Gyorskeresés
Királyok zenésze, zenészek királya
A Creative Labs tavaly bemutatott X-Fi hangkártyacsaládjának legolcsóbb és legdrágább tagjával kényeztettük fülünket.
Hirdetés
Tok és vonó
A próba során elsősorban arra igyekeztünk rájönni, hogy az új hangkártyák hangzatos képességei mögött mi áll a valóságban, így a két X-Fi kártyát több mint egy héten át nyúztuk; különböző zenéket hallgattunk, DVD-ket néztünk, játszottunk, mindeközben nagyon füleltünk. Persze ahhoz, hogy átéljük az „X-Fi érzést” megfelelő hangszórórendszerre is szükségünk volt, így a Creative által kifejezetten ehhez a hangkártyacsaládhoz ajánlott, saját fejlesztésű, 7.1 csatornás Inspire T7900 és a vadonatúj, játékosoknak kínált 5.1 csatornás Gigaworks ProGamer G500 aktív hangfalszettet, illetve a HQ-1300 típusú zárt rendszerű fejhallgatóját hívtuk segítségül. A két hangkártyával történő ismerkedésünket a csomagolás, illetve az áramkör felépítésének vizsgálatával kezdtük.
Az Elite Pro mellett valósággal eltörpül az XtremeMusic kartondoboza, mely elsősorban a drágábbik kártya mellé járó külső kiegészítőnek tudható be. Míg az XtremeMusic csomagolásában a kártyán kívül csak egy telepítőlemezt és egy gyorstelepítési útmutató található, a csúcsmodell dobozának jó részét a külső I/O doboz tölti be, mely bár a kártya szerves részének tekinthető, megléte nem kötelező kritérium annak használatához. A különböző kimeneteket és bemeneteket, továbbá vezérlőelemeket tartalmazó doboz (melyhez egy távirányító is jár) külön is megvásárolható, és bármelyik X-Fi modellhez csatlakoztatható.
Az X-Fi kártyák közös jellemzője, hogy csatlakozási oldalukon tartalmaznak egy speciális, 26 tűs, széles konnektort (ehhez csatlakozik az imént említett I/O modul), illetve további négy 3,5 milliméteres jack aljzatot. Ezek közül három vonalszintű kimenetként funkcionál, az egyik kimenet pedig a fejhallgatókhoz szükséges erősítővel is el lett látva. A negyedik csatlakozó, mely FlexiJack névre hallgat, választhatóan vonalszintű vagy mikrofonbemenetként, illetve digitális kimenetként szolgálhat. Mindegyik csatoló (beleértve a külső dobozon lévőket is) aranyozott, sőt a kártya hátlapja is aranyszínben pompázik.
Az X-Fi Elite Próhoz járó külső doboz azon túl, hogy további csatlakozókat nyújt, számos vezérlőgombot, illetve potmétert kínál, melyekkel kényelmesen szabályozhatóvá, állíthatóvá válnak a kártya főbb funkciói, valamint a hangerő. Ezek közül az előlapon egymás mellett elhelyezkedő két bemenet szabályzópotija analóg rendszerű, a többi digitális. Az I/O doboz előlapjára egy 6,35 milliméteres jack fejhallgató-kimenetet is szerelt a gyártó, ha ide bedugunk egy fülest, a rendszer választhatóan elnémítja a többi vonalszintű kimenetet.
A doboz hátlapján balról jobbra haladva először egy sztereó RCA bemenetet lelünk, melyhez vonalszintű kimenetet adó eszköz (CD-lejátszó, sztereó videómagnó, kazettás deck stb.) vagy akár lemezjátszó is csatlakoztatható (a két üzemmód egy kapcsolóval állítható). Található még itt egy DIN-csatlakozó, mely a Creative saját hangrendszereinek hangerőszabályozó-áramköreivel létesítendő kapcsolat miatt lett fenntartva, továbbá szabvány MIDI, illetve optikai és koaxiális digitális ki- és bemenet. A külső I/O doboz összességében kényelmes csatlakozási lehetőségeket kínál sok olyan extrával kiegészítve, ami a kártya funkcióit teljessé teszi.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Eufónia a sztereón túl
A Creative GigaWorks ProGamer G500 5.1-es és Inspire T7900 7.1-es hangfalszettjei, bár testvérek, de kétségtelenül más zeneiskolába jártak.
Előzmények
Ez történt 2005-ben: multimédia
Alaplapokra költözhet az Audigy
-
Creative noteszhangadó
A Sound Blaster Audigy 2 ZS notebookokhoz készített változatát vizsgáltuk.
Négyféle X-Fi hangkártyát jelentett be a Creative
-
Creative Zen Micro
A Creative felvette a kesztyűt: pofon az Apple iPod mininek.
-
Sound Blaster Audigy 2
A Creative új hangkártyája igazi feature-arzenállal várja potenciális vásárlóit. Egyelőre csak bemutató szinten, de a számok mögé néztünk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
HTC Autonome – integrált külső akkumulátorral
A Francois Rybarczyk által tervezett készülék a...
Bővített kiadást kap a Hard Reset
A Kalypso bejelentette a Hard Reset bővített ki...
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kij...
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.











