Gyorskeresés
Radeon X1000: végre megérkezett!
Kanadában elkészültek Luca székével. Még épp hogy csak áll, és kicsit még biceg, de már így is jó ülés esik rajta.
Hirdetés
Megjött az új Radeon
Néhány éve találkoztunk egy nagyszerű felépítésű és jövőbe mutató grafikus processzorral, mely földbe döngölte nehezen megszülető konkurensét. Annak idején az ATI R300 GPU-ja szakított a hagyományokkal, teljesen új belső felépítést és Shader Model 2.0 támogatást hozott. Konkurense, az NVIDIA NV30 ugyan modernebb gyártástechnológiával és kifinomultabb belsővel kecsegtetett, de a sok újítás csúnyán megbosszulta magát. Azóta a balszerencsés chipnek már a nyomát sem találni a kaliforniai gyártó weboldalán, de az R300 hagyatéka a mai napig él - vagyis élt.
Míg az NVIDIA az elmúlt években szorgos munkával végül mégis meghozta mindazt, amit ígért, az ATI a régi architektúra bővítésére koncentrált. Az idő előrehaladtával, az SM 2.0 megszokottá vált. Az ATI HDR technikája korlátai miatt nem került be a játékokba, megmaradt kirakati bemutató tulajdonságnak. Eközben az NVIDIA NV40 és továbbfejlesztett változata, a G70 elhozta a Shader Model 3.0-t, és a játékokban is alkalmazható HDR-t. Mondhatni az ATI kissé kerékkötőjévé vált a fejlődésnek, váltig azt hangoztatta, hogy a játékokban semmi szükség az SM 3.0-ra, ezért a hardvernek sem érdemes tudnia. De ha nem tudja a hardver, akkor hogyan – és miért – tudja a játék?
Eleinte 2005 tavaszára – az NVIDIA második SM 3.0-t támogató architektúrájával egy időre – vártuk az ATI újdonságát, de a tervezésben adódó problémák miatt a nagy debütre most, az utolsó negyedév elején került sor. A bemutatkozást eddig nem látott találgatássorozat és pletykaáradat előzte meg. Olyan órajelekről és futószalag-felállásokról lehetett hallani, melyek szinte hihetetlenek voltak, csak az új, 90 nanométeres gyártási technológia volt biztos. A történelemben volt már egy hasonló, merőben új felépítésű és csíkszélességű grafikus processzor, melynek megjelenése nem ment simán. A szerencsétlen NV30 végül bukásra lett ítélve, sokan az új ATI GPU esetében is hasonlótól tartottak.
Végül csak eljött a nagy nap: 2005 október 5. Ugyan nem a beígért teljes modellválaszték, csak a fele vált elérhetővé ezen a napon, de megjött az ATI forradalmi újdonsága. Egy kis késéssel hozzánk is eljutottak a tesztpéldányok, bennük mindennel, amivel az ATI tartozott a kedves olvasóknak és nekünk.
| Kódnév | R520 | R520 | R480 | G70 | G70 | NV40 |
| GPU neve | Radeon X1800 XT | Radeon X1800 XL | Radeon X850 XT PE | GeForce 7800 GTX | GeForce 7800 GT | GeForce 6800 Ultra |
| Gyártástechnológia | 0,09 µm (TSMC) | 0,09 µm (TSMC) | 0,13 µm low-k (TSMC) | 0,11 µm (TSMC) | 0,11 µm (TSMC) | 0,13 µm (IBM) |
| Tranzisztorok száma | 321 millió | 321 millió | 160 millió | 302 millió | 302 millió | 222 millió |
| GPU órajele | 625 MHz | 500 MHz | 540 MHz | 430 MHz | 400 MHz | 400 MHz |
| Pixelfutószalagok száma | 16 | 16 | 16 | 24 | 20 | 16 |
| ROP-egységek száma | 16 | 16 | 16 | 16 | 16 | 16 |
| Pixel fillrate | 10000 Mpixel/s | 8000 Mpixel/s | 8640 Mpixel/s | 6880 Mpixel/s | 6400 Mpixel/s | 6400 Mpixel/s |
| Futószalagonkénti textúrázó egységek száma | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 |
| Textúra fillrate | 10000 Mtexel/s | 8000 Mtexel/s | 8640 Mtexel/s | 10320 Mtexel/s | 8000 Mtexel/s | 6400 Mtexel/s |
| Vertex shader egységek száma | 8 | 8 | 6 | 8 | 7 | 6 |
| Támogatott PS-verzió | 3.0+ | 3.0+ | 2.0+ (24 bites precizitás) | 3.0+ | 3.0+ | 3.0+ |
| Támogatott VS-verzió | 3.0+ | 3.0+ | 2.0+ (32 bites precizitás) | 3.0+ | 3.0+ | 3.0+ |
| Memória órajele | 750 MHz | 500 MHz | 590 MHz | 600 MHz | 500 MHz | 550 MHz |
| Memória effektív órajele | 1500 MHz | 1000 MHz | 1180 MHz | 1200 MHz | 1000 MHz | 1100 MHz |
| Memóriainterfész | 256 bit | 256 bit | 256 bit | 256 bit | 256 bit | 256 bit |
| Memória-sávszélesség | 48000 MB/s | 32000 MB/s | 37760 MB/s | 38400 MB/s | 32000 MB/s | 35200 MB/s |
| Memória mérete | 256-512 MB | 256-512 MB | 256-512 MB | 256-512 MB | 256 MB | 256-512 MB |
| Memóriatípus | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 |
| Alaplapi interfész | PCIe | PCIe | PCIe / AGP | PCIe | PCIe | PCIe / AGP |
| Támogatott DirectX-verzió | 9.0c | 9.0c | 9.0b | 9.0c | 9.0c | 9.0c |
| Memória-optimalizáció | HyperZ HD; 3Dc Compression | HyperZ HD; 3Dc Compression | LMA III; Color Compression; Normal Map Compression (V8U8, 3Dc) |
LMA III; Color Compression |
||
| További optimalizációk | AVIVO; Adaptive AA | SmartShader HD; SmoothVision HD; Temporal AA | IntelliSample 4.0; CineFX 4.0; UltraShadow 2.0; Adaptive Transparency AA |
IntelliSample 3.0; CineFX 3.0; UltraShadow 2.0; |
||
Fény derült arra is, hogy a tervezett menetrendhez képest miért kellett többször is elhalasztani az új architektúra bemutatóját. Az első próbagyártás után szivárgásra visszavezethető problémák merültek fel az új, 90 nanométeres grafikus processzorban. A fő gond a hiba rendszertelen megjelenése volt, így több hónapot igényelt a feltárása. A hiba nem az ATI által tervezett áramkörben volt; a kisebb, alsó kategóriás GPU-t nem is érintette. Végül, több hónapos keresgélés után egy külső beszállítótól érkező alkatrészt sikerült azonosítani. A probléma megoldásához elég volt a vezetékeket áttervezni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
GeForce 8800 GTX - forradalmi nagyágyú
Bemutatkozik az NVIDIA legújabb grafikus kártyája, mely minden tekintetben túlmutat elődein és konkurensein is.
-
Ideális CPU-GPU párosok
Mi történik, ha nem a processzor vagy a videokártya mesterséges kihajtására törekszünk, hanem a rendszer összteljesítményét szeretnénk valós körülmények között maximalizálni?
-
Forró nyomon: Radeon X1900 teszt
Az R580 kódjelű grafikus processzorral az ATI brutális teljesítményt ígér. De vajon elegendőt a trón visszafoglalásához?
-
Extrém Asus videokártyák
Gyárilag túlhajtott Radeon X1800 XT és GeForce 7800 GTX grafikus gyorsítókat teszteltünk.
-
Kulisszák mögött az ATI-val - interjú
Eric Demerst, az ATI egyik belső emberét faggattuk R520-ról, Ring Busról, CrossFire-ről és mindenféle érdekességről.
-
ATI vs. NVIDIA: a legjobbak klubja
A két rivális csúcskártyáit teszteltük a valós felhasználásnak megfelelő feltételek között.
-
Új ATI-küldöttek a középkategóriában
A Radeon grafikus vezérlők új generációját képviselő X1300 Pro és X1600 XT kártyákat teszteltük.
-
Apple Magyarországon
A heti újdonságok mellett a Mac OS-alapú számítógépek hazai piacára nyújtunk betekintést.
Előzmények
Érkezőben az új generációs ATI videokártyák
Bemutatkozik a Radeon X1000-es sorozat
Új Abit lapok SLI- és CrossFire-támogatással
-
ATI CrossFire - kereszttűzben az SLI
Bemutatkozik az ATI két videokártyát összekapcsoló technológiája, a CrossFire. ATI-NVIDIA harc két-két kártyával.
Felveszi a kesztyűt az NVIDIA
Eleget tesznek a PCIe előírásainak az ATI új GPU-i
-
Őrült sebesség: GeForce 7800 GTX és SLI
Az NVIDIA új grafikus kártyája sok esetben alaposan helybenhagyja nemcsak a korábbi csúcsmodellt, de a konkurenciát is.
-
Radeon X850 XT: az új szuperkártya
Az ATI decemberben bemutatott új csúcsmodelljeivel kontrázott az NVIDIA kihívására – frissítve!
-
Doom 3: az NVIDIA visszatér
Az aktuális és korábbi csúcskategóriás videokártyákat javított driverekkel és többek közt a Doom 3-mal teszteltük.
-
GeForce 6800 Ultra versus Radeon X800 XT Platinum
Hosszú várakozás után itt a GeForce 6800 Ultra. Cikkünk élőben közvetít az NVIDIA-újdonság és az ATI Radeon X800 sorozat mérkőzéséről.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





