Gyorskeresés
Formabontó CPU-hűtőket tervez a Prolimatech
A gyártó a tekervényes hővezető csövek nyújtotta lehetőségek határait feszegeti.
Hirdetés
A processzorhűtők teljesítményét utoljára a hővezető csövek tömeges elterjedése lendítette fel alaposan, azóta viszont kicsit beszürkült a kínálat. A gyártók 2-3 jól bevált struktúrához ragaszkodnak, így az újabb termékek csak apróságokban különböznek egymástól. Jó látni, hogy azért még vannak vállalkozó szellemű cégek is, amilyen például a Prolimatech, aki köztudottan nem riad vissza a kevésbé sablonos megoldásoktól sem.
Az EXPreview hasábjain két érdekes Prolimatech hűtő tervei bukkantak fel, melyek névvel ugyan még nem rendelkeznek, sőt az is lehet, hogy soha nem kerülnek a tömeggyártás fázisába, de azért érdemes szót ejteni róluk.
Az első szerkezet egy elég furcsa megoldás, mely jobban meggondolva leginkább a gyártó Genesis processzorhűtőjének kilapított változatára hasonlít, ugyanis a Genesis esetében a két torony egymástól teljesen függetlenül, derékszögben áll. A alumíniumból készült lamellasorokat két csoportba rendezve összesen hat darab hővezető cső köti össze a CPU-val érintkező talapzattal. A termék elsősorban LGA2011 foglalatos alaplapokhoz készül, így a két szárny egy-egy ventilátora nemcsak a központi egységet, de a kétoldalon sorakozó memóriamodulokat is hűti.
A másik Prolimatech koncepcióból még nem készült prototípus, de a számítógépes tervek alapján kijelenthetjük, hogy a dizájnerek szabadjára engedték fantáziájukat. Az szövevényesen kacskaringózó, szintén 2 x 3 darab hővezető csövön összesen négy csoportban rendeződnek el a hőleadó lamellák, melyek hűtéséről alapesetben egy középre becsúsztatott, 120 mm-es ventilátor gondoskodna, de igény esetén akár további egységekkel is körbevehető. Jelen esetben is valószínű, hogy a memóriafoglalatok miatt lett ilyen magas felépítésű a termék, ezzel viszont az a probléma, hogy a ventilátor huzatának csupán a fele végzi a processzor hűtését.
Az extravagáns, LGA2011-es hűtőkről a képeken kívül egyéb információ nem szivárgott ki, így azt sem lehet tudni, hogy találkozhatunk-e velük valaha is a „vadonban”.
Azóta történt
Előzmények
Cooler Master X6 és X6 Elite CPU hűtő – ferde hajlamok
Tekintélyes méretekkel és tömeggel érkezik a Thermaltake Frio Extreme CPU-hűtő
Újabb Zalman univerzális CPU hűtő: CNPS10X Optima
Szokatlanul kompakt méretekkel érkezik a Prolimatech új CPU hűtője, a Lynx
LGA2011 foglalatos hűtők a jelenben és a jövőben - frissítve!
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.









