Computex 2013: komoly frissítéseket kapott az Acer Aspire S7 Ultrabook

Az Acer némileg visszafogta a tempót, így idén nem cseréli le az olyan sikertermékeket, mint amilyen a tavaly bejelentett Aspire S7 vagy éppenséggel az Aspire S3. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezeket az Ultrabookokat változatlan formában kapnánk meg az arcunkba az év hátralévő részében, hiszen mindkettőn reszelgettek a Computexre, de kezdjük a sort az S7-tel, ami 13,3"-es méretben vékony kivitelével és Gorilla Glass borításával robbant be pontosan egy évvel ezelőtt. Ugyanekkor rajtolt el az S7 11,6"-es verziója is, ami "üveg helyett" alumíniumba öltözött, de ez már a múlté! A 11,6"-es S7-nek búcsút intett a gyártó, a továbbiakban csak a 13,3 colos verzió marad a piacon a Gorilla Glass 2 erejével és számos újdonsággal!

Acer Aspire S7-392: kívülről alig, belül rendkívül sokat változott!
Acer Aspire S7-392: kívülről alig, belül annál többet változott! (forrás: PROHARDVER!) [+]

Az idei, felfrissített modell az S7-392 jelzést kapta, és három fontos újítást vonultat fel: belsejében negyedik generációs Intel Core i5 és i7 processzorok (Haswell) kerülnek, az alap Full HD, IPS, tízujjas érintőkijelző mellett opcionálisan WQHD (2560x1440) felbontással is megvásárolható lesz bizonyos régiókban, továbbá a 35 Wh-s akkut lecserélték 47 Wh-sra. Utóbbinak hála az üzemidő végre 7 órára nőtt papírforma szerint. Hozzányúltak a billentyűzethez is: az első generációs S7 hátrányaként a rövid úton járó gombokat hozták fel, ám az új modell gombjai hosszabb utat tudnak megtenni a kényelmesebb gépelés érdekében. Természetesen a háttérvilágítás megmaradt, de kiegészült egy külső szenzorral, ami a környező fényekhez igazítja a világítás erősségét.


[+]

E változtatások csak kis mértékben befolyásolták a külsőt, gyakorlatilag ezen a téren csak az 1 mm-rel vastagabb (azaz 12,9 mm-es) unibody házat tudjuk említeni, de ennek ellenére tömege maradt továbbra is 1,3 kg. A fedél alatt további finomítások is vannak, mint például a továbbfejlesztett és ebből fakadóan halkabb Twin Air Cooling hűtőrendszer és a dupla irányított mikrofon PurifiedVoice technológiával. A masszív, remegéstől mentes zsanérra szerelt fedél továbbra is 180 fokban nyitható, ám mostantól a kép is megfordítható lesz egyetlen gombnyomással, így az asztalnál velünk szemben ülő számára is könnyedén láthatóvá tehetjük kijelzőnk tartalmát. Ami viszont maradt a régi, az a RAID 0-ba kötött SSD-k, melyek most is villámgyors adattárolást ígérnek.

Az Acer Aspire S7-392 értékesítése júliusban kezdődik, induló ára pedig nem kevesebb, mint 1450 euró lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt