OCZ, Kingston, Silicon Power

Az elmúlt hónapokban szemügyre vettünk jó pár SSD-t, de ezek többsége valamilyen szempontból különleges volt – gondoljunk csak a második generációs Intel X25-M-re vagy az OCZ Vertexére – ennélfogva drága is. Ezúttal három átlagosnak tűnő modellel ismerkedhetünk meg, ezek a Kingston SSDNow V+, az OCZ Core és a Silicon Power M10. Mint tudjuk, a Kingston és az OCZ is jól csengő márkanév a memóriák világában, így az ember joggal asszociál valami kiemelkedőre vagy különlegesre a nevük hallatán, összepárosítva őket a magas árral. Ezért aztán a kérdés már csak az, hogy ezúttal mit alkottak. A Silicon Power idehaza még nem túl ismert, pedig a többi szóban forgó céghez hasonlóan memóriákkal kapcsolatos termékeket ad ki a kezei közül (SSD, memóriák, kártyaolvasók, pendrive-ok stb.), az SSD-ket élettartam-garanciával hozza forgalomba, ami például a másik két gyártóról nem mondható el.

A három bemutatásra váró modell legszembetűnőbb közös vonása, hogy mindhárom 64 GB-os kapacitású, direkt így válogattuk őket össze. Ha átnézzük a specifikációkat, akkor látható, hogy mind a három MLC NAND flash cellákra épül, tehát elvileg az olcsóbb vagy a középkategóriás SSD-k versenyébe neveznek be, a gyártók mégis teljesen különböző kategóriákba sorolták őket. A Kingston SSDNow V+ középen helyezkedik el, az átlagfelhasználók igényeit igyekszik kielégíteni (az M széria az X25-M-re épül, tehát gyorsabb, az E széria pedig az X25-E-re, ami még gyorsabb, de elsődlegesen szerverekbe való). Az SSDNow V sorozat két tagja a V és a V+ értelemszerűen a lassabbik és a gyorsabbik változatot jelöli. Ugyanakkor az OCZ a Core termékcsaládot az alsóbb szegmensbe szánja, illetve már csak szánta, mert nagyon úgy tűnik, hogy megszűnt létezni, ugyanis a gyártó oldalán már hűlt helyét találjuk, partnerünknél mégis lehet még kapni. A Core 2008 közepén jelent meg, tehát már igencsak korosnak tekinthető, ezt az Agility váltotta, amit szintén meg fogunk vizsgálni egy következő tesztben. Végül itt van nekünk a Silicon Power, ők alapjában véve szintén az átlagfelhasználókat tartják szem előtt. Úgy tűnik, hogy az M10 a középső variáns a gyártó termékpalettáján, hiszen az alap, utótag nélküli modell olcsóbb, az E10 viszont gyorsabb és valószínűleg drágább. Az M10-et elsősorban külső használatra szánták, ami érdekes és dizájnos, szénfekete burkolatában nyilvánul meg.

A három készülék külsőre alapjában véve megegyezik, szabványos SSD-nek tűnnek, csak a Silicon Power M10-ese lóg ki a sorból érdekes borításával. Mindhárom SATA csatlakozású, az OCZ-t és a Silicon Powert kiegészítették egy-egy USB porttal is a külső használat megkönnyítése érdekében. A külsőnél azonban sokkal érdekesebb a belső. Ami a számokat illeti, a Kingston jár az élen, a gyártó szerint az SSDNow V+ 220 MB-ot olvas és 140 MB-ot ír másodpercenként, ezzel pariban van a tesztjeink szerint igen jól teljesítő OCZ Vertexszel. Az OCZ Core és a Silicon Power M10 ezzel szemben 165-170 MB/s-os olvasást és 95-98 MB/s-os írást tud felmutatni, könnyen lehet, hogy belsőleg is megegyeznek, míg a Kingston ebből következően valami különlegessel tud szolgálni. Érdemes visszatekinteni az Intel X25-M-re, ami 70 MB/s-os írásra képes a gyártó állítása szerint. Ezek alapján azt hihetnénk, hogy az OCZ Core és a Silicon Power M10 gyorsabb, de hogy a valóságban mi a helyzet, az már más kérdés. A várható élettartamra vonatkozóan a Kingston és a Silicon Power 1 és 1,5 millió órás MTBF-et határozott meg, míg az OCZ egy adott cella tűrőképességét adja meg az írási ciklusok maximális számában, ami ez esetben 10 000. Alapjában véve ez az MLC-alapú SSD-k esetén használt általános „mennyiség” (az SLC-k esetében 100 000-et szoktak megadni), tehát igen valószínű, hogy MTBF-ben az OCZ sincs lemaradva a többiektől.

Az OCZ-t és a Kingstont – a Silicon Powerrel ellentétben – sikerült szétszednünk, így feltérképezhettük az SSD-k belsejét. Ez elsősorban a vezérlő miatt fontos. Mint kiderült, az OCZ Core egy JMicron JMF602 B típusú vezérlő köré épül, ami a tavalyi év közepén még általános volt, mostanra azonban – problémái miatt – kikopni látszik a piacról. A JMF602 B-nek az írási késleltetésekkel van baja, a chip kicsi, mindössze 32 kB-os gyorsítótárral gazdálkodik, emiatt folyamatosan torlódnak az újonnan beérkező és kimenő adatok, ami lelassítja a rendszert. Ezért szokták kritizálni azokat az SSD-ket, melyek a JMicron vezérlőjével készülnek, több alkalmazás egyidejű futtatására (pl. víruskeresés közben valami más program elindítása) alkalmatlanok. A Kingston SSDNow V+-ban valami egészen más lapul, egy Samsung S3C29RBB01-YK40 típusú vezérlő felel az adatok kezeléséért 128 MB-nyi gyorsítótár kíséretében. Ez a vezérlő egyes források szerint 8 csatornás, és elméletben 220 MB/s-os olvasásra, illetve 200 MB/s-os írásra képes, tehát az SSD-n található memóriachipektől függ, hogy mennyit sikerült kihozni belőle. Ezek az adatok pariban vannak az Indilinx Barefoot teljesítményével, ami 230/190 MB/s-os értékeket tud felmutatni. Ha az OCZ Core-t a JMicron-vezérlő miatt vezették ki a piacról, akkor ez egy teljesen érthető lépés volt, viszont látva a Silicon Power M10-es specifikációit (illetve ismerve a teszteredményeket) elég valószínű, hogy az M10-esnek is erre a sorsra kellett volna jutnia.

Tesztünkben a most bemutatott modelleken kívül jó pár korábban vizsgált típus is részt vesz, ezeket árkategóriákba soroltuk. Mint látható, a Silicon Power M10-ese az egyik legolcsóbb SSD, amivel valaha dolgunk akadt, ennél csak a Silicon Power szimplán MLC utótaggal ellátott, a specifikációk alapján azonos belsejű típusa olcsóbb, az is csak pár százassal. A Kingston SSDNow V+ az átlagos sebességű Corsair M64-gyel van azonos árszinten (már ha találunk valahol ~50 000 forintért). Az OCZ Core – annak ellenére, hogy kifutott – a drágább készülékek közé sorolható, igaz, azok között a legolcsóbb az Agilityvel egyetemben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!