Gyorskeresés
Szakított a Gainward az AMD-vel
A Palit leányvállalata újra az NVIDIA exkluzív partnere lesz.
Hirdetés
A Gainward a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy felbontja a múlt év nyarán kötött partneri szerződését az AMD-vel, és a jövőben az NVIDIA termékeire koncentrál majd. Az információk szerint a szakítást a Palit leányvállalata kezdeményezte, az AMD pedig a részletek tisztázása után nem állt a gyártó útjába. A tajvani vállalat már nem is jelentett be terméket az AMD új Radeon HD 4770 és HD 4890 modelljeire, ezért a kereskedőláncok már régóta gyanították a Gainward szándékát.

Elsőre furcsának tűnhet, hogy pont az AMD-t hagyja ott a vállalat, de mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Gainwardot a vörös oldal elsősorban az ázsiai és a kelet-európai régiókra szerződtette. Bár az elmúlt hónapokban a vállalat a Radeon kártyákkal megjelent az észak-amerikai piacon is, túlzottan nagy sikert nem aratott a vásárlók körében, ami annak tudható be, hogy az Egyesült Államok térségét az AMD már komolyan telítette a Gainwardnál népszerűbb gyártókkal.

Az észak-amerikai piac elhódításában továbbra sem reménykedhet a cég, hiszen a nyugati kontinensen a 70-80 dollár feletti GeForce modellek eladási adatai folyamatosan romlanak, így a vásárlói igények nagy részét az EVGA, a BFG és a Zotac is képes kielégíteni. Ázsiában azonban a Radeonok nem olyan népszerűek, mint a nyugati világban, így a Gainward jobbnak látta az AMD-s szerződést feláldozni az NVIDIA által kínált exkluzív partnerségért, mely természetesen számos kedvezményt jelent a nem exkluzív szerződéshez viszonyítva.
Előzmények
-
Vigyázz, kész, Radeon! A HD 4770 járt nálunk
A Radeonok legújabbika, a "nép kártyájaként" aposztrofált HD 4770 vendégeskedett szerkesztőségünkben.
NVIDIA: van ellenfele az AMD Radeon HD 4770-nek
Jól fogyna a GeForce GTX 295, ha elérhető lenne
Nincs hiány Radeon- és GeForce-termésben
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





