Gyorskeresés
Királyok zenésze, zenészek királya
A Creative Labs tavaly bemutatott X-Fi hangkártyacsaládjának legolcsóbb és legdrágább tagjával kényeztettük fülünket.
Hirdetés
Térben az erő
Az X-Fi-vel az X-RAM mellett megérkezett a várva-várt EAX Advanced HD 5.0 térhatású rendszer is, mely már meglévő effektusokat fejleszt tovább, illetve újabb képességekkel hoz. Így többek között a korábbinál lényegesen több, maximálisan 128 hang szólalhat meg egyszerre a játékokban, az EAX Voice jóvoltából játék közben, az aktuális környezetnek megfelelően effektezi a rendszer a mikrofonbemenetről érkező jelet, az új EAX PurePath révén a fejlesztőknek lehetőségük adódik arra, hogy bizonyos hangokat direkt csak a mélyhangsugárzóra irányítsanak, az Environment FlexiFX rendszer több effektus bevetését teszi lehetővé (eddig egyszerre maximum négy effekttel színezhették a programozók a hangot, ebből kettőt fixen lefoglalt az Environment Reverb és Chorus), a közelről érkező hangokat varázsolja élethűbbé, illetve azok pontosabb helymeghatározását teszi lehetővé az EAX MacroFX, az Environment Occlusion pedig a korábbinál élethűbb hangelnyelést produkál.

Összességében ezek mind-mind olyan effektusok, illetve fejlesztések, melyek apránként, egymásra épülve sokat emelhetnek a játékélményen, egyenként viszont nehéz őket fülön csípni a játék hevében. Más kérdés, hogy jelenleg nincs is olyan játék, amelyik mindegyik EAX 5.0 újítást kihasználná az X-Fi-vel, talán idővel ez a helyzet változhat. Az X-Fi repertoárjában szereplő legtöbb újítást kihasználó játékok közül kettőt érdemes kiemelni; az id Software Quake 4-éről már korábban szót ejtettünk, itt adott az OpenAL és X-RAM támogatás, és működik az új Environment Occlusion EAX-effektus. A másik széles körben ismert, „X-Fi-re optimalizált” játékprogram a Digital Illusions és az Electronic Arts közös fejlesztésének gyümölcse, a Battlefield 2.
Leginkább a játékprogramok kapcsán érdemes egy további lényeges szolgáltatásról szót ejteni: sokan ugyanis hely hiányában nem engedhetik meg maguknak, hogy féltucatnyi vagy még annál is több hangfallal pakolják körbe magukat. Számukra az egyetlen kapaszkodó a CMSS eljárás lehet, mely különböző bonyolult algoritmusok alapján egy hangfalpáron vagy fülhallgatón keresztül szimulál térhatású hangot. Az eljárás már a korábbi hangkártyáknál is megjelent, ám a Creative az X-Fi-vel továbbfejlesztette azt. Különösen az utóbbi, azaz a fejhallgatón keresztül megszólaló térhatású hang pontosságára voltunk kíváncsiak, így a cikk elején említett Creative HQ-1300-as fülest felhasználva játszottunk kicsit.

Nem mondhatnánk, hogy a CMSS-3DHeadphone olyan élményt nyújtott, mintha hangfalak gyűrűjében játszottunk volna, de azért viszonylag meggyőzően muzsikált a rendszer ebben az üzemmódban. Ám tapasztalataink szerint amint eltűnik a látvány, máris megzavarodik agyunk, az összkép pedig csaknem teljesen romba dől, ezt igazolta legalábbis rögtönzött kísérletünk, amit öt segítőkész tesztalany bevonásával végeztünk el.

Embereinknek pofonegyszerű feladatuk volt; fülhallgatóval a fejükön meg kellett mondaniuk, milyen irányból hallják a hangot, amit mi a RightMark 3DSound Positional Accuracy programmal a tér különböző pontjain helyeztünk el. A tesztalanyok természetesen nem láthatták a számítógép monitorát, és hogy ne hallják egymás reakcióit, egyenként hívtuk be őket a szobába. A három „hangfeladvány” 45° felől, 270° felől és felülről, illetve 162° felől és alulról érkezett. Bár a vízszintes orientációra viszonylag jól ráéreztek tesztünk alanyai, a függőleges irányt csak egyikük találta el, a többiek kivétel nélkül mind úgy érezték, hogy az ellenkező irányból érkezik a hang.
Ez persze önmagában maximum annyit bizonyít, hogy a hang függőleges orientációját mind szimulálni, mind meghallani nehezebb, játék közben, a kijelzőre koncentrálva azonban szinte semmi hiányosság nem tűnt fel, azt pedig nem tartjuk valószínűnek, hogy valaki kikapcsolt monitorral vágna neki egy FPS-játéknak. Ennek alapján elmondható, hogy végső soron jó megoldás lehet a CMSS, de a kártya igazi képességeit csak akkor tudjuk így élvezni, ha kifejezetten jó minőségű, zárt rendszerű (az egész fület befedő) fülest csatlakoztatunk hozzá.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Eufónia a sztereón túl
A Creative GigaWorks ProGamer G500 5.1-es és Inspire T7900 7.1-es hangfalszettjei, bár testvérek, de kétségtelenül más zeneiskolába jártak.
Előzmények
Ez történt 2005-ben: multimédia
Alaplapokra költözhet az Audigy
-
Creative noteszhangadó
A Sound Blaster Audigy 2 ZS notebookokhoz készített változatát vizsgáltuk.
Négyféle X-Fi hangkártyát jelentett be a Creative
-
Creative Zen Micro
A Creative felvette a kesztyűt: pofon az Apple iPod mininek.
-
Sound Blaster Audigy 2
A Creative új hangkártyája igazi feature-arzenállal várja potenciális vásárlóit. Egyelőre csak bemutató szinten, de a számok mögé néztünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





