Gyorskeresés
Főszponzorunk
Egreat H5, az androidos tévéfelokosító
Kipróbáltuk az okostévé funkciókat és médialejátszót rejtő, sokoldalú, de csupán nagyobb pendrive méretű eszközt.
Egreat H5
Az Android operációs rendszerrel ellátott, médialejátszós smart boxok egyre nagyobb szeletet harapnak ki maguknak az asztali lejátszók piacából. Ráadásul a hagyományos kialakítású darabok mellett egyre több az olyan egészen kisméretű eszköz, amely könnyedén zsebre vágható és közvetlenül a tévé HDMI portjába dugható. Ezek közül azonban eddig csak elvétve jutott néhány darab az országba, így hiába volt nagy az olvasói nyomás, nem volt alkalmunk kipróbálni egy ilyen okos dobozkát.

A nevesebb gyártók közül is egyre többen látnak fantáziát a termékcsoportban, így például az Egreat is. A közelmúltban dobták piacra Android 4.1-et futtató, H5 típusjelzésű modelljüket, amiből rögtön rá is tettük a kezünket egy példányra.
A szolidan elegáns dobozba az eszközön kívül pakoltak egy micro USB kábelt, mely tápellátást biztosítja, használati utasítást, távvezérlőt, illetve ennek infravörös jelek fogadására képes, külön kábellel csatlakoztatható érzékelőjét. Utóbbira azért van szükség, mert a tv hátuljába dugva a smart boxot a távvezérlő egyszerűen nem "látja".
A távvezérlő egy teljesen szimpla, kicsi és könnyű, kopogós műanyagból készült darab. A legfontosabb funkciógombokon kívül helyet kapott rajta egy kurzor is, de aki a más androidos termékeknél már megismert QWERTY billentyűzetet keresné a hátulján, annak csalatkoznia kell. A G szenzor is hiányzik belőle, és a tapipadot is lespórolták róla, így tehát az egér sem váltható ki vele.
Maga a H5 úgy néz ki, mint egy növekedési hormonokkal teletömött mutáns pendrive. Az orrán USB helyett egy HDMI csatoló található, a nyakára pedig egy +/-90 fokban elforgatható csuklót applikáltak, ami akkor jöhet jól, ha a falra szerelt tévénél a HDMI port hátrafelé néz. A passzív hűtést használó modell szellőzőnyílásai a két oldalra kerültek, melléjük pedig a csatlakozók: az adattárolók vagy billentyűzet fogadására szolgáló USB, a tápellátásért felelős micro USB és az infra csatlakozó. A microSD kártyaolvasó a végén kapott helyet, az alsó oldalra pedig a beépített IEEE 802.11b/g/n szabványú Wi-Fi adapter kihajtható antennáját építették.
A már említett szellőzőnyílások nem túl nagyok, de feladatukat remekül ellátják, hiszen a ház még többórás használat után sem melegedett át. Nyilván egy ilyen készülék esetén, amit az ember a tévé hátába dug, a dizájn nagyjából a legutolsó dolog a fontossági sorrendben, ennek ellenére erre is odafigyeltek. Talán már túlságosan is, hiszen amellett, hogy a felület textúrája nem homogén, a díszítőelemként funkcionáló ferde vonalak a krómozott csíkokkal már egy kissé bazári hatást keltenek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Bluetooth támogatású androidos tévé stick a láthatáron
Olcsó, Android 4.1-es okosdoboz a Chinavasiontől
-
Androidos smart stick tévéhez: MyAudio Mini PC
Újabb, pendrive méretű, médialejátszós tévéfelokosító járt nálunk, mellyel megnövelhető tévénk tudása.
-
Az Xtreamer TV, Androidra épülő smart box tesztje
Tesztünkből kiderül, hogy a Sigma Designs chip és a megfelelőnek tűnő hardveres támogatás elég-e a sikerhez.
Előzmények
Andoridos médialejátszó érkezik a Himediatól
-
Egreat EG-S2: asztali lejátszó nyomott áron
Nem mai csirke ez a hálózati médialejátszó, de kipróbáltuk, a mai versenyben, hogy állja a sarat.
-
LG SP820: tévéfelokosító 3D-támogatással
Médialejátszóval kombinált smart boxot teszteltünk, amivel bármilyen tévét okossá varázsolhatunk.
-
ASUS O!Play Media Pro: smart box tv tunerrel és médialejátszóval
Tudott-e nyerőt húzni az ASUS az egyre gyilkosabb smart box piacon? Utánajártunk.
Főszponzorunk
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Magyar technológiai cég is nyerhet egy londoni pályázaton
A győztes induló vállalkozás az egymillió fonto...
Need for Speed: Rivals - Bejelentés, teaser trailer, infók
Az Electronic Arts bejelentette a Need for Spee...
Okostelefonnal ellenőrizhető a termék eredetisége
Az valószínű, hogy csak igen szűk kör fogja a s...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
Ilyen az új Google Maps
Szebb, okosabb, kézreállóbb lett a Google talán legnépszerűbb szolgáltatása. Kissé sokáig kellett várnunk a kipróbálására, de megérte – még sosem volt ennyire könnyű tájékozódni.
Huawei Ascend Y210
A Huawei újabb babérokra tör az alsó kategóriában, ám az Y210 túl sok kompromisszumra kényszeríti a vásárlót a barátságos árcéduláért cserébe.
Xbox One - egy új koncepció
Az új Microsoft konzol bejelentésére szánt eseményen alig 15 percet szenteltek a játékoknak. Az Xbox One-nal Redmont a nappalink totális meghódítására tör.
Sony Xperia L - homorúság
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled
Kipróbáltuk, milyen ingyen tanulni a neten keresztül a világ legnevesebb egyetemein. Arra jutottunk, hogy a Coursera egy jó dolog, és mindenkinek ki kéne próbálni.














