdemes

Az SSD-őrület (SSD: Solid State Disk vagy Drive, magyarul félvezetőalapú, mozgó alkatrészek nélküli merevlemez) még korántsem érte el csúcspontját, de a potenciális vevőjelöltek köre folyamatos bővülést mutat. Mégis mire fel ez a nagy rajongás? Sokan csak annyit tudnak, amit a hírekből hallani, és az emberek hajlamosak a dolgoknak csak a jó oldalát látni, a rossz híreket pedig elengedni a fülük mellett. Egy olyan háttértároló, amely 120 MB/s-os olvasásra és 100 MB/s-os írásra képes? – mindenki erre vágyik, ráadásul mindezt hangtalanul. Tényleg nem tűnik rossznak, de vajon mi az igazság?

Esküdt ellenségek

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az SSD-k alapjait már az 1970-es években lefektették. Egy szilícium-nitrid-alapú EAROM (elektromosan módosítható ROM) volt az SSD elődjének megalkotására tett első próbálkozás, és ma már nehezen hihető, de a találmány azért végezte a süllyesztőben, mert az alig 10 éves élettartam nem volt elfogadható a piac számára – egyeseknek talán ismerős lehet a probléma. 1978-ban már egy lépéssel előrébb jártak, egy Texas Memory Systems nevű cég bemutatta 16 kilobájtos, RAM-alapú SSD-jét, mely a maiakhoz hasonló elvű és felépítésű volt, de picit drágán kellette magát. Akkoriban egy 1 GB-os SSD körülbelül egymillió dollárba került volna, ha le tudták volna gyártani, ezért valószínűleg csak azok a nagy olajvállalatok hallottak róla, amelyek megrendelték. Az idő múlásával az SSD magas ára és a mágneses adattárolók térnyerése miatt a háttérbe szorult, ugyanakkor a fejlesztések folyamatosak voltak, de nem kerültek reflektorfénybe egészen a 2000-es évek elejéig. Szakmai körökben volt ismert például az M-Systems, mely a hadsereg, a légiközlekedés és különféle ipari alkalmazások igényeit kielégítő, merevlemezek helyett használható SSD-ket gyártott, illetve kisebb kapacitással szélesebb közönség számára is elérhetők voltak az ún. DOM (disk on module) flashmemóriás tárolók, elsősorban beágyazott rendszerekbe szánva. A viszonylagos csendet a memóriagyártásban is érdekelt Samsung törte meg 2005-ben, amikor bejelentette saját SSD modelljét, igaz, még ez is annyira drága volt, hogy a gyártó mindenekelőtt professzionális felhasználási területeken, ipari és katonai alkalmazások kapcsán számított vásárlókra. Már 2008-at írunk, és az SSD-k még mindig nem terjedtek el; a helyzet megváltozásának gyenge jelei már megmutatkoztak, de a magas árak és az újtól való félelem még mindig visszatartja a vásárlókat.

De mi is az az SSD? Tömören egy félvezetőalapú tárolóegység. Azért félvezetőalapú, mert belsejében nem korongok, hanem egyszerűen megfogalmazva memóriachipek találhatók. Kétfajta SSD-t különböztethetünk meg, a DRAM- és a flashmemória-alapúakat. A két típus különböző jellemzőkkel bír. A DRAM-alapúak egyszerű felépítésűek, nagyon gyorsak, hosszú élettartammal bírnak, de folyamatosan áram alatt kell maradniuk, hogy a kondenzátorok ne veszítsék el töltésüket, azaz az adatokat, ezért akkumulátorral és lehetőleg – az áramkimaradásokra gondolva – mentőlemezzel kell őket kiegészíteni. Ráadásul állandó áramfelhasználásuk miatt viszonylag erősen melegszenek és sokat fogyasztanak. Ezekről a DRAM-alapú SSD-kről az átlagfelhasználó ritkán hall, ugyanis ipari és katonai célokra fejlesztik őket.

Manapság a közbeszédben az SSD gyakorlatilag megegyezik a flashmemória-alapú SSD-vel, ilyenekkel találkozhatunk ugyanis a szélesebb körben elérhető elektronikai, számítástechnikai termékekben, ennélfogva a hírekben, cikkekben, beszámolókban is. A flashmemóriát az alapelvet tekintve az EEPROM egyik válfajának is mondják, bár a betűszóval általában a régebbi technológiát jelölik, melyhez képest a flash sebesség és kapacitás tekintetében is nagyot lépett előre. Leglényegesebb tulajdonsága, hogy áram nélkül is megőrzi az adatokat (non-volatile, azaz nem illékony memória). Gondoljunk csak az alaplapok BIOS-ára, melynél ma már ugyancsak flashmemóriát alkalmaznak. A flashalapú memóriák lassabbak a DRAM-alapúaknál, amit az adatok blokkos/cellás tárolásával lehet magyarázni.

Az SSD-vel kapcsolatos félelem elsődlegesen az élettartam problémájára vezethető vissza. A DRAM-mal ellentétben a flashalapú tárolók egyes (memória)cellái csak bizonyos számú írást/törlés ciklust képesek elviselni, azonban a közhiedelemmel ellentétben ez nem jelenti azt, hogy a jó SSD egyik pillanatról a másikra tönkremegy. A memórialapkák adott számú írási/törlési műveletre vannak felkészítve, és ha a memórialapkán belül egy cella eléri ezt az értéket, akkor azt a meghajtó kontrollere használaton kívül helyezi (a rajta tárolt információt előtte természetesen átmozgatja). A cellahasználat kiegyensúlyozására, az élettartam meghosszabbítására a gyártók különböző algoritmusokat vetnek be, melyekkel a gyakran írt/törölt cellákat egy időre csak olvasható státuszba helyezik, illetve – kompromisszumokkal – a cellákat igyekeznek egyenlő mértékben terhelni, ezzel jelentősen kiterjeszthető az élettartamuk.

A megbízhatóságot tekintve egyik SSD-típussal sincs probléma, hiszen nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket (kivétel képeznek a DRAM-alapú SSD-kben található mentőlemezek, illetve ventilátorok, de a DRAM-alapú SSD-ket eleve nagy szekrényekben tárolják, amiket nem szokás mozgatni). A mozgó alkatrészek hiányában az SSD-k hangtalanok, ami egyes felhasználói rétegek számára fontos szempont lehet a vásárlás során. A kis memóriachipek kevesebbet fogyasztanak, mint a mágneses merevlemezekben található motor, az alacsony fogyasztás velejárója az elhanyagolható hőkibocsátás. Tömegük is kisebb, így a mindennapi felhasználás során rengeteg előnnyel rendelkeznek a manapság használatos merevlemezekkel szemben, ezért már elterjedt a nézet, miszerint a flashmemóriás SSD-k sorsa, hogy idővel, ha nem is teljes mértékben, de leváltsák a HDD-ket.

Összegezve az eddigieket, az SSD-k számos előnnyel kecsegtetnek a hagyományos merevlemezekkel szemben:

• a legfelkapottabb téma a sebesség: az SSD-k a szájhagyomány szerint sokkal gyorsabbak a mágneses adattárolóknál;
• a rendkívül rövid konstans elérési idő miatt a meghajtó töredezettsége nincs hatással a teljesítményre;
• mozgó alkatrészek hiányában az SSD-k strapabíróak, amíg nem törjük el, addig nincs is velük semmi gond;
• mozgó alkatrészek hiányában zajtalan a működésük;
• kis fogyasztásúak (bár fogyasztás/kapacitás mutatóban egyáltalán nem biztos, hogy kiemelkedőek).

De nem feledkezhetünk meg a hátrányokról sem:

• az árral kapcsolatban a mai napig vannak fenntartásaink – erre a problémára csak a gyártók ismerik az ellenszert;
• a magas árral együtt jár a kis kapacitás – erre a problémára az idő lehet a gyógyír, kisebb csíkszélességen nagyobb kapacitású chipek, azaz tárolók gyárthatóak;
• a már fentebb is említett élettartam – erre a problémára talán nincs is végleges ellenszer;
• a blokkos elrendezés hátránya a kisebb véletlenszerű írási sebesség;
• az adatvesztés réme bizonyos helyzetekben, például mágneses mezővel való érintkezés vagy hirtelen áramkimaradás során (DRAM-alapúaknál).

Látható tehát, hogy azért az SSD-k sem teljesen makulátlanok, mint ahogy azt egyes gyártók szokása beállítani. Az átlagfelhasználók körében az SSD-k legfőbb vonzereje a sebesség, már-már legendák keringenek arról, hogy egy SSD-vel milyen gyors az operációs rendszer vagy az alkalmazások betöltése, az ablakok felnyílása, illetve szinte minden más. Még 2006 végén teszteltük a Gigabyte i-RAM-ját, amely lényegét tekintve egy DRAM-alapú SSD, és hát mi tagadás, le voltunk nyűgözve a sebességétől. Vajon ezt várhatjuk a flashalapú SSD-től is? Nem szeretnénk lelőni a poént, de valószínűleg közel sem, hiszen a DRAM-alapú megoldások olvasásban és írásban egyformán gyorsak, míg ez a flashalapú SSD-ről nem mondható el. Ráadásul ha már flashalapú SSD, akkor meg kell különböztetnünk az SLC és az MLC alkategóriákat is.

Az SLC, azaz Single Level Cell és az MLC, azaz Multi Level Cell az SSD-ben található NAND memóriák (a flashmemóriák SSD-kben is használt válfaja) két altípusa. Az SLC NAND cellánként egy bit tárolására képes, míg az MLC ezzel szemben jellemzően kettő vagy néha négy bitet tárol. Bár utóbbi első hallásra jobbnak tűnik, hiszen kisebb felületen több adat helyezkedik el (azaz nagyobb az adatsűrűség), ez egyben a hátránya is a sebességre és élettartamra nézve. Ugyanis az SSD-k cellaszinten működnek, és ha egy cellában megváltozik vagy sérül az adat, akkor ez egy MLC SSD számára nem kevesebb, mint két vagy négy bit újraírását teszi szükségessé, ami természetesen jóval több időt vesz igénybe, ráadásul jobban fárasztja a cellákat is, összehasonlítva az SLC mindössze egybites „problémájával”. Logikus tehát azt feltételezni, hogy az SLC SSD-k a gyorsak, de kisebbek, míg az MLC SSD-k a lassabbak, de nagyobb tárkapacitásúak. Hozzá kell tenni, hogy az MLC SSD elméletben kevésbé megbízható, de a fejlettebb hibajavító algoritmusoknak (ECC) köszönhetően ezzel a problémával nem kell foglalkozunk (különben ki venné meg?).

Versenyzőink

Az SSD-k térnyerését a magyar határ sem állítja meg, az elmúlt hónapokban sok számítástechnikai bolt árlistáján jelentek meg különböző típusok, olcsóbbak és drágábbak egyaránt. Az átlagos felhasználó (és a magyar ember pláne) az olcsóbbat találja vonzónak, de ha csak az árat vesszük figyelembe, akkor nagyot csalódhatunk. A nagy vállalatoknak nem szokása olcsón osztogatni a jót, mindennek megvan a maga ára. De hogy pontosan mire is számíthatunk, ennek utána kellett járnunk. CSX, Transcend és Samsung márkanév alatt három különböző SSD-t vizsgálhattunk meg.

CSX SSD SLC 60 GB [+]

Samsung SSD SLC 32 GB és Transcend SSD SLC 8 GB [+]

Mit lehet mondani egy SSD külsejéről? Egy szimpla, téglatest alakú burkolatba bugyolált tárgy, melynek egyik oldalán a csatlakozókat találjuk, nem is kell ennél több. A CSX-től egy 60 GB-os, SLC típusú SSD-t kaptunk, amely a gyártó szerint 120 MB/s-os olvasásra és 70 MB/s-os írásra képes. Az SSD-ben nincsenek korongok és olvasófejek, így nem beszélhetünk fordulatszámról, a tányérok és olvasófejek számáról. Sőt ezek hiányában még a zajszinttel sem kell foglalkozunk, hiszen az nincs is. Egy SSD legfőbb jellemzői a sebessége, a csatlakozás típusa és specifikált élettartama, illetve notebook-felhasználók körében érdekes lehet a fogyasztása és esetleg a tömege, ami egyébként teljesen elhanyagolható: 100 gramm körül, de inkább az alatt mozog. Ami a fogyasztást illeti, az SSD-knek ez a mutatója bőven 1 watt alatt van, például a Samsung 32 GB-os SSD-je teljes terhelés mellett is csak 0,41 wattot disszipál. Szerintünk a legfontosabb szempont a sebesség, illeve az adott SSD élettartama, amit a gyártó a cellák adatrögzítésének maximális időtartamával (egy számmal) vagy az MTBF értékkel (Mean Time Between Failures, hibák közötti időtartam) határoz meg (a CSX honlapján egyik sincs feltüntetve). Nem esett még szó a gyorsítótárakról, ugyanis a most bemutatott SSD-ken ilyet nem találunk. Egy DRAM-alapú memóriával még egy SSD-t is gyorsabbá lehetne tenni, de ez tovább drágítaná az amúgy sem olcsó termékeket.

A Samsungtól szintén egy SLC típusú, de 32 GB-os modell járt nálunk, a Transcend márkájú pedig mindössze 8 GB-os (SLC), de legalább olcsó. A Samsungot egy szokásos antisztatikus zacskóban tálalja a gyártó, a Transcend kicsit igényesebb volt, hiszen körítést is mellékel, a meghajtóhoz csomagoltak leírásokat és csavarokat is. A Samsung és a Transcend nem mulasztotta el közölni a háttértárolók várható élettartamát, a Samsung ezt 2 millió órás MTBF-ben határozta meg, ami összehasonlítva például a WD Caviar Raid Edition 1 millió órás (114 év) értékével igen impozánsan hangzik, ám hogy ebből mennyi az igazság, az sajnos csak igen sokára fog kiderülni. A Transcend az „adatmegtartó” képességre vonatkozóan adott meg 10 éves időintervallumot, ez már nem hangzik olyan túl jól, de ha belegondolunk, hol lesznek már 10 év múlva ezek az SSD-k? A CSX 3 évet, a másik két gyártó pedig 2 év garanciát vállal SSD-ire, ennél azért lehetnének magabiztosabbak is, ha már a merevlemezekre a minimum elvárható garanciális időtartam 3 év. 2008-at írunk...

Méretarányok [+]

Ami a méreteket illeti, az átlagos 2,5 colos SSD éppen akkora, mint egy 2,5 colos merevlemez. 3,5 colos rögzítőhelyre csak adapterrel vagy csak az egyik oldalával lehet becsavarozni. Szerencsére egy SSD esetében az utóbbi sem probléma, hiszen nincsenek benne tányérok, csak egyszerű memóriachipek, ezért a nem teljesen vízszintes működésnek nincsenek hátulütői.

Tesztkörnyezet

Hitachi TravelStar 7K200 160 GB [+]

A már ismertetett SSD-ket két, korábbi tesztünkben szereplő 750 GB-os merevlemezzel hasonlítottuk össze. A Samsung Spinpoint F1-es típusa volt tesztünk győztese, sebességben és zajszintben is a mezőny fölé kerekedett. A WD Caviar SE16 sem volt rossz, de ez egy lassabb merevlemez. Szerepet kapott még a szintén ismerős Samsung Spinpoint P120 200 GB-os változata, amely több mint hároméves, szóval egyáltalán nem nevezhető csúcstechnológiának. Rajtuk kívül esélyt adtunk a 2,5 hüvelykes kategóriát képviselő Hitachi TravelStar E7K200-nak is, ez a típus 7200-at forog percenként, a 160 GB-os változatban két tányér és négy fej található, illetve 16 MB-os gyorsítótárral rendelkezik. Végül egy igen vegyes társaságot sikerült összehoznunk.

Tesztprogramok

• HDTune 3.0
• PCMark 2005
• Intel Performance Evaluation and Analysis Kit (IPEAK)
• Xbitlab's FC-test és egyszerű fájlmásolás teszt
• Ghost32
• Crysis, Call of Duty 4 és Enemy Territory: Quake Wars
• Hard Disk Sentinel

A merevlemezeket és SSD-ket a déli hídról működtettük. Az NCQ-t nem kapcsoltuk be, mert a technológiával kapcsolatban már többször bebizonyosodott, hogy a funkció egy átlagfelhasználó számára nem nyújt semmilyen előnyt, sőt sok esetben inkább csak lassulást okoz. A HDTune és az IPEAK résztesztek particionálatlan állapotban futottak, az összes többi alkalmazáshoz NTFS fájlrendszert használtunk, mindegyik merevlemezt teljes méretére formatáltuk le, és 32 kilobájtos clusterméretet állítottunk be.

Az összes részeredmény összehasonlítható a 750 GB-os HDD-tesztünkben látott számokkal, viszont csak az IPEAK, HDTune és Ghost32-es eredményeket lehet összevetni az ennél korábbi cikkek teszteredményeivel.

HDTune és PCMark

A HDTune és PCMark2005 szintetikus tesztek, ezért az itt elért eredmények nem feltétlenül tükrözik egy merevlemez valós tudását.

Transcend SSD 8 GB SLC olvasás / írás[+]

Samsung SSD 32 GB SLC olvasás / írás[+]

Hitachi TravelStar 7K200 160 GB olvasás / írás[+]

A HDTune által kirajzolt vonalak sok mindent elárulnak nekünk egy merevlemezről, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Amit a képeken látni kell, az először is az, hogy egy SSD nagyjából egyenletesen olvas és ír az elsőtől az utolsó megabájtig. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy nincsenek benne tányérok, mint a merevlemezekben. A tányérok olvasási/írási sebessége a szélről befelé haladva csökken, ez látható a Hitachi 7K200-as eredményeiből is. Az SSD-k második szembetűnő tulajdonsága a rendkívül alacsony és konstans elérési idő, ami 0,1–0,3 ms között váltakozik, szemben a 7200 rpm-es merevlemez 14,3 ms-es értékével. A merevlemez esetében ugyanaz a magyarázat, amit már említettünk az olvasási/írási teszttel kapcsolatban, a tányér felületén kívülről befelé haladva nő az elérési idő, míg a NAND memóriachipek elérési ideje konstans.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy bár mindkét SSD SLC típusú, jelentős különbségeket mértünk ki köztük. A Transcend olvasásban átlag 29,1 MB/s-ra képes, míg a Samsung 100,2 MB/s-ot ért el, ez igen nagy különbség. Írásban 26,8 MB/s és 84 MB/s-os értékeket kaptunk, mindkét esetben közel háromszoros a differencia, ami ad némi magyarázatot arra, hogy egyes típusok miért olyan olcsóak. Az SSD-k egyik problémája, hogy viszonylag lassúak írásban. Ennek oka a flash tárolók adatkezelési struktúrájában keresendő. Az SSD egy írási művelet során nem csak egyszerűen felülírja az adott cella tartalmát, hanem a változásokat bele kell illesztenie a már létező adatstruktúrába. Minél nagyobbak a blokkok, annál tovább tart egy írási művelet. Minél nagyobb egy SSD, annál nagyobbak a blokkok...

A valós használathoz kicsit közelebb álló PCMark05 részeredményei igen vegyes képet mutatnak. A PCMark szerint igaz a legenda, miszerint az operációs rendszer betöltése egy SSD-vel rakétasebességű, de nem mindegy, hogy melyik SSD-t vesszük alapul. Ez a teszt főleg az olvasásra támaszkodik, ezért az SSD-knek kedvez. Ugyanez elmondható az alkalmazások betöltése tesztről is. Fájlírásban már korántsem szerepeltek olyan fényesen az SSD-k, az eddigiek alapján leggyorsabbnak tűnő Samsung is csak az átlagos sebességű WD Caviar SE16-ot fogta meg. Az általános merevlemezhasználati tesztben ismét az SSD-k fölényes győzelmének lehettünk szemtanúi, ami arra enged következtetni, hogy valószínűleg az olvasások dominálnak benne. De lássuk a valós használatot jobban demonstráló teszteket!

IPEAK és fájlmásolás teszt

Következzen az Intel meghajtótesztelésre kifejlesztett PEAK szoftvere! A programcsomagban található Win32 Disk Tracing Kit egy memóriarezidens program, mellyel minden IO-műveletet rögzíthetünk, mint egy szkriptet, így azt később a RankDisk programmal visszajátszhatjuk, ezáltal minden futtatáskor szektorról szektorra ugyanazt a műveletsort hajtatjuk végre a háttértárolóval. Ha 1000-rel elosztjuk a RankDisk végeredményét, eredményül kapjuk a merevlemez alrendszer másodpercenkénti I/O műveleteinek számát az adott szkript alatt. A szkripteket mi magunk készítettük, rögzítettük. Ez a teszt adja talán a leghitelesebb eredményeket a merevlemezek sebességét illetően, hiszen valódi, mindennapi alkalmazásokat, játékokat indítottunk el, futtatunk, teszteltünk.

Az első szkript egy számítógép átlagos, mindennapi használatát szimulálja. Megtalálható benne egy kis Office 2003-as Word szövegszerkesztés, Excel táblázatkezelés, Paint, Internet Explorer-es böngészés több ablakban, Outlook Express-es levélfogadás/olvasás/írás, Windows Commander alatti másolgatás ide-oda egy merevlemezen belül, Adobe Readerrel fájl megnyitása és olvasása, ACDSee-vel képek nézegetése, filmnézés Windows Media Player 9-cel és QuickTime Playerrel, regisztrációs adatbázis Norton SystemWorksszel való kijavítása, víruskeresés Norton Antivirussal, könyvtártörlések, tömörítés WinRAR-ral, 3ds max renderelés, Windows Media Encoder 9 fájlkonvertálás – mindezek több esetben szimultán végrehajtva. Lényegében itt igen komoly hatásnak tesszük ki a merevlemezeket, olvasás és írás is sok van. Ezúttal az SSD-k közül csak a Samsung volt képes jó eredményt elérni, de ez is csak a második helyre volt elég. A másik két SSD az utolsó helyeken végzett, még a 2,5 colos, igaz, 7200 rpm-es HDD is simán elverte őket.

Második tesztünkben játékokat futtattunk, mentett állásokat töltöttünk vissza, játszottunk. A sorban a játékipar egykori jeles képviselőit találjuk meg, úgymint Far Cry, Doom 3, UT2004, Half Life 2, MOHPA és Riddick. Ez a teszt főleg a betöltésekre, tehát az olvasásra koncentrál, hiszen játék közben nem történik más a merevlemezzel, az adatok a háttértárolóról a memóriába töltődnek. Ennek megfelelően az SSD-k igen jól szerepeltek, még a lassúcska Transcend is gyorsabb volt, mint a leggyorsabb mágneses tároló. A Samsung SSD közel négyszer gyorsabb eszerint, mint egy asztali merevlemez, tehát játékra, úgy tűnik, az SSD a nyerő.

Harmadik IPEAK tesztünkben egy számítógép bootolását rögzítettük, a Windows XP operációs rendszer betöltésének első pillanatától kezdve egészen addig, amíg az összes automatikusan futtatandó program el nem indul. Esetünkben egy elég komolyan leharcolt (több éves) rendszerről van szó, és a háttérben a következő programok indulnak el a Windows startja után: Logitech Mouseware, Active SMART, QuickTime player, HP Digital Imaging Monitor, Norton Internet Security Professional 2003, Norton Antivirus 2003, CounterSpy kémprogram-irtó. A rendszer betöltődése is inkább az olvasásokra támaszkodik, az SSD-k pedig ennek fényében jól szerepeltek. Az általunk készített tesztben az SSD-k nem szereztek akkora előnyt, mint a PCMark05-ös boot tesztben, mi inkább az IPEAK-tesztnek hiszünk.

Végül bevetettünk néhány vírusirtót, és azt rögzítettük, ahogy ezek a programok végigfésülik a rendszerben található merevlemezeket. Ez a teszt is alapvetően inkább az olvasásra koncentrál, de komoly szerepet kap a véletlenszerű elérési sebesség is, ebben pedig az SSD-k szintén nem túl jók. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy most először (és utoljára) a CSX SSD végzett az élen.

A jól bevált FC-Test helyett ezúttal az FC-test által létrehozott fájlok háromszorosát másolgattuk ide-oda. Az FC-test programmal előre meghatározott méretű és számú fájlt hozhatunk létre a merevlemezen (írásteszt) különböző példák alapján. Ezek a példák a mindennapi használatra jellemző fájltípusok/fájlméretek, például ISO fájlok (600–700 MB-osak, tehát CD-méretűek), MP3 zenék (2–10 MB-osak), a Windows állományai (1 kB-tól 1 MB-ig), és így tovább. Természetesen ha ezeket a fájlokat mind mi generáljuk, úgy mindig ugyanannyi és ugyanolyan méretű állományt kapunk, garantálva ezáltal a változatlan környezetet. Az így létrehozott fájlokat később szintén a programmal egy-egy kattintással átmásolhatjuk, átmozgathatjuk, letörölhetjük, tehát azokat a műveleteket végezhetjük el, amelyeket mindenki szokott a számítógépen. A program ezután kiírja, hogy a merevlemez az adott művelettel mennyi időt töltött, megadva a műveletvégzés sebességét (MB/s-ban).

Mi tehát az FC-Test három példáját használtuk fel, amelyek a következők voltak:

• MP3: 270 darab 2–10 MB-os fájl, összesen kb. 1 GB méretben,
• ISO: 3 darab 400–700 MB-os fájl, összesen kb. 1,6 GB méretben,
• WIN: 9006 darab 1 kB–1 MB-os fájl összesen kb. 1 GB méretben.

Ezeket a programmal először létrehoztuk, tehát ráírtuk a merevlemezre (create), majd az adott könyvtárból beolvastuk (read), és végül átmásoltuk az adott merevlemezen egy másik könyvtárba (copy). Csak a másolást futtatuk (háromszor), majd a legjobb időeredményt (másodperc) jegyeztük fel, tehát az FC-Testek esetében a kisebb érték a jobb. A teszt, mint már említettük annyiban megváltozott, hogy az FC-test által létrehozott fájlok háromszorosát másolgattuk át.

Ezt a tesztet a merevlemezen belül szoktuk lefuttatni, ami azt jelenti, hogy félig olvasásról, félig írásról van szó. Ez meg is látszik az eredményeken, a CSX és a Transcend SSD-je is rosszul szerepelt, a leglassabb merevlemeznél is legalább kétszer lassabbak voltak. A Samsung SSD-je jobb eredményekkel szolgált, de a háromból csak egyszer tudott első lenni.

Játékok és Norton Ghost

Tesztkörünk utolsó előtti állomásán néhány újabb játékban mértük le egy-egy pálya betöltődésének az idejét. Az SSD-k olvasásbeli fölénye itt is megmutatkozik, de nem olyan mértékben, mint az IPEAK tesztben, amikor mentett állásokat töltöttünk be. Ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy az IPEAK-tesztben nem egy, hanem sok játék betöltését vizsgáltuk, így az ott látható nagymértékű különbség a sok kis előny összeadódásának az eredménye. Ha a játékokat külön-külön teszteljük, akkor nem olyan biztos, hogy egy SSD-vel jól járunk, például Crysis alatt a Samsung Spinpoint F1-et egyik sem tudta elverni.

A Ghost32-vel egy közel 6 GB méretű image fájlt (amely egy teljes Windows XP-s rendszert tartalmaz) töltöttünk fel a tesztlemezre, és ennek a folyamatnak az időigényét jegyeztük fel. Itt is olvasási és írási műveletek váltják egymást, így az SSD-k közül csak a leggyorsabbnak volt esélye felvenni a versenyt az asztali merevlemezekkel.

Konklúzió

A melegedésről és a zajosságról még nem esett szó. Ami a zajt illeti, olyan egy SSD-nek nincs, egyszerűen nem tartalmaz semmit, ami hangot adna ki. A melegedéssel kapcsolatban is jók a tapasztalataink, a tesztelt meghajtók burkolata egy 25–30 fokos szobában az infrás hőmérő szerint csak 35 fokig melegedett fel, ami jót jelent a kis notebookok számára. Őszintén megvallva a mindennapi használat során csak egy-két esetben éreztünk különbséget az SSD javára, és ez is csak a Samsung típusáról mondható el. A tesztekből már kiderült, hogy a programok betöltődése gyors, ez valóban így van, de ha az ember hozzászokott, akkor már fel sem tűnik neki. Érdekeset tapasztalatunk, amikor az operációs rendszer elkezdett swappelni, ennek a kipróbálására az egyik legjobb módszer, ha a Crysisszal 2560x1600-as felbontásban játszunk 2 GB memória és egy 256 MB-os videokártya társaságában. A pálya betöltése, majd ezután az akadozás egy asztali merevlemezzel elviselhetetlenné teszi a játékot, teljesen játszhatatlan az állandó töltögetés miatt. Az SSD használata ezen jelentősen javított. Kipróbáltuk azt is, hogy sok virtuális számítógépen egyszerre indítottunk el valamilyen alkalmazást: bár valamicskét javult a helyzet, ezen az SSD sem segített túl sokat.

Tesztünkben nagyjából sikerült feltérképeznünk az SSD-k erősségeit, illetve gyengéit. A látottak alapján szerintünk még bőven lenne hová fejlődniük. Jó pár érv szól mellettük, ezek közül is a zajtalan működés és a gyorsaság az, ami a legtöbb ember fejét képes elcsavarni. A zajtalan működés valóban nagyon vonzó tulajdonság, de egy átlagnál jobb, főleg csendes alkatrészekből összerakott számítógépben is mindig van valami, ami generál némi zajt, ezért csak és kizárólag emiatt mi egyelőre lemondanánk az SSD-ről, a notebook-merevlemezek is szinte hangtalanok. Ami a sebességet illeti, láthattuk, hogy mire képesek ezek a kis dobozkák. A CSX és a Transcend meghajtója gyakorlatilag az elavult, több éves 200 GB-os merevlemezzel is csak ritkán veszi fel a versenyt (leszámítva néhány konkrét alkalmazási területet, ahol az olvasás dominál), és a Samsung, bár gyors volt, azért neki is lenne még hol javulnia. Talán csak túl sokat vártunk az SSD-től, és picit csalódtunk. Az Intel a soron következő IDF-en szándékozik bemutatni azt a saját fejlesztésű SSD-t, mely már az írási műveletekben is gyorsnak ígérkezik. Ha nekik valóban sikerült megoldaniuk ezt a problémát, akkor a későbbiekben az SSD a sebességet tekintve valóban konkurencia nélkül marad, ugyanakkor ez egy újabb érv, ami a jelenlegi helyzetben a kivárás mellett szól.

Ami a mobil felhasználást illeti, ott nagy jövője van az SSD-nek, hiszen zajtalan, alig melegszik és keveset fogyaszt, kevésbé sérülékeny, tehát ideális egy notebook szempontjából.

Összegezve mindent, szerintünk még nem jött el az SSD-k ideje, még csiszolódnia kell a technológiának, és nem utolsó sorban sokkal olcsóbban kell majd őket adni ahhoz, hogy elterjedhessenek. Bár egyre több szerényebb árú modell jelenik meg a boltok polcain, és ezeket látva sokan elcsábulnak, szerintünk mindenki jobban teszi, ha előbb tájékozódik, mert vaktában vásárolni sosem szerencsés, és könnyen meglehet, hogy a felhasználó nagyot fog csalódni. A tesztben szereplő típusok közül a Samsung 32 GB-os változata, mely 75 000 forint, már megközelítette azt a szintet, amit mi elfogadhatónak tartunk, de a jelenlegi helyzetben mi ezt a pénzmennyiséget inkább valami másra költenénk...

Samsung SLC SSD 32 GB

fLeSs

A Compustocx (CSX) SSD-t a Compustocx bocsátotta rendelkezésünkre, a Samsung és a Transcend SSD pedig a HRP Hungary Kft.-nek köszönhetően volt nálunk.