Jó, legjobb, Xtreme
Az 1981-es esztendő komoly áttörést hozott az otthoni hangrendszerek történelmében. Ebben az évben két világcég – a japán Sony és a holland Royal Philips Electronic – közös gyermekeként útjára indult egy vadonatúj digitális hangszabvány, mely alapjaiban változtatta meg az egész zeneipart. A CD Audióval végérvényesen beköszöntött a digitális hang korszaka, a technológia pedig a vájtfülű audiofil felhasználók máig tartó fanyalgása ellenére viszonylag hamar megvetette a lábát. A 16 bites felbontású, 44,1 kHz-es mintavételezésű digitális hang (a köztudatban gyakran Hi-Fi minőségű hangként szerepel) egyik legnagyobb vonzereje abban rejlett (vagyis rejlik most is), hogy információtartalma lefedheti az emberi hallás teljes spektrumát, így az iparág szereplői közül többen sokáig úgy tartották: felesleges túllépni a CD Audión, a jobb hangminőséget úgysem hallja meg a kommersz termékeket vásárló átlagfogyasztó.
Az 1981-es esztendő komoly áttörést hozott a PC-s hangrendszerek történelmében is. Ebben az évben egy Sim Wong Hoo nevű fiatalember Szingapúrban megalapította a Creative Labsot, mely cégről viszonylag kevesen tudják, hogy kezdetben számítógépszervizként működött. Sim elégedetlen volt az akkori PC-k hangreprodukciós képességeivel, így társaival olyan áramkörök fejlesztésébe kezdett, melyek segítségével tiszta beszéd, illetve élvezhető zene csiholható a számítógépből. A cég próbálkozásait végül siker koronázta, egy kudarcba fulladt kísérlet után 1989-ben elkészült az első Sound Blaster, mely óriási sikert aratott annak ellenére, hogy ez a PC-s bővítőkártya még nem tudott CD-minőségű hangot előállítani.
A nyomulós muzsikus
A Creative kínálatában megjelenő első 16 bites felbontást és 44,1 kHz-es mintavételezést támogató kártyára további három évet kellett várni; 1992-ben debütált a SoundBlaster 16, mely hosszú évekig a kommersz PC-s hangkeltők etalonjának számított, és gyakorlatilag teljes piaci dominanciát hozott a cégnek. A vállalat agresszív üzletpolitikájával és marketingjével több konkurensén átgázolt, amelyikben pedig valamennyi üzleti lehetőséget látott, azt egyszerűen felvásárolta. Végül a gyakorlatilag konkurensek nélkül maradt Creative az ezredfordulóra útjára indította a 24 bites felbontással és 96 kHz-es mintavételi frekvenciával kecsegtető Sound Blaster Audigy családot, mely újabb mérföldkőnek számított a PC-s hangrendszerek történelmében. A kommersz számítógépes hangkeltés ezen a ponton lelépte a kommersz Hi-Fi rendszereket minőség tekintetében – legalábbis elviekben, az Audigy hangprocesszora ugyanis voltaképpen csak 16 bites felbontású, 48 kHz-es jellel képes dolgozni.
Mindeközben a számítógépek gyökeres változásokon estek át; a korábban jobbára csak munkavégzésre alkalmas eszközből komplex szórakoztatóberendezés vált, a játékipar, illetve a házimozi fellendülésével a hangkártyákkal szemben támasztott követelmények is változtak. Az új hívószó a surround, azaz a térhatás lett, a minőség elsődleges szerepét pedig számos esetben (leginkább a hangszórórendszereknél) átvette a mennyiség; a kimeneti csatornák, illetve az ezekhez kötött hangfalak mennyisége. Nagyjából ebben az időszakban elindult egy, a Creative Labsot roppant kedvezőtlenül érintő folyamat a számítástechnikai komponensek világában; az alaplapokon egyre-másra tűntek fel az integrált hangrendszerek, melyek pimaszul olcsó megoldásoknak számítottak a vállalat hangkártyáihoz képest, ráadásul tudásuk és minőségük viszonylag gyorsan eljutott arra a szintre, amivel a felhasználók túlnyomó része bőven megelégedett.
A Creative így fennmaradása érdekében kénytelen volt a hangkártyák fejlesztése és gyártása mellett más profilokat is felvenni, mindazonáltal a vállalat komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy maga mellett tartsa korábbi vásárlói bázisának legalább egy részét, így az Audigy család többszöri megújulása után tavaly, évekig tartó fejlesztés eredményeként megjelent a négy tagból álló X-Fi hangkártyacsalád. Az elnevezés az alapjaiban megújult architektúrára épülő új hangprocesszor képességeit próbálja tükrözni a Hi-Fi (azaz High Fidelity) mintájára, ennek megfelelően az X-Fi-t (Xtreme Fidelity) mint egyfajta új kváziszabványt kívánja bevezetni a gyártó köztudatba.
A hangprocesszor rendkívüli rugalmassága révén drágább és olcsóbb eszközök alapjául is szolgálhat, így kézenfekvő volt, hogy a korábbi modellcsaládokhoz hasonlóan több típusa is piacra kerül az X-Fi hangkártyáknak. A funkcióiban és minőségében egyaránt eltérő X-Fi Elite Pro, Fatal1ty, Platinum és XtremeMusic kártyák tavaly nyáron látták meg a napvilágot, és ahogyan az minden új fejlesztésű hardverrel lenni szokott, meglehetősen borsos árszinten kerültek a boltokba. Magyarországra tavaly ősszel érkezett meg az első szállítmány, melyet pillanatok alatt elkapkodtak, jól jelezvén, hogy bizonyos rétegeket telibe talált a vállalat marketingje. Hogy valójában mire képes az X-Fi, arról a Creative Labs európai központjának jóvoltából mi magunk is meggyőződhettünk nemrég: szerkesztőségünk a sorozat legjobban felszerelt, legdrágább X-Fi Elite Pro és az alapmodellnek számító, legolcsóbb X-Fi XtremeMusic tagját kapta kölcsön tesztelésre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
