Hirdetés

Bombázóval a Zalmanok ellen

Zalman VF700-Cu

A Zalman VF700-Cu igazi klasszikus a VGA-hűtők között. Le sem tagadhatná, hogy formáját a CNPS7000 és 7700 processzorhűtőktől kölcsönözte. A réz alapanyag és a ritka lamellák kis légszállítás mellett is jó szellőzést biztosítanak. A szerelőkészletben memóriabordákat és feszültségelosztót is találunk két-két 12 és 5 voltos csatlakozóval.

Bár első látásra az új VF900-Cu kisebbnek tűnik elődjénél, nem sok a méretbeli eltérés köztük. Az adatlapokra pillantva látható viszont, hogy súlyban közel 100 gramm a differencia a két termék között. Nagy kérdés, hogy a heat-pipe hőelosztása tud-e annyi előnyt hozni, amennyi hátrányt a hőleadó felület csökkentése jelenthet. A másik fontos különbség a két hűtő között, hogy az újabb modell lamellái sűrűbbek, ami kis légszállításnál – halk üzemben – általában nem olyan hatékony.

Oldalról nézve is nagyjából egyforma magas a két Zalman, pedig a VF900-Cu ebből a nézetből is kisebbnek tűnik, mert a lamellás része alacsonyabb. Mindkét hűtőn ugyanaz a 11 lapátos ventilátor dolgozik, aminek nem feltétlenül örülünk. Bár a VF700-Cu ventilátora nem szokott hangosodni, nem sorolható az igazán halkak közé. Öt voltra visszafogva surrogó hangja van; nagyobb zajt csap, és kevesebb levegőt szállít, mint egy lelassított 92–120 milliméteres, minőségi ventilátor. Az egyedi rögzítés miatt cserélni sem egyszerű. A VF900-Cu-nál további hangosodást okozhat, hogy a lamellák itt közelebb kerültek a lapátok széleihez. Természetesen, az igazság majd tesztelés közben derül ki.

A Zalman VF700-Cu felszerelése nem túl bonyolult. Első lépésben a memóriabordákat és a GPU blokkját tartó, két elemet kell felszerelni. Segédeszközre nem lesz szükség.

A közel 300 grammos tömegre való tekintettel egy keresztmerevítőt is fel kell szerelni a hátoldalra. A könnyebb, négy rögzítőjű VF900-Cu-ra már nem kellett ilyen.

Végezetül, a korábbi Zalman processzorhűtőkhöz hasonlóan a ventilátor lapátjai között csavarhúzóval benyúlva kell rögzíteni a blokkot, két csavarral.

Párba állítva a VF700-Cu is veszélyesen közel került a szomszédos kártyához, bár a képen ez nem látható. A többi hűtővel ellentétben – és kíváncsiságból – nem tesztalaplapunkba, az Asus P5WD2-E Premiumba, hanem az eggyel korábbi P5WD2 Premiumba szereltük bele. Itt még két bővítősín volt a PCI Express x16 aljzatok között, így szellősebben voltak a VGA-k. Ennek a felállásnak van egy hátulütője: a két VGA mellé már csak egyetlen hagyományos PCI bővítőkártya fér, az is jó közel lesz az alsó videokártyához. Komolyabb CrossFire vagy SLI rendszerhez érdemes olyan VGA-hűtőt választani, ami a meleget kifújja házon kívülre.

Főbb paraméterek:

 

Termék megnevezése Zalman VF700-Cu
Méret 91 x 126,4 x 30 mm
Anyag réz
Tömeg 270 g
Ventilátor mérete 75 x 75 x 8 mm
Ventilátor fordulatszáma 1350-2650 rpm
Csapágyazás kétgolyós
Gyártó weboldala www.zalman.co.kr
Termék weboldala VF700-Cu
Forgalmazó Pixel Kft.
Bruttó fogyasztói ár 7 200 Ft

A gyári Radeon X1900 XT hűtőt is bevettük a versenybe. Ennek a modellnek, különösen maximumon hajtva iszonyatos a hangja, alacsony fordulaton pedig – valószínűleg a műanyag fedél miatt – hörög. Két ilyet egymás mellé szerelve szintén szűkössé válik a légtér, de ez nem jelent komolyabb gondot, mert a levegőt a merevlemezek felől szívják és kifújják a házból. A lapátkerék fordulatszáma hőszabályzott, maximális terhelésnél általában 67 %-on jár, csak nagyon ritkán gyorsul fel jobban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés