Gyorskeresés
1 TB/lemez: tovább növelte a merevlemezek adatsűrűségét a Seagate
A 4-5 TB-os merevlemezek már a spájzban vannak?
Hirdetés
A Seagate továbbfejlesztette merőleges adatrögzítési technológiáját, amivel 625 Gb/inch2 adatsűrűséget ért el, így a merevlemezek tányéronkénti kapacitását 1 TB-ra tudja növelni, azaz a 4-5 darab tányért felvonultató HDD-k tárkapacitása ebből adódóan elérheti a 4-5 TB-ot is. Az új eljárást használva az 1, 2 és 3 TB-os merevlemezekben csökkenthető az adathordozó lemezek, valamint az író/olvasó fejek száma, míg nem utolsó sorban a megnövekedett adatsűrűség egy kis gyorsulást is hozhat a konyhára.

A bejelentéssel egyidőben a gyártó bemutatta 3TB-os GoFlex USB 3.0-s külső merevlemezét, mely az első termékcsalád lesz, ami az új technológiával készül. Természetesen a Seagate már tervezi az új, asztali konfigurációkba szánt 3,5"-es Barracuda XT sorozatot is, ám ennek 2-3 TB-os változatai leghamarabb az év közepén kerülhetnek forgalomba, az ennél nagyobb tárterülettel gyártott egységekre pedig még ennél is tovább kell várni.
Azóta történt
Előzmények
Seagate GoFlex Slim: a világ legvékonyabb hordozható HDD-je!
6 TB-os külső tárolóval rukkolt elő a Western Digital
Új Seagate merevlemezek érkeztek a (nagy)vállalati portfólióba
A Samsung tagadja, hogy 4 TB-os HDD-t mutattak volna be
A Western Digital megvette a HDD-piac felét
-
Frissítve: 500 GB-os merevlemezek csatája
A hazai kínálatból válogattunk 500 GB-os modelleket, így született 9 versenyzőt felvonultató tesztünk. Frissítve!
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Adattároló témák
[Re:] A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
[Re:] Corsair Force 3 SSD notebookbővítő szett az egyszerű adatmigrálásért
Milyen winchestert vegyek? (olvasd el az első hozzászólást, mielőtt írsz!)
Milyen Pendrive-ot vegyek? - Mielőtt kérdezel, olvasd el az 1. hsz-t!





