Hirdetés
Melegedés, zaj, akkumulátor
Kíváncsiak voltunk, hogy ilyen kis házban mennyire melegszik majd az ugyan 45 nm-es technológiával készülő, tehát nem túlzottan melegedő, de mégiscsak több mint 2,50 GHz-es processzor. Nyugalmi állapotban, energiatakarékos módban, 23-24 fokos szobahőmérséklet mellett meglehetősen hűs és halk volt az N20-as. Igaz, már ilyenkor is 2-3 foknyi eltérést mértünk a fő hardverkomponenseket tartalmazó bal és az optikai meghajtós jobb oldal között. Amint viszont teljes órajelre kapcsolt a processzor – egyelőre még terheletlenül – azonnal 22-25 dB közötti hullámzás kezdődött.
Meghajtva a CPU-t hőmérséklete 53 fokról azonnal 75 fokra emelkedett, az addigi hullámzásból pedig hirtelen 38 dB-es bömbölés lett. Nagyobb notebookok teljes terhelés mellett szoktak ilyen zajosak lenni. Minden bizonnyal komoly forrósodás kezdődött belül, mert a Core 2 Duo egészen 90 fokig melegedett. Szerencsére a gép kellemetlen hangja már nem erősödött tovább. Bízunk benne, hogy ez a ventilátorszabályozás még nem a végleges, ugyanis hőmérséklet tekintetében egészen jó, talán túl jó is volt az N20. Csak a bal oldala melegedett 38-40 fokig. Sajnos a két oldal között 5-8 fokos eltérés alakult ki, ami nem túl kellemes.
Meglehetősen nagy, több mint 86 Wh-s akkumulátorral kaptuk az Asus N20-at, ami alaposan kilóg a gépből, de legalább hosszú elektromos hálózat nélküli üzemidőt sejtet, és jól bele lehet markolni, ha éppen kinyitva hordozzuk a gépet. Minden bizonnyal nem a mi Core 2 Duo T9400-as konfigurációnkra gondoltak az Asusnál, amikor leírták, hogy az N20 akár 12 óráig is működik telepről.
Nekünk maximálisan valamivel több mint hat órára volt elegendő a nagy akku nyugalmi állapotban. Ekkor is bőven volt annyi erő a processzorban, hogy a 720p felbontású DivX videót akadozás nélkül lejátssza, szóval az esetek többségében ennél úgysem sokkal fog nagyobb sebességgel menni a CPU. Filmnézés közben azért az LCD-nek is többet kell dolgoznia, így már kevesebb mint öt órát teljesített a kis Asus. Ha pedig mindent a maximumra tekertünk, és bekapcsoltuk a vezeték nélküli hálózatot, akkor alig több mint másfél óra alatt vége lett a dalnak. Ilyen terhelésnél a rendszerint harmadekkora kapacitású, háromcellás akku nem sok időt biztosított volna, de a hatcellástól sem várható több, mint egy óra. A méretes telep visszatöltése kikapcsolt géppel is több mint három órát vett igénybe. Menet közben a töltés úgy fél órával tartott tovább.
A fogyasztásmérőre pillantva kiderült, hogy teljes terhelésnél miért falta fel a gép a hatalmas akkut ilyen gyorsan. Azért, mert mindent maximumra kapcsolva 69 wattot fogyasztott, míg nyugalmi állapotban 22-vel is beéri.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!