Hirdetés

Androidos smart stick tévéhez: MyAudio Mini PC

MyAudio Mini PC

Az utóbbi időszakban jelentős növekedést produkál a mini méretű, tévébe dugható, Android-alapú smart stickek piaca. Gombamód szaporodnak a termékcsaláddal foglalkozó gyártók, mi is teszteltünk már ebbe a kategóriába tartozó modellt; a visszajelzések azt mutatják, hogy a Prohardver olvasói igénylik az ilyen készülékek tesztjeit, így egy újabb tévéfelokosító után néztünk.

A választás a MyAudióra esett, melynek ismerősen csenghet a Prohardver olvasói számára, hiszen a magyar cég (a gyártó megnevezés talán túlzás lenne, hiszen a készülékeket továbbra is Távol-Keleten szerelik össze) visszatérő vendégnek számít oldalainkon. A szerényen csak Mini PC névre keresztelt terméket elsősorban a jónak tűnő technikai specifikációk és az Android 4.1 miatt szúrtuk ki; a cikk végére majd szépen kiderül, hogy bakot lőttünk-e vele.

Mi van a dobozban?

Túlzás lenne azt állítani, hogy a finoman szólva is konzervatív dizájnnal bíró dobozt teletömték volna minden földi jóval; magán a terméken kívül ugyanis mindössze egy magyar nyelven is kommunikáló használati utasítás, egy USB és egy HDMI kábel található meg benne. Tehát se tápkábel, se távirányító, és ez a normális gyári alapkiszerelés, azaz szó sincs arról, hogy valami kimaradt volna a pakkból.

Maga a ketyere hasonlít a korábban nálunk vendégeskedő Egreat H5-re, azaz külsejében ez is egy nagyra nőtt pendrive-ot idéz, amelynek orrán az USB port helyett egy HDMI csatlakozó pihen. A MicroSD kártyák fogadására képes olvasó ez esetben is oldalra került, a többfunkciós USB és a tápellátásért felelős micro USB portot a hátuljára pozicionálták. E termék nyakára nem építettek csuklót, így jó néhány esetben szükség lehet a mellékelt HDMI kábelre: például ha a falra akasztott tv csatlakozói a fal felé néznek, vagy ha egyszerűen nincs elég hely a terméknek a hátlap kialakítása miatt.

A díszítésként is szolgáló szellőzőnyílásokkal dúsan meghintett készülékház gumiborítást kapott, ettől függetlenül nem tűnik túl strapabírónak. Jobb vigyázni vele, a nedvességet meg pláne nem bírja, és a gyártó attól is óva int bennünket, hogy szétszedjük vagy hogy alkohollal tisztogassuk. Komolyabb dizájnról nem nagyon lehet beszélni, de egy tévé hátuljába dugható eszköz esetében ez azért nem annyira nagy hiányosság.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés