Az utóbbi hónapokban két dolog történt – és történik – az Asus csöppet sem unalmas, hordozható számítógépes termékcsoportjában. Az egyik az újabb és újabb netbookok megjelenése, a másik pedig a nagy laptopok modellkódolásának racionalizálása. Mai tesztalanyunknál majdnem összeért ez a két törekvés. Bár nem a sokak által várt, mondhatni luxusnetbook N10-et próbáltuk ki (bár az sem várat magára sokáig), hanem a friss modellcsalád eggyel nagyobb, N20-as tagját. Az új vonulat amolyan mindenkinek való szeretne lenni. Modern, de mégsem hivalkodó formájával, minőségi anyahasználatával és felépítésével az exkluzív üzleti vonalon is van keresnivalója, de hardverkörítésének köszönhetően otthoni, multimédiás célokra is megfelel.
Első látásra tényleg csinos darab az N20. Fedőlapja fényes, olyan anyagból készült, ami nagyobb mértékben ellenáll a karcolásoknak. Tetszetős, szálas mintázatot kapott, melynek közepén ott csücsül a szokásos Asus márkajel. Látványelemnek tűnhet az alsó és felső rész találkozásánál húzódó világos betét. Valójában ilyen színű a billentyűzet környéke és a csuklótámasz. Próbadarabunk méretes akkumulátorral érkezett, mely hátul kilógott belőle. Hivatalos súlyadatot - 1,85 kg - csak a kisebb, háromcellás akkumulátorral adnak meg. Az N20 alapterülete 303 x 225 mm, ami ugyanúgy a kategória átlagához közeli, mint a picivel 30 mm fölötti vastagság.
Előre csupán a kártyaolvasót tették. Az itt látható rács mögött bújik meg az egyetlen hangszóró. Érdekes, hogy az Asus kihangsúlyozza az Altec Lansingtől származó hangrendszert, de csupán egyetlen csipogót szerel be. Hátul a termetes akkumulátor mellett szorong az Ethernet és az analóg D-Sub monitorcsatlakozó.
Jobbra és balra, a két oldalsó panelre került az aljzatok többsége. Balra a vezeték nélküli hálózati eszközök hagyományos retesze kezdi a sort, melyet krómszínűre fényeztek. Utána jön a HDMI csatlakozó, két USB és az eSATA konnektora. Fölöttuk húzódik a PC Card foglalat. A hátsó traktus jelentős részét a szellőzőnyílás teszi ki, mögötte már csak a tápcsatlakozó kapott helyet. A jobb oldalt az optikai meghajtó uralja, de van itt két hangos foglalat, még egy USB és Kensington zárhely. Nincs csatlakozója, de fontos és modern kiegészítő a 3G/HSDPA modem, ami opcionális extra.
Kinyitva is egészen jól fest az N20-as. Jó pont, hogy nincs csúnya karom, ami a látványt rontaná, csak a zsanérok ereje tartja egyben a két részt. Itt is alkalmazták a csillogó, karcolásnak fokozottabban ellenálló felületet. Megtartotta az egyedi mintázatot is, csak valamivel világosabb lett. A kijelző nagyjából másfél centiméteres kávája fekete és tükrös, felső részében a lassan már kihagyhatatlan webkamera lakozik. Alul a tapipad fényes, krómos gombokat kapott, közéjük pedig ujjlenyomat-olvasót telepítettek, tehát a felszerelés mondhatni teljes.
A kilógó, méretes akkumulátor miatt sejteni lehetett, hogy az N20 nem nyílik majd túl nagy szögben. Így is lett, ráadásul a kisebb, fenékbe simuló akkuval sem dönthető jobban a kijelzőpanel.
Alul két részben szinte a teljes borítás eltávolítható. A kisebbik ajtó mögött rezgéscsillapított és ütésvédett tokban rejtőzik a merevlemez, a nagyobb pedig a hardverkomponensek jelentős részét takarja. Jó pont, hogy középre is került egy gumiláb, és a lemezt több helyen szellőzőnyílások lyuggatják. Elkél majd a friss levegő benn, ugyanis tesztgépünkben az egyik legerősebb Core 2 Duo szív ketyeg.
Nem folytattuk tovább a boncolást, ugyanis Centrino 2 platformot már korábban láttunk közelről, ráadásul szintén Asus kivitelben. Felül a merevlemez és a ventilátor közé került a két, egymást részben fedő memóriahely, lejjebb, közös hőcső alatt izzad az északi híd és a processzor. Kicsivel lejjebb látszik a déli híd pereme, de a mini PCI aljzatokat elrejtették előlünk.
Mint korábban már említettük, meglehetősen erős, Core 2 Duo T9400 processzor került tesztgépünkbe, mely 45 nm-es gyártástechnológiával készül, 2,53 GHz-es órajelen jár, másodszintű gyorsítótára pedig 6 MB. Egy ilyen kis gépbe szerintünk jobban illene valamelyik kisebb fogyasztású P-s modell. Természetesen olyannal is választható az N20. Az új processzor alatt az új GM45 északi és ICH9-M déli híd dolgozik. Az előbbihez 4 GB DDR2-800 memória kapcsolódik, amiből az integrált GPU is lecsíp egy darabot. A déli híd parancsol a 320 GB-os Western Digital merevlemeznek és az LG DVD-írónak. A felszerelést Draft N-es Wi-Fi, Bluetooth 2.0+EDR, 3G modem, eSATA és HDMI csatlakozó teszi teljessé. Azaz csak majdnem teljessé, mert FireWire nincs.
| Termék megnevezése | Asus N20 |
| Processzor | Intel Core 2 Duo T9400 (2533 MHz, 6 MB L2 cache, 266 MHz FSB) |
| Lapkakészlet | Intel GM45 + ICH9-M |
| Memória | 4096 MB DDR2-800 |
| Kijelző | 12,1", 1280x800, TN+film |
| Grafika | Intel GMA 4500MHD |
| Hang | Realtek HD kodek |
| Merevlemez | 2,5"-os Western Digital 320 GB |
| Optikai meghajtó | LG GSA-T50N |
| Kommunikáció | Gigabit Ethernet, Intel 5100 Wi-Fi a/b/g/n, 3G/HSDPA, Bluetooth V2.0+EDR |
| Interfészek | 3 x USB 2.0, D-Sub, HDMI, ExpressCard slot, audio ki/bemenet |
| Extrák | kártyaolvasó, 1,3 megapixeles webkamera |
| Akkumulátor kapacitása | 3 és 6 cellás 9 cellás - 86,58 Wh |
| Méret | 303 x 225 x 31 mm |
| Tömeg | 1,85 kg (3 cellás akkumulátorral) |
| Gyártó weboldala | www.asus.com |
| Garancia | 2 év |
Összehasonlítási alapnak korábbi Centrino 2 platformbemutató írásunk két résztvevőjét használtuk fel. Igaz, ezek 14,1”-os monitorral és diszkrét grafikus rendszerrel voltak szerelve, de processzor, memória és merevlemez területén összevethetőek a kisebb N20-szal. Ha minden az elvártak szerint alakul, akkor az alábbi táblázatok oszlopaiban látható számok nem sokban fognak különbözni.
| CPU tesztek | Asus N20 Intel Core 2 Duo T9400 (2533 MHz, 6 MB L2 cache, 266 MHz FSB) | Asus F8Va Intel Core 2 Duo T9400 (2533 MHz, 6 MB L2 cache, 266 MHz FSB) | Asus F8Sp Intel Core 2 Duo T9300 (2500 MHz, 6 MB L2 cache, 200 MHz FSB) |
| Everest v4.5 CPU Queen | 10 694 | 10 675 | 10 398 |
| Everest v4.5 CPU PhotoWorxx | 11 894 | 12 213 | 10 929 |
| Everest v4.5 CPU Zlib (kB/s) | 32 384 | 32 334 | 31 442 |
| Everest v4.5 CPU AES | 9390 | 9363 | 9064 |
| Everest v4.5 FPU Julia | 4667 | 4638 | 4542 |
| Everest v4.5 FPU Mandel | 2400 | 2388 | 2332 |
| Everest v4.5 FPU SinJulia | 1252 | 1241 | 1212 |
| Renderelés Cinebench 10 1 CPU | 2831 | 2839 | 2795 |
| Renderelés Cinebench 10 x CPU | 5326 | 5252 | 5160 |
| Super PI - 1M (mp) | 18,002 | 18,034 | 18,335 |
| Tömörítés WinRAR v3.71 benchmark (kB/s) | 1200 | 1260 | 1149 |
| Videokódolás AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s) | 85 | 84 | 89 |
Bizony, így is lett. Az ugyancsak Centrino 2 platformos, Core 2 Duo T9400 processzoros Asus F8Va szinte hajszálra ugyanazokat az eredményeket hozta, mint az N20. A valamivel lassabb processzorú és rendszerbuszú, régi Centrinós F8Sp egy kicsivel lemaradt, bár hátránya minden esetben minimális volt.
| Memóriatesztek | Asus N20 2 x 2048 MB DDR2-800 RAM | Asus F8Va 2 x 2048 MB DDR2-800 RAM | Asus F8Sp 1024 + 2048 MB DDR2-667 RAM |
| Everest v4.5 memóriaolvasás (MB/s) | 6372 | 6501 | 5269 |
| Everest v4.5 memóriaírás (MB/s) | 5501 | 5626 | 4139 |
| Everest v4.5 memóriamásolás (MB/s) | 4524 | 4571 | 3993 |
| Everest v4.5 memóriakésleltetés (ns) | 79,1 | 76,7 | 85,6 |
Ugyanez mondható el a memóriatesztekről is. Tehát a kicsi és könnyű N20-ba is bele lehet préselni a nagyok teljesítményét. Később majd leírjuk, milyen ára van ennek. Bár grafikont nem rajzoltunk hozzá, az új integrált GMA 4500MHD GPU-t is kipróbáltuk. Elsősorban HD videolejátszási képességeire voltunk kíváncsiak, mert azt előre tudtuk, hogy játékokból csak a régebbiekkel birkózik meg. GPU-s gyorsítással gond nélkül le tudtuk játszani az 1080p felbontású H.264 és VC-1 kódolású anyagainkat is. Persze ez a feladat az izmos processzornak sem volt nagy ügy, legfeljebb 30%-os terhelést mértünk nála. Nagy kérdés tehát, hogy kell-e egyáltalán HD kódolási képesség a GPU-ba.

320 GB-os Western Digital HDD Asus N20-ban
Kisebb meglepetést okozott a 320 GB-os Westerd Digital merevlemez. Adatátviteli sebességben még úgy teljesített, mint korábban az F8Va-ban, de elérési időben, löketszerű csúcssebességben és processzorterhelésben is lényegesen jobb volt most az N20-ban. A gyorsulás pontos okát nem tudjuk, talán a meghajtószoftver fejlődött, vagy az Asusnál varázsoltak valamit.

320 GB-os HDD Centrino 2 és 250 GB-os HDD Centrino platformmal
Tovább folytattuk a vizsgálódást a 12,1” képátlójú, 1280x800 pixeles, TN+film paneles kijelzővel. Elég hamar kiderült, hogy nem egy csúcsmodellel van dolgunk. Szabad szemmel nézve – különösen oldalról – egyenetlenségeket fedeztünk fel, amikor szürkéket jelenített meg. Betekintési szögei a TN+film technológiától elvárhatónál is kisebbek voltak. Alulról nézve szinte azonnal átfordultak a színek, felülről és oldalról hamar fakulni kezdtek.

Nem sok jót hozott a színek helyesre hangolása sem. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverekkel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

A Blue Eye kalibrációja sikerült jobban, de a tökéletestől ez is távol maradt. Az élénk vöröset nem sikerült 3-as DeltaE érték alá szorítani, és az 1,4-es átlag sem valami fényes.

A homogén fekete fotója és a maximális fényerő zónánkénti mérése is egyenetlenséget mutatott. Feketében a felső rész jóval világosabb volt, alul pedig csökkent a fényerő. A kimért 0,6 cd/nm-es legkisebb és 234 cd/nm-es legnagyobb fényerő majdnem 400:1 kontrasztarányt jelent.
Egy notebook használata közben a billentyűzettel, csuklótámasszal és touchpaddal érintkezik legtöbbet a felhasználó, ezért nagyon fontos a kialakításuk. Az N20-nál egy újfajta, szerintünk egészen látványos billentyűzettel próbálkozott az Asus. Gombjainak mérete nem változott, azonban a szokásosnál nagyobb az érintőfelületük. Ez jobb megjelenést ad nekik, de valamivel könnyebb melléütni, mint a hagyományos megoldásokon. Nálunk még angol kiosztású darab járt, de gombjai méretéből arra következtetünk, hogy a magyar verziónál sem lesz szükség a billentyűk vékonyítására. Egyedül a bal Shift szenved majd némi csorbát, ha kivágják belőle az Í-t. Szerencsére a kurzormozgatókat nem csonkították meg. Valószínűleg tesztpéldányunk jellegzetessége volt, hogy billentyűzete – különösen annak bal oldala – meglehetősen nyikorogva járt. Minden billentyű leütését ciripelés követte, és a gombsorok is egy kissé hullámosnak tűntek.
Ahogy korábban már említettük, a csuklótámaszra is a fedél fokozottan karcálló bevonata és modern mintázata került, csak most az alapszín világosabb. Szerencsére nem annyival világosabb, hogy a konzervatív ízlésűek esetleg megorroljanak rá. A középvonaltól kicsit balra tolták a jól használható touchpadot, melynek oldalára függőleges gördítősávot festettek. Krómhatású gombjaival nem voltunk teljesen kibékülve. Bár tudjuk, hogy idővel bekopnak, kezdetben rettenetesen, olcsó hatást keltve kattognak. Közöttük kapott helyet az ujjlenyomat-olvasó.
Kíváncsiak voltunk, hogy ilyen kis házban mennyire melegszik majd az ugyan 45 nm-es technológiával készülő, tehát nem túlzottan melegedő, de mégiscsak több mint 2,50 GHz-es processzor. Nyugalmi állapotban, energiatakarékos módban, 23-24 fokos szobahőmérséklet mellett meglehetősen hűs és halk volt az N20-as. Igaz, már ilyenkor is 2-3 foknyi eltérést mértünk a fő hardverkomponenseket tartalmazó bal és az optikai meghajtós jobb oldal között. Amint viszont teljes órajelre kapcsolt a processzor – egyelőre még terheletlenül – azonnal 22-25 dB közötti hullámzás kezdődött.

Meghajtva a CPU-t hőmérséklete 53 fokról azonnal 75 fokra emelkedett, az addigi hullámzásból pedig hirtelen 38 dB-es bömbölés lett. Nagyobb notebookok teljes terhelés mellett szoktak ilyen zajosak lenni. Minden bizonnyal komoly forrósodás kezdődött belül, mert a Core 2 Duo egészen 90 fokig melegedett. Szerencsére a gép kellemetlen hangja már nem erősödött tovább. Bízunk benne, hogy ez a ventilátorszabályozás még nem a végleges, ugyanis hőmérséklet tekintetében egészen jó, talán túl jó is volt az N20. Csak a bal oldala melegedett 38-40 fokig. Sajnos a két oldal között 5-8 fokos eltérés alakult ki, ami nem túl kellemes.

Meglehetősen nagy, több mint 86 Wh-s akkumulátorral kaptuk az Asus N20-at, ami alaposan kilóg a gépből, de legalább hosszú elektromos hálózat nélküli üzemidőt sejtet, és jól bele lehet markolni, ha éppen kinyitva hordozzuk a gépet. Minden bizonnyal nem a mi Core 2 Duo T9400-as konfigurációnkra gondoltak az Asusnál, amikor leírták, hogy az N20 akár 12 óráig is működik telepről.
Nekünk maximálisan valamivel több mint hat órára volt elegendő a nagy akku nyugalmi állapotban. Ekkor is bőven volt annyi erő a processzorban, hogy a 720p felbontású DivX videót akadozás nélkül lejátssza, szóval az esetek többségében ennél úgysem sokkal fog nagyobb sebességgel menni a CPU. Filmnézés közben azért az LCD-nek is többet kell dolgoznia, így már kevesebb mint öt órát teljesített a kis Asus. Ha pedig mindent a maximumra tekertünk, és bekapcsoltuk a vezeték nélküli hálózatot, akkor alig több mint másfél óra alatt vége lett a dalnak. Ilyen terhelésnél a rendszerint harmadekkora kapacitású, háromcellás akku nem sok időt biztosított volna, de a hatcellástól sem várható több, mint egy óra. A méretes telep visszatöltése kikapcsolt géppel is több mint három órát vett igénybe. Menet közben a töltés úgy fél órával tartott tovább.

A fogyasztásmérőre pillantva kiderült, hogy teljes terhelésnél miért falta fel a gép a hatalmas akkut ilyen gyorsan. Azért, mert mindent maximumra kapcsolva 69 wattot fogyasztott, míg nyugalmi állapotban 22-vel is beéri.
Kinek való tehát ez az új Asus N20? Mindenkinek vagy éppen senkinek? A különböző igények miatt nehéz erre a kérdésre válaszolni. Külsőleg nekünk tetszett a gép, szép a színe, jó a tapintása, minden bizonnyal a karcoknak is jobban ellenáll, mint az egyszerűbb modellek. Összeszerelési minőségére sem lehet panaszunk, rövid ismerkedésünk alatt strapabíró, igényes masina benyomását keltette. Nagy akkumulátora miatt kategóriája átlagánál nehezebb, de cserébe hosszú üzemidőt kapunk, feltéve, hogy nem a legnagyobb processzoros konfigurációt hajtjuk maximumon.
A kisebb fogyasztású P-s Core 2 Duókkal minden bizonnyal még jobb akkus időket produkál, nem elképzelhetetlen, hogy talán még a sajtóanyagban szereplő 12 órát is el lehet vele érni. Jól dolgozott az Intel legújabb integrált grafikus magja is, mely ugyan továbbra is édeskevés a modern játékokhoz, de a HD videókkal lazán elboldogul. Örvendetesen gazdag a további hardverek listája is. A Draf N-es Wi-Fi, Bluetooth és 3G modem teljes vezeték nélküli arzenált jelent. Videósoknak ott a HDMI, sok adatot tárolóknak pedig az eSATA. Egyedül a FireWire használói lesznek majd csalódottak az N20 kapcsán.
Nem voltunk viszont ilyen elégedettek, amikor az egyébként jól összeállított masina felhasználóval találkozó részeit vizsgáltuk. A beépített TN+film panel meglehetősen gyenge. Bízunk benne, hogy ez is ugyanolyan egyedi hiba tesztgépünknél, mint a nyikorgó, hullámos billentyűzet. Azt sem értjük, hogy az Altec Lansing hangrendszer miért szól monóban.
Van egy olyan problémája az Asus N20-nak, ami a fenti hiányosságok javítása után is alaposan visszafogja majd a hazai vásárlók kegyeinek megnyeréséért vívott könyörtelen harcban. A 2,00 GHz-es Core 2 Duo P7350 processzorral, 3 GB memóriával, 320 GB-os merevlemezzel, Draft N-es Wi-Fi modullal, Bluetooth egységgel, de 3G modem nélkül és hatcellás akkuval érkező modell vételára 300 000 forint lesz, amiben két év garancia és Windows Vista Home Premium operációs rendszer foglaltatik.
rudi
Az Asus N20 notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.