Hirdetés
Hardver
Az elmúlt időszak nem kedvezett azoknak, akik merevlemezt akartak venni, de mostmár kezdenek normalizálódni az winchesterárak, így végre szóba kerülhet az a bővítés, ami hónapok óta esedékes. Ma már ritka az olyan háztartás, amiben csak egyetlen számítógép, vagy annak adataira esetleg igényt tartó okostelefon, tablet, játékkonzol, miegymás található, ezért egyre több esetben felmerül egy hálózati adattár – NAS – lehetősége. Nyilván építhetünk ilyet kinőtt PC-nkből, vagy ott vannak a HP MicroServerei, de aki minimálisan szeretne csak hardverrel és telepítéssel foglalkozni, annak a gyári céleszköz, vagyis a néhány állásos NAS az igazán kényelmes – még ha nem is a legolcsóbb – megoldás. Ezúttal egy ügyes, házi vagy kisirodai felhasználásra való kis NAS, a Netgear ReadyNAS Duo v2 (RND2000v2) került terítékre.
Aki olvasta anno, jó három éve az első ReadyNAS Duóról szóló cikkünket, most talán meglepődik, mert szinte hajszálra pontosan ugyanazt a terméket láthatja a fenti fotón. Nem, nem az archív képeink keveredtek össze, hanem a Netgear ilyen „sokat” fejlesztett. Persze az elmúlt pár évben nem sokat – konkrétan semmit sem – módosult a 3,5 hüvelykes SATA merevlemezek formája, minek is változtatott volna a Netgear? Inkább megtartották a szép, praktikus, szögletes, masszív vázzal és strapabíró fémburkolattal rendelkező házat, aminek elején kis ajtó takarja a két hot-swap – tehát menet közben cserélhető – merevlemezfiókot. Ezek lényegében két mozdulattal kiszedhetőek, de hogy ne legyen ilyen könnyű lenyúlni a fontos adatainkat tartalmazó winchestereket, egy-egy kis pöcökkel zárható a kioldógomb, ám a komolyabb berendezések kulcsos rögzítését hiába keressük.
Van viszont az előlapon egy USB 2.0 csatlakozó, amihez egygombnyomásos archiváló rendszer tartozik: a csatlakozó fölötti kis gombbal – hacsak nem programoztunk rá mást – automatikusan a NAS-ra menthetőek az USB táron lévő adatok. Került még ide egy nagyobbacska bekapcsológomb és egy-egy állapotjelző LED a merevlemezekhez. Hátul két nagyon fontos fejlesztés látható: először is nagyobbra és minden bizonnyal halkabbra cserélték a szellőzésért felelős ventilátort, másodszor pedig a Gigabit Ethernet aljzat mellé két gyors, USB 3.0 port került. Van itt még egy kis reset gomb, tápcsatlakozó és felfogató Kensington zárhoz.
Mint egy pici számítógépház, úgy bontható meg a Netgear Ready NAS Duo burkolata. A két masszív fém oldallap alól nagyon komoly váz bukkan elő, ami jelzi, hogy nem egy vézna, műanyag alapmodellel van dolgunk. Ezután eltávolítható a hátlap, és máris az alaplapnál lehetünk, amibe külön kis nyomtatott áramkörrel illeszkedik a két SATA merevlemez és a hátsó csatlakozók panelje. Ez a felépítés modulossága miatt praktikus, hiszen ugyanez az alaplap használható több merevlemezzel, más csatlakozókkal is.
A ReadyNAS Duo v2 lelke az ARM-alapú Marvell Kirkwood 88F6282 chip, mely 1,60 GHz-en üzemel, míg az előző ReadyNAS SPARC-alapú chipet kapott. Került mellé viszonylag alapnak számító 256 MB memória, de a szokásos DDR2-800 helyett fürgébb DDR3-1333-ast használtak. Kapunk még 128 MB flash tárolót, Marvell Alaska 88E1318 Gigabit Ethernet modult, a két USB 3.0 csatlakozóért pedig NEC chip felel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!