Remix Mini – a legjobb mini PC lehet

Remix Mini

Manapság már senki sem kapja fel a fejét egy jól sikerült Kickstarter kampány hallatán, hiszen számos ilyet láttunk már, a Jide nevezetű kisvállalat esete viszont megérdemel egy kis figyelmet. A Remix Minit azzal a szerénytelen kijelentéssel indították útjára, hogy az első valódi Android PC, a kampány dizájnja is elég ügyes, mondjuk ehhez képest viccesen hatott a viszonlyag alacsonyra kitűzött, ötvenezer dolláros cél, és az egyébként egészen csinos „szappandoboz” 20-40 dolláros korai ára.

Aztán jött közel huszonkétezer támogató, és letettek több mint másfélmillió dollárt. És van itt még egy érdekesség, pontosabban három, az alapítók: Jeremy Chau – Google AdWords első szoftvermérnök, David Ko – Goodle AdWords mobile vezető mérnök, Ben Luk – Google Maps Ázsia vezető mérnök, úgyhogy nem kispályások, Google exalkalmazottak a legfelső körökből. Így már kezd összeállni a kép, hogy miért ennyire takaros a kampány, a termék, a weboldal.

Nagy örömünkre zdanee fórumozónk szólt, hogy van neki egy Remix Minije, amit megnézhetünk. De mi is ez valójában? Kívülről nézve tényleg egy szappantartóra vagy egy nagyobb lapos kavicsra hasonlít. Belsejében az Allwinner A64 rendszerchipje van, aminek nem a technikai paraméterei – négy Cortex-A53 mag, Mali-400 MP2, hardveres HEVC dekódolás – az igazán érdekesek, hanem ötdolláros ára.

A „kavics” lecsapott hátsó lapján HDMI, két USB 2.0, hang ki- és bemenet, Ethernet port, illetve microSD kártyaolvasó sorakozik, tehát megkapunk mindent, ami alapszintű számítógépre kell. Csatlakozás terén jön még az elengedhetetlen Wi-Fi és a Bluetooth 4.0. Eleinte kétféle konfigurációról volt szó, mostanra viszont úgy tűnik, csak a fejlettebb maradt meg; ilyen járt nálunk is, 2 GB memóriával és 16 GB-os eMMC háttértárral. A Kickstarteren 40 dollárért volt beszerezhető, de mostani, 70 dolláros ára sem vészes. A szerényebb 1 GB RAM-os és 8 GB háttértáras modellt egyelőre nem árulják, közösségi finanszírozásban 20-30 dolláros áron lehetett hozzájutni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Jide

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés