Felrázva, keverve

A zenei tesztek alatt sort kerítettünk az X-Fi hangkártyák egyik legjobban sztárolt képességének, a 24-bit Crystalizernek a vizsgálatára. A 24-bit Crystalizer a régi, rosszul kevert 16 bites felvételek jelentős feljavítását ígéri, egy meglehetősen összetett és bonyolult eljárás révén.

A 90-es években egyre-másra jelentek meg a különböző, „digitally remastered” feliratokkal ellátott CD-k, melyek régebbi kiadású albumok újrakevert, felújított változatai voltak. Lényegében ezt a folyamatot, azaz az újrakeverést végzi el az X-Fi processzora a 24-bit Crystalizer segítségével, azzal a fontos különbséggel, hogy a hangkártya nem a mesterfelvételről dolgozik, hanem egy kópiával. Következésképp tehát ha a kópia vagy az alapjául szolgált mesteranyag nem tartalmaz bizonyos zenei információkat, akkor azt a 24-bit Crystalizer sem fogja nekünk a semmiből elővarázsolni.

A 24-bit Crystalizer és az Equalizer: rokon lelkek [+]

Bár a hangszínszabályzó segítségével néhány felvétellel csodákat lehet művelni, a 24-bit Crystalizer sokkal több, mint egyfajta automata equalizer. Az effekt két lényeges elemre építkezik: elsőként a 16 bites hanganyagot 24 bitessé konvertálja a kártya, amely már önmagában sokkal tágabb dinamikatartomány megszólaltatását teszi lehetővé. Ezek után működésbe lép egy olyan algoritmus, melyet leginkább egy dinamikus hangszínszabályzóhoz tudnánk hasonlítani. Így a 24-bit Crystalizer az adott hanganyag, zeneszám lejátszása közben korrigálja a jelösszetevőket, bizonyos tartományokat kiemel, némelyeket pedig változatlanul hagy, az effektus mértékét a felhasználó szabályozhatja.

Mint a legtöbb zenei effektussal, úgy a 24-bit Crystalizerrel szemben is szkeptikusak voltunk kezdetben, ám a próba során bebizonyosodott, hogy furcsa mód van létjogosultsága ennek a funkciónak. Meghallgattuk a Boney M-től a Belfast, a Dire Straitstől a Walk of Life, Joe Cockertől a You Can Leave Your Hat On, John Lennontól az Imagine, a Led Zeppelintől a Stairway To Heaven, az Erasure-től a Take a Chance On Me és Tom Jonestől az It's not Unusual című számokat előbb effekt nélkül, majd a 24-bit Crystalizert bekapcsolva, és tényleg mintha egy újrakevert CD-ről hallottuk volna a nótákat. A Boney M-nél jobban dübörgött a basszus, a Walk of Life-nál nagyobbat szólt Mark Knopfler elektromos gitárja, Joe Cocker hangján ugyan semmilyen effektus nem segít (úgy jó, ahogy van), de a fúvósok a háttérben határozottan jobban szóltak, és hangsúlyosabbá, de mégsem tolakodóvá váltak a mélyek.

John Lennon fátyolos hangja az Imagine alatt nem lett élőbb, és zongorája sem szólt szebben, a rosszul kevert, rossz minőségben rögzített felvétellel tehát nemigen tudott mit kezdeni a 24-bit Crystalizer. A Led Zeppelin akusztikus gitárjátéka viszont határozottan feljavult, akárcsak az Erasure Abba-feldolgozása, melybe a Boney M slágerhez hasonlóan új élet költözött. Végül Tom Jones is legalább 30 évet fiatalodott azáltal, hogy az először 1965-ben énekelt It's not Unusual úgy szólt, mintha legalábbis a 90-es években vették volna fel.

A 24-bit Crystalizer hatása [+]

Tapasztalataink szerint a legújabb kiadványokat hallgatva ellenben alig érzékelhető változás, és a rossz minőségben tömörített zeneszámokkal sem művel csodát a 24-bit Crystalizer, ettől függetlenül néhány régebbi, főképp disco műfajú zenét esetenként lényegesen élvezhetőbbé varázsol.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!