Amit tudni érdemes

Átlagfelhasználóként csak ámulunk és bámulunk, amikor új processzorcsalád jelenik meg a piacon. A megannyi kódnév és típusjelzés teljesen összezavarja az embert, és fogalma sincs, hogy mit vegyen. Ez alól a most év elején az Intel által bevezetett új processzorcsalád sem kivétel, elég ha azt vesszük alapul, hogy nem kevesebb, mint 29 új típus jelenik meg idővel a boltok kínálatában: fogadja gratulációnkat, aki mindet meg tudja jegyezni. Erre persze nincs szükség, de azért nem árt, ha van némi fogalmunk arról, hogy mire adunk ki több tízezer forintot. Nos, az Intelben szerencsére ezúttal sem kellett csalódnunk, ugyanis olyan processzorokkal álltak elő, amelyek valóban megérnek egy kisebb misét.

Aki olvassa a hardverrel kapcsolatos híreket/cikkeket már valószínűleg tudja, hogy az Intel egy úgynevezett tikk-takk "kódnéven" futó stratégia alapján dolgozik, ami azt jelenti, hogy kétévente új architektúrát jelent be, kétévente pedig új gyártástechnológiára áll át. Ennek utolsó állomása a Westmere volt (többségünk Core i3/i5 - Clarkdale - néven ismeri, illetve a csúcskategóriás Gulftown (hatmagos Core i7) is ide tartozik), amely 32 nm-es csíkszélességre ültette az előzőleg új architektúraként megismert Nehalemet (Core i7-9xx - Bloomfield és Lynnfield). Most 2011 elején (pici késéssel, ugyanis elvileg tavaly lett volna esedékes) elérkeztünk egy újabb takk-állomáshoz, vagyis amikor egy új architektúra jelenik meg, ez pedig a Sandy Bridge nevet viseli. A Sandy Bridge alapjában véve a jelenleg kapható két- és négymagos Core i3/i5/i7 processzorok leváltására érkezik, elméletileg középre pozicionálva, de elég széles terjedelemben, hiszen a most megjelenő CPU-k kb. 20-25 000 forinttól 70-80 000 forintig lesznek kaphatóak.

Hogy megkönnyítsük az "átállást", pontokba szedtük, hogy a Sandy Bridge miről is szól, melyek azok a szempontok, amelyek alapján megkülönböztethetjük elődeitől:

• egy lapkán (szíliciumszeleten) elterülő CPU és GPU
• továbbfejlesztett (pontosabban módosított) CPU-architektúra
• új SIMD-utasításkészlet (AVX)
• magasabb órajelek
• alacsonyabb fogyasztás
• továbbfejlesztett Turbo Boost mód
• továbbfejlesztett GPU
• tuningzár
• új CPU-foglalat

Az egyes pontok elég egyértelműek, de lássuk, mivel állunk szemben! A Sandy Bridge az első olyan asztali processzor, amely a CPU-magokon felül egy GPU-t is tartalmaz. A jelenleg még kapható Core i3/i5 is tartalmaz GPU-t, de ezeken a processzorokon a GPU egy különálló lapka a kupak alatt. Miért is jó ez nekünk és az Intelnek? Alapjában véve ez jó és rossz is. Az Intelnek jó, mert az egyes részegységek vezérlése egyszerűbb, és gyorsabb az adatkommunikáció, ebből következően elvileg nekünk is jobb, mert magasabb teljesítményre számíthatunk. A GPU és a CPU összekötéséért felelős útvonal eltűnik, tehát csökken a fogyasztás és a gyártási költség is. Ugyanakkor azonos csíkszélességet feltételezve eleinte ez hátrány is, hiszen könnyebb két kisebb lapkát (a Clarkdale CPU-ja és GPU-ja) hiba nélkül legyártani, mint egy nagyobbat, de ez idővel nyilván elhanyagolható tényezővé fog válni, miután az Intel újra csökkenti majd a gyártási csíkszélességet (és ez lesz majd az Ivy Bridge, de az még odébb van). Az egy lapkán elterülő CPU-magok és a GPU együttesen használhatják a harmadszintű gyorsítótárat, ami egy nagyon gyors elérésű memóriának fogható fel; ezt a processzormagok asztali környezetben elég ritkán használják, ezért a GPU sebességét komolyan meg tudja dobni. A CPU egyes részegységei (magok, GPU, L3 cache, memóriavezérlő) között egy körforgalmi adatbusz (ring bus) található, ezen vándorolnak az adatok így biztosítva minden egyes részegység számára az azonos idejű hozzáférést.

Az architektúra, illetve a futószalag minden egyes lépcsőfoka megváltozott kisebb-nagyobb mértékben. A front-end, azaz az utasításbehívást és dekódolást végző rész kiegészült egy, a Pentium 4-es éra alatt megismert trace-cache-szerű kis tárral, amely a már dekódolt mikroutasítások (Uop) eltárolására képes. Ez kb. 1500 mikroutasítást képes tárolni: ha a behívás (fetch) során egy már a Uop-cache-ben található utasításra kerülne a sor, akkor azt nem kell újra dekódolni, tehát lekapcsolható a front-end, ezzel pedig nemcsak gyorsul a parancsok végrehajtása, de némi energiát is meg lehet takarítani. Továbbfejlesztették az elágazásbecslést is, ami egyébként minden egyes újonnan megjelenő architektúráról elmondható; ezen a részen mindig csiszolnak valamit a gyártók.

Már az ütemezést érinti és ennél érdekesebb, hogy nem csak hogy megnövelték a ROB (Re-Order Buffer) méretét, de "beszúrtak" mögé két fizikai regiszterfájlt (egy FP és egy Int) is. A ROB alapvetően az utasítások sorrendjét állítja vissza az eredeti állapotba, miután az OoO-feldolgozás megtörtént, ugyanis ebben tárolódnak az egyes műveletek végeredményei. A két nagy regiszterfájl bevezetésére a Sandy Bridge-ben bemutatkozó AVX (Advanced Vector Extensions) SIMD-utasításkészlet miatt volt szükség, amely 256-bit széles utasítások feldolgozását teszi lehetővé. Az AVX alapvetően a lebegőpontos feldolgozás gyorsítására lett kitalálva, és az egyik legérdekesebb újítása, hogy lehetővé teszi a háromoperandusos műveletvégzést, tehát az a:=a+b helyett immár használhatjuk a c:=a+b formát is (igaz, megkötésekkel).

A lebegőpontos teljesítmény csak egy megfelelő szélességű back-enddel aknázható ki. A Sandy Bridge minden egyes 256-bites AVX utasítást egyetlen Uop-ként hajt végre, az új végrehajtók pedig lehetővé teszik, hogy órajelenként egy 256-bites FP szorzást, egy 256-bites FP összeadást és egy 256-bites eltolást (shuffle) hajtson végre. Az utasítások végrehajtása után a Load és Store gyorstárak lépnek működésbe. Itt is komoly fejlődésnek lehetünk a szemtanúi, ugyanis a Nehalem Load és Store gyorstárait, amelyek vagy csak loadot vagy csak store-t voltak képesek tárolni, felváltotta két szimmetrikus tár, amelyek a Load és a Store utasításokat is képesek végrehajtani.

Amit tudni érdemes folyt.

Most pedig lássuk a kézzelfogható változásokat röviden! Az új generáció az elődhöz hasonlóan Core i3/i5/i7 típusjelzéssel kerül forgalomba, de a típusjelzés mögött álló karaktersorozat kiegészül egy kettessel, ami arra utal, hogy ezek már második generációs Core i processzorok (tehát pl. Core i7-2600K). A számozás továbbra is az adott termékcsaládon belül elfoglalt teljesítménybeli pozícióra utal: az i3-2100 a leglassabb, míg az i7-2600 a leggyorsabb típus. A számok mögött feltűnhet a K, a T vagy az S betű. A T széria az energiatakarékos, az S pedig teljesítményre kihegyezett processzorokat jelöli, ezek között az alapórajel és a fogyasztás jelenti a különbséget. A K széria a már most is kapható K szériához hasonlóan szorzózármentesen kerül forgalomba, tehát alapvetően a tuningosoknak készül, ami most komoly jelentőséggel bír, ugyanis a Sandy Bridge-alapú processzorokba az északi hídon, a harmadszintű gyorsítótáron, a GPU-n és a PCIe-vezérlőn felül immár az órajelgenerátort is beépítették. Az órajelgenerátortól függ a SATA és a PCIe órajele, illetve a régen FSB-ként ismert BCLK beállításáért is ez felel, ami a Sandy Bridge processzorokban alapjáraton 100 MHz, és gyakorlatilag megváltoztathatatlan. Az általunk tesztelt processzorok már 110 MHz-es BCLK-órajelen sem voltak hajlandóak elindulni, tehát az Intel mára ténylegesen elérte, amit már régen hangoztat: a tuning nem megengedett. Illetve mégis, a K jelölésű processzorokon szorzóállítással... Ez – gondolhatnánk – az AMD malmára fogja hajtani a vizet, de nem tartjuk valószínűnek, hogy az Intel különösebben aggódna, mert egyrészt a tuningosok a felhasználói közönség alig pár százalékát teszik ki, másrészt a K jelölésű processzorok a jelenleg elérhető információk szerint nem lesznek sokkal drágábbak (pár ezres), mint az alaptípusok (ugyanez a jellemző az AMD Black Edition szériájára).

Két érdekességről kell még szólnunk, az egyik a turbó mód, azaz a Turbo Boost 2.0-s verziója. A Turbo Boost a Nehalemmel mutatkozott be, és hogy bizony nagyon is szeretjük. Ez vezérli a CPU-k órajelét akár egymástól függetlenül is a terhelés függvényében, ha egy szálon terheljük a rendszert, akkor az egyik CPU-mag órajele az eredeti értéknél akár 4-500 MHz-cel magasabbra emelkedhet. Ez azért fontos, mert ezek a sokmagos processzorok alapvetően a többszálon végezhető feladatokban domborítanak, márpedig elvárható, hogy ennyi pénzért egy szálon terhelve is gyorsak legyenek. A Turbo Boost 2.0 annyi csavart visz az egészbe, hogy beállíthatjuk azt a fogyasztási keretet, amelyen belül megemelkedhet a CPU-magok órajele, sőt akár kis időre túl is lépheti azt. Ezen kívül az új Turbo Boost a GPU-órajelét immár a CPU-magok órajelétől függetlenül vezérli, tehát elképzelhető, hogy ha a CPU kevésbé terhelt, akkor a grafikus mag órajele jobban megemelkedik. Az Intel a Turbo Boost 2.0 révén még a K utótag nélküli processzorokon is engedélyez némi tuningot (kivételt képez az i3-as), ugyanis a Turbo Boost szorzókat az eredeti beállításnál néggyel magasabbra emelhetjük.

Méltatlanul került a felsorolás végére az integrált GPU. Ez az olvasóink többsége számára talán egy irreleváns téma, mert a legtöbbünk diszkrét videokártyát használ, de biztosan állíthatjuk, hogy a Sandy Bridge grafikus magja az első, ami sokakat el fog gondolkodtatni a váltáson. A Clarkdale-ben bemutatkozó HD Graphics megújult, és immár HD Graphics 3000/2000 néven lesz ismert, na nem mintha ez lenne a fő különbség. A HD Graphics 3000-ben tizenkettő, a 2000-ben pedig hat, úgynevezett EU, azaz feldolgozó egység (Execution Unit) található. A GPU főbb tulajdonságairól egy hosszabb hírünkben már beszámoltunk, ezért az ismétléstől ezúttal eltekintenénk. Az új GPU architektúrálisan számos változáson esett át, ám talán a legfőbb különbség az elődhöz képest az, hogy a CPU-magokkal egyenrangú, amikor a harmadszintű gyorsítótár eléréséről van szó. A Clarkdale-ben található HD Graphics cache nélkül sebességben képes volt megközelíteni az AMD 890GX-et (amit mostanáig a legjobb megoldásnak tekinthettünk ezen a téren), tehát sejthető, hogy a HD Graphics 3000 architektúrálisan felturbózva, magasabb órajelen és gyorsítótár mellett mire képes. A GPU nem csak 3D-s számolásokban lett gyorsabb, hanem úgy általában számolásra is használható, amit a különböző konvertáló programokkal ki lehet használni. A GPU új fix funkciós részegységeket kapott, amit az Intel Quick Sync Video névre keresztelt.

Sajnos a Sandy Bridge használatához új alaplapra lesz szükségünk, ugyanis az új processzorok LGA1155 tokozásban kerülnek forgalomba. Mondhatnánk, hogy csak egy érintkező a különbség az előző generációhoz képest, amiből biztosra vehető, hogy az Intel megint le akarja húzni a népet, de fogalmunk sincs arról, hogy az egyes érintkezőknek milyen feladata van, tehát szinte biztos, hogy ez az 1155 érintkező és az LGA1156-os CPU-k 1156 darab érintkezője más-más feladatot lát el, ergo könnyen lehet, hogy még így jártunk a legjobban, mert a CPU-hűtőket legalább nem kell lecserélni.

Az új processzorok mellé természetesen új chipseteket kellett kiadni: asztali platformon a P67 és a H67 lesz az elterjedt (a P55 és a H55 utódai). A P67 támogatja a tuningot és az SLI, illetve CrossFire konfigurációs módokat (2 x 8 sávon a processzor miatt), ugyanakkor nem támogatja az integrált GPU-t (tehát az kihasználatlan marad egy P67-es alaplapban). A H67 viszont nem támogatja sem a tuningot, sem az SLI-t, sem a CrossFire-t, de az integrált GPU-t használhatjuk vele. A P67 és a H67 immár felkínál két SATA 6 Gbps-kompatibilis portot, amivel az Intel picit elkésett az AMD-hez viszonyítva, de a piacon kapható SATA 6 Gbps-os termékek számát elnézve nem volt miért sietniük. Az USB 3.0 az AMD chipjeihez hasonlóan itt is csak külső vezérlővel megoldható, az alaplapgyártón áll, hogy él-e vele.

A GPU-ról és az új termékkínálatról részletesebb leírás található hírünkben.

Tesztkonfiguráció

Tesztprogramok

Szerkesztőségünk két darab Core processzor teljesítményét térképezhette fel, amelyeket az Intel biztosított. A gyorsabbik, a Core i7-2600K egy 3,4 GHz-es alapórajelen járó, szorzózármentes típus, amely a Turbo Boostnak hála 4 magon terhelve 3,5 GHz-et, három magon terhelve 3,6 GHz-et, két magon terhelve 3,7 GHz-et, míg egy magon terhelve 3,8 GHz-es órajelet érhet el. Az integrált GPU 850 és 1350 MHz-es órajeltartományban mozog. A második CPU egy Core i5-2500K volt, ennek alapórajele 3,3 GHz, ami Turbo Boosttal maximum 3,7 GHz-es órajelet érhet el, GPU-ja pedig 850, illetve 1100 MHz között mozog. A két CPU integrált grafikus processzora 12 EU-t tartalmaz, tehát ez a gyorsabbik változat; a K nélküli processzorokban 6 EU-s GPU-kat találunk. A tesztekhez a nemrég megjelent P67-es alaplapokat bemutató cikkünkben szereplő MSI P67A-GD65-öt használtuk, míg az integrált GPU sebességét a H67MA-E45-ön mértük le.

Az új Core processzorok kapcsán külön ki kell emelni, hogy a tesztelés során a Turbo Boost be volt kapcsolva, de a BIOS-ban minden ehhez kapcsolódó beállítást alapértéken hagytunk, ugyanis tudni kell, hogy a Turbo Boost 2.0 által maximálisan elérhető órajel az új CPU-k esetében már függ attól is, hogy mekkora fogyasztási limitet állítunk be a BIOS-ban. Ugyanígy az EIST és a C-states is be volt kapcsolva, tehát terhelés nélkül a CPU energiatakarékos módba váltott.

Az itthoni árak egyelőre nem ismertek, ezért az ellenfelek összeválogatásánál az "érzésünkre" támaszkodtunk. Beválogattuk az i7-980X-et (6 mag/12 szál), i7-870-et (4 mag/8 szál) és az i5-650-et (2 mag/4 szál), illetve az i7-920-at (4 mag/8 szál), a már öregecske, de még mindig a legtöbbünk számára csak álomkategória Core 2 QX9770-et, illetve az AMD csúcshoz közeli négy és hatmagosát (Phenom II X4 965 és X6 1095T). Az i5-650-et leszámítva csúcskategóriás CPU-król van szó, tehát ha ezekkel összevetjük a második generációs Core i5/i7-et, akkor nagyjából sejthető, hogy mire számíthat az, akinek ezeknél lassabb processzora van.

Videóvágás, szerkesztés

Konvertálásokban az új processzorok igencsak szépen szerepeltek, több helyen már-már a verhetetlennek hitt, hatmagos Core i7-980X-et szorongatják kevesebb magon számolva. Annyit azért tudni kell, hogy az általunk használt programok még közelről sem ismerik az AVX-utasításkészletet, holott ez tipikusan egy olyan felhasználási terület, ahol a SIMD-utasításokat jól lehet használni, tehát alapjában véve sejthető, hogy ha ennek támogatása elterjed, a Sandy Bridge brutális csapást fog mérni mindenkire. Addigis "csak" a leggyorsabbak között vannak. Elájulni azért nem kell, mert ha pl. az i7-870-et vesszük alapul, amely 2,93 GHz-es órajelen jár, az i5-2500K 12%-os, az i7-2600K pedig 16%-os órajelfölényben van, tehát lényegében elvárható és reális eredményeket kaptunk.

Videókódolás, egyéb

A videókódolás ugyancsak a jól párhuzamosítható és a SIMD-utasításkészleteket szerető alkalmazási területek közé tartozik, ennek ellenére itt más tendenciákat figyelhetünk meg. A DivX és az XviD megfigyeléseink szerint egy, maximum két magon számolnak, tehát ezekben a programokban inkább a magasabb órajelek domináltak, míg az x264-es kódolásban kimért 20%-os előny az i7-2600K javára (az i7-870-nel szemben) picit több, mint az az órajelből következne, de nem szignifikánsan, valószínűleg az architektúra fejlettebb mivoltának köszönhető. Az x264-nek kipróbáltuk a legújabb, 1834-es verzióját is, de a Sandy Bridge-alapú processzorok 1-2 fps-sel voltak gyorsabbak, tehát az AVX-támogatás hiányában egyelőre nem kell csodát várni.

A Photoshop is nagyon szerette az új processzorokat, de erős a gyanúnk, hogy itt is inkább csak az órajelemelésnek köszönhető a kiemelkedő szereplés, hasonlóan az Apache webszerver benchmarkjához.

Renderelés, tömörítés

Renderelési időkben szépen domborított az új architektúra. Minket az nyűgözött le a leginkább, hogy a 2 éve még álomprocesszornak számító 4 magon és 8 szálon számoló Core i7-920-at milyen könnyedén überelte ez a középkategóriába szánt, 4 magon számoló és Hyper-Threadinget nem támogató CPU, az i5-2500K, igaz, az órajelkülönbség igen nagy (2,66 GHz vs. 3,3 GHz, tehát 24%), de mégis, renderelés alatt több mag többet ér, és a Hyper-Threading megléte is sokat dobott a korábbi Intel CPU-k teljesítényén.

A tömörítés más téma, itt alapjában véve ismét az órajelé a főszerep, másra nem igen tudunk gondolni, talán a harmadszintű gyorsítótár lehet picit gyorsabb elérésű, de mivel itt a tömörítést teszteltük és nem a beépített benchmarkot, ezért inkább a magas Turbo Boost órajelek jótékony hatására gyanakszunk.

Játékok

Játékok alatt nem történt semmi meglepő. Ahogy az lenni szokott, a felbontás növelésével és a grafikus opciók feljebb kapcsolásával egyre inkább VGA-limitessé válnak a játékok (Radeon HD 5850-et használtunk), tehát szép-szép, hogy a Sandy Bridge van az élen, de játékos gépbe a VGA-ra kell többet költeni. Ezekből a mérési eredményekből az jön le, hogy a Sandy Bridge-alapú CPU-kkal jobban kihajthatjuk az legerősebb VGA-kat is, de csak egy bizonyos szintig, mert ahol kevés a VGA, ott egy erősebb CPU sem fog segíteni.

Integrált GPU

A processzorok teljesítményének kimérése után szakítottunk időt az integrált GPU-k sebességének a feltérképezésére is. Itt elég nagyok voltak az elvárások az interneten a megjelenés előtt kiszivárogtatott tesztek láttán, és nem is csalódtunk. Egészen jó kis partit sikerült összehoznunk, a belépőszintű megoldásokat is sikerült letesztelnünk. A két CPU mellett kipróbáltuk a Core i5-650-et is, amelyben az előző generációs Intel HD Graphics "dübörög", ennek órajelét azonban 733 MHz-ről 900 MHz-re emeltük; illetve az AMD 890GX-et, amit ezidáig a legjobb integrált GPU-ként jellemeztünk; továbbá lemértük a Radeon HD 5450 mellett a GeForce 210-et is, ezeket elsősorban HTPC-kbe, kis irodai gépekbe veszik, amelyeknél a 3D-s teljesítmény nem éppen lényeges szempont. A 12 számolóegységes Sandy Bridge GPU majdhogynem kiütött mindenkit, és itt elgondolkodtunk azon, hogy az AMD most vajon mit gondolhat, mert ugyan ők is készülnek a CPU-ba integrált GPU-val, de kb. féléves lemaradásban vannak ezen a fronton (a Llanora gondolunk), és még az sem biztos, hogy ebben a mezőnyben kiemelkedőt tudnak majd produkálni.

Az új Intel GPU az öt letesztelt játékban játszható szintet produkált még 1680x1050-es felbontásban is, nyilván itt most nem a STALKER-ről vagy a Metro 2033-ról van szó, de az úgynevezett kocajátékosok vagy online játékosok többsége simán megelégszik ezzel a szinttel. A legjobban azon lepődtünk meg, hogy a külső, diszkrét VGA-k is lemaradtak, ami igencsak fájó pont lehet az AMD, illetve az NVIDIA számára, hiszen ez a szegmens ugyan darabonkénti leosztásban nem termel sok profitot, viszont rengeteget adnak el belőle, márpedig az eredmények láttán ez ebben a formában olyan, mintha az Intel belenyúlt volna a másik két cég zsebébe...

Készítettünk a játékokról néhány képmentést, hogy látszódjon, ha hibás a játék, illetve hogy fel lehessen mérni, hogy az adott teljesítmény mellett milyen képminőséget várhatunk az Intel GPU-jától. Szerintünk nem volt semmi gond a játékokkal, minden elindult, ahogy kellett, képi hibákat nem láttunk, tehát a meghajtóprogram terén az Intel igyekszik beérni a riválisokat.

Nem szóltunk még a fogyasztásról, ami egy kisebb PC esetében sokszor fontos szempont lehet. A Sandy Bridge-re alapozó processzorok itt is kitűnően szerepeltek, üresjáratban 30 watt alatt teljesítettek, amire egyik másik konfiguráció sem volt képes, és itt most vegyük azt is figyelembe, hogy emellé milyen CPU-erő párosul. A Phenom II X4 925-ös itt kilóg a sorból mert nem éppen ilyen kis gépekbe való, de viszonyításképpen ezt a gépet is ábrázoltuk. Itt a két új CPU Core i5-650-es konfighoz való viszonya az érdekes: az előző generációs kétmagos, CPU és GPU fronton is jóval lassabb gép többet eszik...

A filmnézést egyébként a Media Player Classic Home Cinemával teszteltük (egy 720p-s H.264-es filmet játszottunk le), aminek a Sandy Bridge GPU-jával egyelőre némi kompatibilitási problémája van, ugyanis DXVA, tehát GPU-meghajtásos módban szétesett a kép. A DXVA kikapcsolásával amellett, hogy elmúltak a képi hibák, még a fogyasztás is csökkent filmnézés közben, 42 wattról kb. 36 wattra.

A új processzorok egyik újítása az Intel Quick Sync Video néven emlegetett dedikált dekódoló, ami a videók konvertálásában segédkezik. Az Inteltől kaptunk egy olyan Mediashow Espressót, ami már támogatja ezt a funkciót, és kipróbáltuk. Itt egészen meghökkentő eredményeket kaptunk, ugyanis mint kiderült, a dedikált kódolóval való tömörítés alig lassabb, mintha CPU-val kódolnánk (itt most egy Core i5-2500K-ról beszélünk). További pozitívum, hogy ilyenkor a CPU-t terhelhetjük bármi mással (kivéve játék), ugyanis ezt a kódolást ténylegesen a GPU végzi, tehát a CPU kihasználtsága alig pár százalék. Ezt azért kell kiemelni, mert az AMD a GPU-s kódoláshoz a CPU-t is használja, tehát a CPU terhelése igen magas, 80% feletti még így is, hogy egy négymagosról beszélünk, vagyis az AMD-féle GPU-kódolás valójában GPU+CPU-kódolás. A rövidke kis tesztelgetésből kiderült az is, hogy a Phenom II X4 mennyivel lassabb, mint az új Core processzorok, és hogy a CUDA-s kódolás iszonyat lassú szinte minden máshoz képest (de a HD Graphics első generációját még így is veri).

Tuning és fogyasztás

Tuning

Mint azt már többször kihangsúlyoztuk, az új Intel processzorok túlhajtása innentől kezdve csak a szorzó megemelésével lehetséges. Mivel K jelölésű, tehát szorzózármentes CPU-kat kaptunk tesztelni, sikerült sort kerítenünk egy kis tuningra. Ezen a téren picit változtattunk a megszokott gyakorlatunkon: eddig először mindig az alapfeszültséges tuningot teszteltük kikapcsolt energiagazdálkodási módok mellett, majd adott százaléknyi pluszfeszültség után addig tuningoltuk a CPU-t, ameddig léghűtéssel lehetett. Ezúttal azonban az átlagfelhasználó számára többet mondó módszert választottunk, ami a komolyabb tuningolóknak talán nem tetszik majd, de számukra úgysem mond sokat az, hogy mi mennyit érünk el feszültségemeléssel léghűtés mellett. Az energiagazdálkodási módokat bekapcsolva hagytuk (hiszen többségünk tuning mellett sem szereti, ha a CPU üresjáratban állandóan a maximumon jár), viszont alapon fixáltuk a feszültséget. Erre azért volt szükség, mert Auto módban hagyva az alaplap automata módon emeli a feszültséget, miután mi megemeljük az órajelet. Az eredmények lentebb láthatók.

A Core i7-2600K órajelét 4,3 GHz-re sikerült emelnünk úgy, hogy a Turbo Boost is működött, vagy mégsem? Az eredmények későbbi kiértékelésénél sajnos rá kellett jönnünk, hogy bár a Turbo Boost módot bekapcsolva hagytuk, az nem működött mégsem, mert a CPU fogyasztási limitjét nem emeltük a szorzó emelésével egyetemben. Ezt túl későn vettük észre, ezért késő bánat, de legalább tanulságos. A lényeg tehát, hogy az új Core processzorok túlhajtásánál a fogyasztási limitet is emelni kell. A 4,3 GHz-es órajel alapfeszültségen, alig 800-at pörgő ventilátor mellett (Thermalright MUX-120-at használtunk) egyébként szerintünk szép eredmény. A feszültség fixálása szerencsére nem okozott nagyobb fogyasztásnövekedést üresjáratban sem, de bármilyen terhelést is veszünk alapul, a túlhajtott rendszer többet evett, mint alapórajelen (ami egyébként teljesen egyértelmű), a legnagyobb különbséget a tisztán CPU-terhelő Cinebench alatt mértük ki.

A Core i5-2500K gyakorlatilag ugyanennyit bírt órajelben, ami szintén nem lepett meg minket, hiszen mindkét tesztprocesszor D2 steppinges. Ezzel a CPU-val a százalékos eltérés a kimért teljesítmény tekintetében valamivel közelebb volt az órajelek eltéréséhez, de közel sem volt akkora, amekkorát várnánk. Itt nyilván ismét a fogyasztási plafon megemelésének hiánya volt a ludas (tehát mi hibáztunk), a nagyobb teljesítménybeli eltérés pedig annak köszönhető, hogy a 2500K ugyanolyan limit mellett alacsonyabb órajelről indul, mint a 2600K.

Fogyasztás

A végére maradtak a fogyasztási grafikonok. Ha az eddig látottak nem győzték meg az embert, akkor itt igazán érdemes picit jobban elgondolkodni. Üresjáratban és filmnézés közben (ami szintén üresjáratnak fogható fel, csak a VGA GPU-ja működik a DXVA miatt) az Intel részéről minden egyes processzorgeneráció feljebb tolja az elvárásokat, ergo csökkent a fogyasztás, és ez ezúttal sincs másként. A két Sandy Bridge-alapú CPU 4 maggal és 4, illetve 8 szálon kevesebbet eszik, mint az előző generáció második kiadású, optimalizált szilíciumára épülő Core i5-650 két maggal és alacsonyabb órajellel. Ez azért már több a soknál...

A terhelt adatok is impresszívek, igaz, a kétmagos i5-650-nél már többet esznek (ami nem meglepő), de az eddig általunk etalonnak tartott i7-870-et is simán körözik, a Far Cry 2 futása (tehát a CPU és a VGA is dolgozik) közben fogyaszt annyit a gép, mint az i7-870-es konfig csak a CPU-t terhelő 7-Zip alatt.

Értékelés

Az a helyzet, hogy a Sandy Bridge processzorokról csak jót tudunk mondani, talán nem is túlzás, hogy ezeket jelenleg, 2011 elején már szinte tökéletes processzoroknak tekinthetjük. Az Intel nem csak az AMD-t döngöli földbe ezzel a lépéssel, de a saját, korábban kiadott termékeit is szinte lealázta. Itt persze az árazástól is sok minden függ, de ha a Core i5-2500K-t a még kapható Core i7-870-nel egy árban adnák, akkor sem szólhatnánk egy szót sem, de elég nagy az esély rá, hogy olcsóbb lesz annál, ugyanis az i5-ös elvileg a középkategória, míg az i7 már a csúcs. Processzorteljesítmény terén a Sandy Bridge újabb mércét állított fel, már ami ezt az árkategóriát illeti, hiszen a Core i7-980X-et nem tudta mindenhol elverni, de az kb. ötször drágább. Az integrált GPU szerintünk úgyszintén jól sikerült, legalábbis az úgynevezett 12 EU-s csúcsmodell, amit a K végződésű CPU-kban találunk. Ahogy a Clarkdale kapcsán, úgy itt is sokan lesznek, akik felháborodnak azon, hogy feleslegesen kell kifizetni a GPU-t, de ahogy ezt már elmondtuk korábban, ebbe az irányba halad a PC-történelem, nincs mit tenni. A Intel Quick Sync egy érdekes plusznak tűnik, de egyelőre nem látjuk, hogy az Intel számára megéri-e a befektetett erőforrást és a tranzisztorokat. Az emberek többsége csak nagy néha konvertálgat videót, aki pedig ezzel foglalkozik, valószínűleg erre külön gépet épít erős processzor(okk)al vagy diszkrét videokártyákkal. A Mediashow Espresso alatt nyújtott teljesítmény egész jónak mondható (végülis a 12 EU-s egység kb. olyan gyors volt, mint egy négymagos CPU), de az Anandtech szerint más programmal (ArcSoft Media Converter) még csodákra is képes lehet ez a kiegészítés.

A szorzózárazással kapcsolatos korlátozások talán sokaknál kiverik a biztosítékot, de szerintünk teljesen felesleges tuningolni ezeket a CPU-kat. Játékokhoz VGA kell, benchmarkcsúcsok beállításához ott vannak a K jelölésű típusok, munkagépet pedig nem szokás tuningolni, tehát egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt sokan beállítják.

Mielőtt elájulnánk itt a gyönyörtől, azért érdemes pár dolgot figyelembe vennünk. Először is ezek a processzorok elsősorban a jól párhuzamosítható feladatokban nyújtanak kiemelkedőt, tehát lényegében munkára nagyon jók, de feleslegesen erősek a felhasználók kb. 99%-a számára. Ergo böngészésre, némi játékra, szövegszerkesztésre semmi értelme ilyet venni. Nyilván nem is nekik szánta az Intel. Szerintünk még a mostani Core i5/i7-tulajok számára is felesleges lenne a váltás, kivéve ha sok pénz múlik a sebességen (tehát ismét csak a munkáról van szó). Szerintünk a már sokéves Core 2-es processzorok (Core 2 Duo/Quad) továbbra is bőven elegendőek a többség számára, ezért csak akkor javasoljuk a váltást, ha van miért, nem csak kíváncsiságból vagy mert ez az új, ez a trendi. Viszont ez a platform, mint fejlesztési lehetőség, gyakorlatilag verhetetlen, egy régi phenomos vagy Core 2-es gépről való váltás esetén mindenképpen ezt választanánk. Az ezen a téren esetlegesen felmerülő alternatívák (Intel LGA1156 vagy AMD AM3) ugyan olcsóbbak lehetnek, de teljesítményben, fogyasztásban és fejlettségben is elmaradnak, ha már hosszabb időre veszünk gépet, akkor legyen tényleg időtálló a befektetés.

Az új Core CPU-k egyik partnerünknél már megrendelhetőek, és ha minden igaz, akkor az i5-2500K alig lesz drágább, mint a még kapható Core i5-760, tehát jóval olcsóbb lesz az összes i7-esnél. Ha ez tényleg így lesz, akkor különösen ajánljuk. Az i7-2600K már az előző generációs Core i7-870 és i7-875 közötti áron lesz elérhető, alapjában véve ez még megérthető, elvégre gyorsabb azoknál, de minél gyorsabb és drágább egy CPU, annál rosszabb az ár/teljesítmény aránya, ezért mi inkább az i5-2500K-t preferálnánk, előbbi tesztjeink szerint kb. 11%-kal gyorsabb, viszont legalább 40%-kal drágább.

Core i5-2500K	Core i7-2600K

fLeSs

Az Intel processzorokat az Intel bocsátotta rendelkezésünkre.