Gyorskeresés
Szponzorunk
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
Asus UL50 és MSI X600
Miért ne lehetne egy – viszonylag – nagy notebook is könnyű és vékony? Az utóbbi időben több 13,3 hüvelykes vagy akár kisebb kijelző köré épített, Intel CULV-s laptopot próbáltunk ki, és úgy tűnik, ennek a fokozottan mobil, bár nem túl nagy teljesítményű platformnak van jövője. Most egy páros tesztben az Asus és az MSI 15,6"-os modelljeit, az UL50-et és az X600-at vizsgáljuk meg.
Annak ellenére, hogy a két laptop méretre szinte teljesen azonos, külsejük merőben más jellegű. Az Asus szerintünk nagyon jól eltalált a szálcsiszolt fém fedéllel, aminek a sarkai kerekednek, az élei viszont hangsúlyosak. Kellemes a masina sötét színe is, az összhatás szerintünk nagyszerű, egyedi, jó minőséget sugall. Az MSI ezzel szemben nem sok egyediséget mutat. Az X600 erőteljesen támaszkodik a Macbook Air formatervére, amit tovább fokoz az ezüstszürke szín. Végül is a jót másolni nem olyan nagy bűn. Nagy kár, hogy a felhasznált anyagok terén az MSI nem ment az Apple után, és az X600 fedele fényes műanyagból készült. Elsősorban emiatt találtuk az Asusnál kevésbé tetszetősnek.
Szemből nézve mindkét gép nagyon lapos. Hangszóróikat az alsó rész elejére tették, ami biztosan agyonvágja majd a magas tartományukat. Ettől eltekintve semmi érdemeges nincs a két laptop homlokzatán és hátulján. Az Asusnál nem törődtek különösebben a fedél és az alsó rész illesztésével, az MSI-nél viszont akkurátosan passzol a két elem, szóval ebből a szögből az X600 tetszett jobban.
Az UL50 jobb oldalára egy USB-t, optikai meghajtót, Ethernet aljzatot, analóg monitorkimenetet és Kensington zárhelyet telepítettek. Balra a hangos aljzatok mellett két USB, HDMI, kártyaolvasó, egy méretes szellőzőnyílás, és a táp csatlakozója sorakozik. Tehát teljes a CULV-s kiszerelés, amit optikai meghajtóval fejeltek meg.
Oldalról nézve, ívei miatt az X600 valamivel ducibbnak tűnik, de adatlapja szerint majdnem másfél milliméterrel vékonyabb az UL50-nél. Csatlakozóit figyelve csak egyetlen lényeges különbséget fedeztünk fel. Az X600-nak nincs optikai meghajtója, a Computexen a márka képviselője azzal magyarázta a hiányát, hogy manapság nagyon visszaszorult a használata, a jó nagy merevlemezre tolódott át a hangsúly. Mivel az operációs rendszer a winchesterről újratelepíthető, tényleg nincs sok szükség a DVD-újraíróra, de ha az Asus – és az Acer – be tudta tenni hasonlóan vékony gépébe, akkor az MSI-nek is illett volna. Így hát felszerelésben az UL50-et jobbnak találjuk. Az X600-nál említést érdemel, hogy mindkét oldalon van szellőzőnyílása, egyik USB portja pedig eSATA-ként is működik.
Egyedi, tetszetős zsanérja miatt egy újabb pontot írtunk fel az Asusnak. Jól mutat a fémfelület lekerekítése, bár tüzetesebb szemlélődésnél látszik, hogy ez csak egy betét a műanyagon. Az X600 vékony zsanérja teljesen átlagos. Ezen a részen nem másolták az Apple-t.
Alapvetően belülről is nagyon hasonlít egymásra a két laptop, de ismét különbségek vannak az anyaghasználatban. A tükrös kijelző fényes fekete kerete közös, de az UL50-nél a csuklótámasz és a divatos, szigetes billentyűzet alapja is fényes, akárcsak az egyedi kialakítású tapipad és szokásosan, asusosan krómos, egybeszabott gombja. Az X600 alsó része ezzel szemben matt, tapipadja pedig gombjával együtt beleolvad a környezetébe. Billentyűzete a hagyományoshoz közeli. Nehéz eldönteni – legfőképp ízlés kérdése –, hogy melyik megoldás a szebb. A sötét, csillogó Asus ujjlenyomatmágnes; a világos, matt MSI hatalmas, unalmas műanyag külseje viszont olcsó hatást kelt, különösen a rengeteg matricával felcicomázva. Talán valami texturált felület illene erre a részre, ami nem olyan egyhangú, mint a matt, és a szennyeződés sem látszik rajta úgy, mint a fényesen. Szóval a belsők látványában döntetlent hirdetünk.
Maximális nyílási szögben az X600 a jobb. Az MSI még magas felhasználók számára is kényelmesre állítható, az Asus viszont nyílhatna jobban is, tehát nem az övé a pont.
Egyetlen, közepes méretű ajtócskát találtunk az UL50 fenekén. E mögött rejtőzik a fémlemezzel védett winchester és a két memóriamodul. Szellőzőnyílásból nincs valami sok, de hát az Intel CULV platform alig fogyaszt, ezért alig melegszik. Tesztgépünk a nagyobb, nyolccellás akkumulátorral érkezett, mely pár milliméterrel megemeli a hátulját. A kisebb, négycellás valószínűleg nem lóg ki.
Alulról nézve az X600 teljesen más elrendezésű. Itt a felső részt kitölti a fenéklemez vonalát követő, hatcellás telep. Ehhez a géphez is van nagyobb, kilences változat, az minden bizonnyal az UL50-hez hasonlóan megemeli a hátsó traktust. Az X600 első részén egy méretes, garanciálisan lepecsételt ajtó húzódik. Mögötte a merevlemezen és egy memóriamodulon kívül hozzáférhettünk a mini PCI Express foglalatba illesztett Wi-Fi adapterhez, és az Intel CULV platform komponenseit is megcsodálhatjuk. A hosszabb hőcső a végénél az északi hídhoz, majd a processzorhoz kapcsolódik. A rövidebb a diszkrét Radeon HD 4330 GPU-t hűti. A hardver elrendezése nagyon kompakt, de nem vagyunk róla meggyőződve, hogy teljes biztonságban van-e. Ugyanis a merevlemezt nem védi fémlemez, a műanyag takaró pedig méretes résekkel van tarkítva. Nem szimpatikus a garanciális lezárás sem, igaz, a gép nagyon jól fel van szerelve, bővítésére aligha lesz szükség. Mivel nem láttuk az Asus teljes belsejét, most inkább döntetlent hirdetünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Mini-PC-k a maximumon
Tovább bővül az MSI X-Slim szériája
És eljövend a kilapított notebookok kora
-
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
Akár 14 órás üzemidőt is kínálhat az aprócska VAIO X
-
Milyen jó a VAIO?
Nagyon. Kipróbáltuk a Sony izmos szubnotebookját, a VAIO Z-t.
Előzmények
Timeline-gyilkos notebookok közelednek
Újabb ultravékony notebookok csábítják a vásárlókat
Itt az első CULV-s Dell is
-
Asus UX30 – majdnem Air
Az Asus könnyű és vékony laptopja sok tekintetben hasonlít az Apple stílusos modelljére.
Nem fogynak jól a CULV platformra épülő notebookok
-
Intel CULV – ahogy csinálni kell!
Bemutatjuk az Acer Aspire Timeline notebooksorozatának két kis nagyszerűségét.
Extravékony nagytestvér
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
-
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Március elején debütál az iPad 3?
Pletykák szerint március első hetében várható a...
Apple blog: Tigra iPhone/iPod biciklis tartó
Az új kiegészítő segítségével biciklinken is bi...
Nokia Maps Suite – minden ami navigáció
Hangfelismeréssel, interaktív widgetekkel, közt...
Plants Vs. Zombies és Stronghold 3 leárazás
Aki esetleg még nem szerezte be a Plants vs. Zo...
HTC Autonome – integrált külső akkumulátorral
A Francois Rybarczyk által tervezett készülék a...
Huawei Vision - vízió marad
Igen jól kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálattal, minőségi házban jött a középkategóriás okostelefon. Csak az ára…
Milyen SSD-t vegyek?
Hasznos információk és támpontok SSD vásárláshoz, felhasználói tapasztalatok alapján!
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?























